Halálbüntetést és börtönt kért az ügyészség a volt kongói elnökre
Az ügyészség Joseph Kabilát háborús bűncselekményekkel, árulással és lázadó mozgalom szervezésével vádolják.
Az ügyészség Joseph Kabilát háborús bűncselekményekkel, árulással és lázadó mozgalom szervezésével vádolják.
A PiS-kormány hajdani miniszterét akár 10 év börtönre is ítélhetik, amiért nyilvánosságra hozta az első két Tusk-kormány (2007-2015) alatt készült védelmi terveket, amiket egy orosz támadás esetére dolgoztak ki.
A tinédzser tolvajok több strandoló életét is megkeserítették Soltvadkerten.
Az ukrán Állami Nyomozó Iroda állítja, már július eleje óta nyomoznak a kárpátaljai férfi halála ügyében.
A gyanúsítottnál nyugtatót is találtak.
A nyúl elpusztult, a veszekedésből vádemelés lett.
A férfi tagadta a bűncselekmények elkövetését.
A férfi és a nő a velük élő gyerekeket elhanyagolta, a bántalmazott kislány a nagymamájánál lakott.
Alkalmanként legalább 5 ezer forintot kértek, illetve kisebb értékű ajándéktárgyakat, például pálinkát.
Az ügyészség közleménye szerint a mozgalmat egy 55 éves, zalai férfi alapította, terveik szerint szkíta önkormányzatokat és hadsereget is létrehoztak volna. Kétezer éve nincsenek szkíták, itthon mégis ezrek vallják magukat annak.
A férfi olyan nőknek mutogatta magát, akikkel gyerek is volt, az egyik áldozatát pedig ki is rabolta. Korábban kedvezménnyel engedték ki a börtönből.
Kapcsolati erőszak, súlyos testi sértés és közfeladatot ellátó személy elleni erőszak miatt emeltek vádat ellene.
Az anyjára többször is rátámadt, hol ollóval, hol törött üvegdarabbal, hol fejéhez tartott airsoft fegyverrel fenyegetve őt. A szülein kívül egy rendőrt is megölt volna, és gyermekpornográf felvételeket is gyűjtött.
Az ügyészség tiltott toborzás miatt emelt vádat.
Az ügyészség 1 év 8 hónap börtönbüntetést kért a kisgyermekét elhanyagoló nőre.
Az ausztrál hatóságok értesítették a magyarokat.
Magyar Péter szerint a miniszterelnök tényként állította a Tisza Párt politikusairól, hogy összejátszottak az ukrán titkosszolgálattal, márpedig ez vagy rémhírterjesztés, vagy bűncselekmény feljelentésének elmulasztása.
A tévképzetekkel küzdő férfi szerint a családtagjai meg akarták őt ölni.
Összejátszott a hordókat szállító cég ügyvezetőjével a borász, több cégén keresztül károsította meg a költségvetést.
Hajléktalan, munkanélküli férfiakat dolgoztattak, akiknek csak naponta kétszer adtak enni, akkor is keveset.