Az ÁSZ emberei papírokat gyártanak, én munkahelyeket teremtek – Szijjártó befeszült a beruházástámogatást ért kritika miatt
Megvédte a kormány egyedi döntéseit a számvevőszéki bírálat ellenében a külgazdasági és külügyminiszter.
Megvédte a kormány egyedi döntéseit a számvevőszéki bírálat ellenében a külgazdasági és külügyminiszter.
Az Állami Számvevőszék vizsgálata arra a megállapításra jutott, hogy a kormánypártoknál minden rendben volt, három ellenzéki pártnál viszont szabálytalanságokat talált.
Csak találgatni lehet, hogy védekező üzemmódba kapcsolt vagy kiegyezett a hatalommal Matolcsy György volt MNB-elnök, miután meghazudtolta az ÁSZ büntetőügyet generáló megállapításait.
A volt jegybankelnök azt mondta az Indexnek, hogy “minden információ szerint megvan az alapítványi vagyon, sőt jelentősen emelkedett is, így a Neumann Egyetem befektetéseivel kapcsolatos ÁSZ-álláspont sem védhető.”
Az ellenzéki pártoknál a tavalyi választás során „tiltott” kampánytámogatást megállapító Állami Számvevőszék a pártoknak megküldött részjelentésében maga ismeri el, hogy lényegében ugyanezt csinálta a CÖF és a Megafon is a Fidesz-kampányt segítve, de ez náluk csak „véleménynyilvánítás”. Az ÁSZ-részjelentés további érdekessége a jéghegyszerű ovis grafikával illusztrált pénzhegy is.
Az Állami Számvevőszék minapi jelentése a demográfiai armageddon fő okaként azonosította a nők túlsúlyát a felsőoktatásban. Litkai Gergely sem fél feltenni a kemény kérdéseket, és a megoldásokat is sorolja: kiderül, hogy szervülhet a tinderezés a felsőoktatásba, milyen lesz a fiúérettségi és mit kell még importálnia Szíjjártó Péternek. De hogy jön ehhez az Ikea meg a pandák?
Az ellenzéki párt gazdálkodása megbízhatatlan a számvevőszék szerint, emellett a közvéleményt is megtévesztik.
Az Emberi Jogok Európai Bírósága elutasította a Jobbik panaszát, amit a 660 milliós büntetés miatt tett. Azzal indokolta a bíróság a döntést, hogy nem használt ki a párt minden magyarországi jogorvoslati lehetőséget.
Nyilvánosságra hozta a Jobbik pénteken az Állami Számvevőszék azon jelentéstervezetét, amelyben múlt héten 660 millió forintra büntette a pártot a szervezet. A számvevőszék és a párt nyilatkozatháborújába délután bekavart a Pesti Srácok cikke, amely vélhetően a NAV-tól származó, így adótitoksértés gyanúját legalábbis felvető dokumentumokkal igyekszik igazolni, hogy a Jobbik szemérmetlenül olcsón jutott szeptemberben saját plakáthelyekhez. A párt szerint ez csúsztatás, mert a három szerződésből csak egyet mutatott be a Fidesz-közeli lap. A plakáthelyeket mindenesetre eladni kényszerültek.
A közutak állapota alapvetően nem változott, mivel a hangsúly a gyorsforgalmi utak fejlesztésén volt. Ezt állapította meg 2006-ban elvégzett első és a 2011 végén zárult második számvevőszéki vizsgálat - mondta Makkai Mária, az Állami Számvevőszék (ÁSZ) igazgatója az Országgyűlés Közlekedési és infrastrukturális albizottsága előtt kedden Budapesten.
A háziorvosi rendszer működését romló feltételrendszer mellett stagnáló minőség jellemzi, csaknem 220 ezer magyar állampolgár pedig olyan településen él, ahol nincs állandó háziorvos - közölte az Állami Számvevőszék (ÁSZ) hétfőn.
A Fidesz esztergomi szervezete szerint az ÁSZ-jelentésben semmilyen visszaélés nem olvasható, apróbb, leginkább adminisztratív hibák fedezhetők fel benne.
Az LMP üdvözli, hogy a párt hétfőn bejelentett közérdekű adatigénylése után az Állami Számvevőszék az esztergomi jelentés nyilvánosságra hozatala mellett döntött - írja az ellenzéki párt az MTI-hez eljuttatott keddi közleményében.
Tétényi Éva, Esztergom független polgármestere kedden a város honlapján bemutatta a korábbi vezetés pénzügyi tevékenységét vizsgáló ÁSZ-jelentést, amely megállapítja, hogy a város 2007 és 2010 között 12,6 milliárd forint értékben bocsátott ki svájci frank alapú kötvényt, több esetben megsértve a törvényeket.
Kiadja az Állami Számvevőszék (ÁSZ) a fideszes Meggyes Tamás által vezetett előző esztergomi önkormányzat gazdálkodásáról készített jelentését - írta keddi számában a Népszava.
Az LMP hétfőn közölte: a párt kikéri az Állami Számvevőszéktől (ÁSZ) a fideszes Meggyes Tamás által vezetett előző esztergomi önkormányzat gazdálkodásáról készített - egyelőre még nyilvánosságra nem hozott jelentést.
Az alpolgármester közleménye szerint „a fideszes gazdasági tanácsnok sajnálatos módon továbbra sem érti az önkormányzat költségvetési gazdálkodását, az ÁSZ-jelentésében pedig minden bekezdésből csak az első mondatot olvassa el”.
Az Állami Számvevőszék (ÁSZ) által vizsgált önkormányzatok mintegy nyolctizede nem gondoskodott a költségvetési egyensúly fenntartásáról 2006 és 2009 között – tartalmazza az ÁSZ csütörtökön közzétett jelentésének összefoglalója.
Az uniós források felhasználása során a szabálytanul folyósított támogatások összege közel ötszörösére nőtt 2009-ben a 2008. évihez képest, és megközelítette a 9 milliárd forintot, a szabálytalanságok növekedése a programok zárásával és a kedvezőtlen gazdasági helyzettel függött össze – derül ki az Állami Számvevőszék (ÁSZ) jelentéséből.
Negyedévente köteles beszámolni a pénzügyminiszternek az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal elnöke azoknak az intézkedéseknek a végrehajtásáról, amit a tárca vezetője az Állami Számvevőszék (ÁSZ) javaslatára tett az ellenőrzési portfólió és a kockázatkezelési rendszer javítására.