Még a legnagyobb felhőkarcolónál is nagyobb űrszikla került a Föld közelébe
Az 1994 PC1 egy Apollo-típusú kisbolygó, mely kedd éjjel járt földközelben. Háromszor akkora, mint a New York-i Empire State Building.
Az 1994 PC1 egy Apollo-típusú kisbolygó, mely kedd éjjel járt földközelben. Háromszor akkora, mint a New York-i Empire State Building.
A kutatóknak sikerült egy olyan modellt felállítaniuk, amely egyszerre ad magyarázatot a jeges körülményekre és a folyékony víz jelenlétére a Marson.
Egy már létező laboratóriumot úgy rendeztek be kínai kutatók, hogy a látottak a holdi körülményekre hasonlítsanak. A gravitáció sem olyan, mint a Földön.
A Hubble űrteleszkóp a Kos csillagkép egyik galaxisára fókuszált, a begyűjtött adatokból pedig egy igen lenyűgöző látvány állt össze.
A csillagászok a mostanin kívül csupán egy esetben bukkantak olyan holdra, ami egy Naprendszeren kívüli bolygó körül kering.
Magyar kutatók is kivették a részüket abból a felfedezésből, amit a Z Canis Majoris nevű kettős csillag közelében figyeltek meg.
Az űrállomás asztronautái nemcsak kutatók, hanem emberek is. Akik pedig a Földtől távol is szeretik jól érezni magukat.
A WASP-103b jelű bolygónak csak 22 földi óra kell ahhoz, hogy megkerülje a csillagát.
A tudósok a kínai Csang'o-5 holdszonda által rögzített adatokat vizsgálták, ami egy nagyobb kőzetet elemzett a Hold felszínén.
A medveállatkák elképesztően szívós élőlények, még a legextrémebb körülményeket is képesek túlélni. A Santa Barbara-i Egyetem őket használva vizsgálná meg, milyen következményei vannak egy sokkal hosszabb űrutazásnak.
Révbe ért a James Webb űrteleszkóp, amely nyárra már teljesen bevetésre kész lesz és a műszereit magyar kutatók is használhatják majd.
Szeptemberben kiderül, el tud-e téríteni egy űrhajó egy kisebb égitestet. Fejlődik a veszélyes aszteroidák nyilvántartása is.
A robotkar 47 perc alatt választotta le, forgatta meg, majd csatlakoztatta újra a Tiencsou-2 teherűrhajót.
Kína több mint 40 űreszköz-fellövést tervez 2022-re, és az év végéig be akarja fejezni a Föld körül keringő űrállomása, a Tienkung (Mennyei Palota) építését.
A vitorlaformájú árnyékoló a hőségtől és a fénytől védi az óriási teleszkóp érzékeny műszereit.
A James Webb űrtávcső 30 perccel azután vált le a hordozórakétájáról, hogy elindult a Földről. Mostanra már 900 ezer kilométernél is távolabb került a bolygónktól.
A Nemzetközi Űrállomás (ISS) mellett tette le a voksát a NASA, mert szerintük az elmúlt 20 évben rengeteg fejlesztést és tudományos eredményt köszönhetünk az egységnek.
A Földtől mintegy másfél millió kilométerre fog dolgozni a James Webb űrtávcső, hogy feltárja az unverzum eddig nem ismert titkait. A szerkezet az út nagyjából harmadát már megtette.
Japán is részt vesz az Egyesült Államok Artemis-programjában, ami egy Hold körüli bázisról küldene űrhajósokat az égitest felszínére.
A Coloradói Egyetem mérnökei laboratóriumban hoznák létre az idegen bolygók légkörét, hogy tanulmányozni tudják azokat.