A Nagy Testvér kerül az új brit kétfontosra
Orwell látta a jövőt, de azt vajon látta-e, hogy egyszer saját érméje lesz?
Orwell látta a jövőt, de azt vajon látta-e, hogy egyszer saját érméje lesz?
Százéves a Magyar Nemzeti Bank, csütörtökön jön a különleges, 100 forintos érme. A hátlapja a megszokott, de előlapjára az MNB díszes címerét nyomták. Kétmillió példányban adják ki. Jön még rajta kívül 6000 darab 50 ezer forint névértékű ezüst emlékérme is.
Már tervezik a Nobel-díjasok forintérméit, hamarosan bejelentik a piacra kerülésük időpontját.
Mintegy 1,5 kilogramm pénzérmét távolítottak el nemrég az indiai orvosok egy helyi férfi szervezetéből, aki két-három hónap alatt nyelte le azokat.
Évszázadokon át azt gondolták a történészek, hogy Sponsianus császár csupán kitaláció, és nem is létezett. Most úgy tűnik, végig tévedtek.
Kínai kutatók megpróbálták lekörözni az amerikai kollégákat. Bár nem sikerült, az elért eredmény így is hangsúlyos: készült egy nagyon erős mágnes.
Csak ötforintosból 3113 tonnányi van forgalomban, a papírpénzek közül pedig húszezresből több létezik, mint ötezresből, kétezresből, ezresből és ötszázasból együtt.
A hat kilónyi fémpénz egyetlen tömbbé állt össze.
Ha megfelelően teszik sorba az érméket a gyűjtők, megkapják az MNB épületének rajzát, „forint” felirattal.
Már meg is vették a súlyos érmét, az ára hat számjegyű volt.
Többek között I. Mátyás aranyforintja, vagy a II. Pius pápa által kibocsátott dénár is előkerült.
Több mint 35 kilométeres magasságig emelkedett a Royal Mint David Bowie-t ábrázoló emlékérme.
Az Országos Meteorológiai születésnapját ünneplik vele.
A két lépcsős csere első részén már túl is vagyunk, az új érme már 2019. október 1-től törvényes fizetőeszköz.
A második negyedévben kerülnek forgalomba az új alapanyagú 100 forintos érmék, mellettük a jelenleg használt 100 forintosokkal is lehet majd fizetni – tette közzé a Magyar Nemzeti Bank (MNB) a honlapján.
Az ország történetében ez lesz az első alkalom, hogy élő személy részesül ilyen megtiszteltetésben.
Más ötvözetből készülnek majd, mint a jelenleg forgalomban lévők.
Hétfőtől már forgalomban van az 50 forintos érme, amit a Magyar Nemzeti Bank az idei budapesti vívó-világbajnokságra készített.
A pénzérme az öltözőben maradt, David McNamarának ekkor ugrott be az ötlet: kő-papír-ollóval döntsenek a csapatkapitányok. Az angol szövetség nem díjazta a dolgot.
Valószínűleg a középkori Afrikából származó érmét találtak egy lakatlan ausztrál szigeten, a pénz akár ezeréves is lehet.