Jobban bírják az űrutazást a nők a férfiaknál, és ennek a terhességhez lehet köze
Amerikai kutatók szerint a nők szervezete nemcsak ellenállóbbnak tűnik az űrutazás okozta stresszel szemben, de gyorsabban is regenerálódik a Földön.
Amerikai kutatók szerint a nők szervezete nemcsak ellenállóbbnak tűnik az űrutazás okozta stresszel szemben, de gyorsabban is regenerálódik a Földön.
Nemrég jelentették be, hogy Kapu Tibor lesz a következő magyar űrhajós, tartalékosa pedig Cserényi Gyula. A két asztronautajelölt hamarosan elutazik Houstonba, ahol a kiképzés utolsó, legfontosabb szakasza következik. Mi vár ott rájuk? Erről kérdeztük őket – és Jim Christensent, aki a Kennedy Űrközpont egykori munkatársaként rálátott az űrhajóstréning legkritikusabb szakaszára.
Lezuhant az általa vezetett repülőgép.
A kormányhoz közel álló 4iG-csoport vállalatának, a Remrednek a munkatársa volt a következő magyar űrhajósnak 240 jelentkező közül kiválasztott Kapu Tibor.
Eldőlt, hogy Kapu Tibor lehet a következő magyar űrhajós Farkas Bertalan után, de nem csak ez jelzi, hogy az űrkutatásban az elmúlt években már kis költségvetésű szereplők is labdába rúghatnak. Magyarország 2018 óta veszi komolyan az űripart.
Kapu Tibort választotta ki a szakértői bizottság, a tartalék Cserényi Gyula lesz.
A SpaceX Eva néven mutatta be az új fejlesztését, amit a jövőben a vállalat űrhajóinak utasai viselhetnek.
Harrison H. Schmitt 1972 decemberében járt a Holdon, és több kőzetmintát is gyűjtött a felszínen. A leszállóegységben aztán váratlan meglepetés érte.
A Nemzetközi Űrállomás hivatalos nyelve ugyan az angol, ám az űrhajósoknak oroszul is kell tudniuk. És itt kezdenek a dolgok érdekessé válni.
A városi legendával ellentétben a NASA nem költött több millió dollárt az űrtoll kifejlesztésére. A ceruza használata pedig sokkal kevésbé praktikus az űrben, mint azt elsőre gondolná az ember.
Több mint 60 évvel a szovjet Lajka kutya űrutazása után egy olyan roboteben dolgoznak, amely mentális segítőtárs lehet az űrhajósok számára.
José Hernández bevándorló vendégmunkásból lett a NASA űrhajósa 2004-ben. A kaliforniai mezőkről a Nemzetközi Űrállomásig tartó útjáról szóló A Million Miles Away című film az Amazon Prime legnépszerűbb streaming filmjeként debütált szeptemberben.
Frank Rubio, a NASA űrhajósa még 2022 szeptemberében indult el a Nemzetközi Űrállomás fedélzetére, egy nem várt hiba miatt pedig a hat hónapos küldetését újabb hat hónappal toldották meg.
Az űrkapszula, amelyben az asztronauták utaznak, vasárnap éri el a Föld körüli pályán keringő űrállomást.
Űrállomásként is szolgálna az a naperőmű, ami 61 350 km-re a Hold felszínétől állomásozna. Ha sikerülne megvalósítani az elképzelést, valóban űrutazó civilizációvá válhatnánk.
Ma ünnepli 75. születésnapját Szvetlana Szavickaja, a világ második űrhajósnője – az első nő, aki űrsétát hajtott végre.
A NASA egy apró textilgömbbe zárta volna be az űrhajósokat akkor, ha az űrrepülőgép meghibásodik. Később elvetette a tervet, és inkább mindenkire adott egy szkafandert.
A NASA arra kérte két partnerét, hogy tervezzenek különböző feladatokra használható szkafandereket. Az egyiket a Holdon is lehetne viselni, a másikkal a Föld körül keringve lehetne űrsétát tenni.
Kína szerint a világ minden tájáról érkeznek majd tudósok abba a komplexumba, ahol az űrbe szánt technológiákat lehet tesztelni ottani körülmények között, de a Földön.
Tizennégy űrhajós közreműködésével végzett vizsgálattal derítették ki tudósok, hogy miért gyengül mikrogravitációs környezetben az asztronauták immunrendszere.