Attól, hogy ronda, még lehet finom – figyelmeztet a Nébih
A hatóság szemléletformáló kampányt indított a zöldség-gyümölcs pazarlása ellen "Vegyél számba!" címmel.
A hatóság szemléletformáló kampányt indított a zöldség-gyümölcs pazarlása ellen "Vegyél számba!" címmel.
Elsősorban azt nézik, hogy a kereskedők adtak-e nyugtát, illetve számlát a vevőnek.
A baracktermésnek nem tett be annyira az időjárás, és a tavalyi magas árak után az idén olcsóbbra lehet számítani.
Évről évre visszatérő probléma, hogy a kereskedők csak átcsomagolják magyarnak az olcsó import spanyol epret.
A súlyos aszály azonban nem segít: az Alföldön már öntözik a búzatáblákat.
Már januárhoz képest is komolyan megdrágultak a zöldségek, de további áremelkedés várható.
Nem az egészséges életmódunkról ismer minket Európa.
Az egészséges életmód jelentősen csökkentheti a rák kockázatát, az életmódot meghatározó különböző tényezők ugyanis egyenként mintegy 6 százalékkal szoríthatják vissza a betegség kialakulásának veszélyét – derült ki egy több mint százezer felnőttel végzett kínai kutatás eredményéből, amelyet a Cancer című nemzetközi szakfolyóiratban mutattak be.
A klimatikus viszonyok, a munkaerőhiány, valamint a lengyel és a szerb konkurencia miatt lassan megszűnhet itthon egyes bogyós gyümölcsök termesztése.
Szatmáry Kristóf szerint csak adminisztrációs hiba történt.
Annyit segítünk, hogy több mint 330 milliárd forintot költöttek a háztartások zöldségre és gyümölcsre a múlt évben.
Kivontak a forgalomból több mint 2,5 ezer kilogramm szamócát, továbbá cseresznyét, paradicsomot, káposztafélét, uborkát és palántákat is.
Egy uniós vizsgálat kiderítette, hogy a brokkolival, a szőlővel, a banánnal és a paprikával érdemes vigyázni.
Egy brit kutatás szerint már naponta 200 gramm zöldségekkel változást lehet elérni, de a legjobb az lenne, ha 800 grammot ennénk.
Már most kétszer-háromszor drágábbak a zöldségek, mint tavaly. A cukkini esetében a legrosszabb a helyzet.
A budapesti nyugdíjasok lettek a piacok fő vevői.
De a barack, a málna, az eper, a paradicsom és az uborka leszedésére sincs elég ember.
30-40 százalék lehet a feketekereskedelem aránya a szektorban. A termelők egy számjegyű áfát akarnak, akkor már nem érné meg a csalás.
A zöldség-gyümölcs ágazat jelenleg az egyik legfertőzöttebb az áfakiesések tekintetében, az adó 5 százalékra csökkentése ezen sokat segítene – írta a Magyar Nemzet a szakmaközi szervezet alelnökét idézve.