A Pfizer elkezdte tesztelni a szájon át szedhető koronavírus elleni gyógyszerét
A PF-07321332 nevű gyógyszerjelölt megakadályozza a vírus szaporodását a sejtekben, és a HIV vagy a hepatitisz C ellen is hatékony.
A PF-07321332 nevű gyógyszerjelölt megakadályozza a vírus szaporodását a sejtekben, és a HIV vagy a hepatitisz C ellen is hatékony.
Gyors áremelkedés várható, de az inflációt kézben lehet tartani az eurozónában – vélik a Deutsche Wellenek nyilatkozó szakértők.
A jelentkezők a fekvő betegek etetésében, vagy az ágyazásban és a pelenkázásban tudnak segíteni.
A vezérigazgató szerint a szolgáltatás biztonsága egyelőre nincs veszélyben. A járvány kezdete óta 9 BKV-dolgozó hunyt el a fertőzés miatt.
Letelt az első hét, amikor tömegesen rendeltek ki orvostanhallgatókat, hogy így enyhítsék az egészségügyi ellátásban a Covid miatt jelentkező hiányt. Haldoklók kezét fogják az utolsó pillanatokig, hozzátartozókat kísérnek elbúcsúzni, vagy egyszerűen segítenek az ápolóknak, ahol tudnak. Covid-osztályon dolgozó egyetemistákat kérdeztünk arról, hogyan élték meg a komoly veteránokat is megviselő körülményeket.
A kórház koronavírusos betegek számára kialakított kórtermei már hetekkel ezelőtt megteltek.
Az irányító megyei intézménynél 24 órás vezetői ügyeletnek kell működnie a kormányrendelet szerint.
A döntést aznap jelentette be a kormány, amikor csúcsot döntött az új fertőzöttek és a géppel lélegeztetettek száma.
A kutató szerint amíg ilyen magas a fertőzöttek száma, a maszk viselése az oltás után is javasolt.
A cég megszünteti az előregisztrációt a magánoltásra, ugyanakkor azt ígérik, akik már jelentkeztek, megtarthatják az előfoglalási jogot.
Egész Brazíliában edényzörgetéssel tiltakoztak az elnök ellen, aki arról beszélt, hogy kormánya egyszer sem késlekedett meghozni a világjárvány megfékezéséhez szükséges döntéseket. Bolsonaro korábban több intézkedést is támadott, érvénytelenítette a kötelező maszkviselésre vonatkozó rendeleteket is.
Vicc, egy rossz vicc, írja a Süddeutsche Zeitung azokról a szigorításokról, amelyeket a német kancellár a tartományi kormányfőkkel hozott tető alá a járvány megfékezésére.
Nemcsak az embereknél, hanem az állatoknál is problémákat okozhat a koronavírus sokkal fertőzőbbnek tartott brit variánsa.
Már több mint 1400-an vannak lélegeztetőgépen.
Számítások szerint a vírusrészecskék akár 5 perc alatt is átjuthatnak egy másik lakásba az épületek közti csőhálózaton, ha nincs, ami akadályozná a légáramlást.
A férfi – aki azzal hívta fel ittasan a rendőröket, hogy lőni fog rájuk – november óta állástalan. A nyomozás közben kiderült, egyébként nem volt fegyvere.
Eddig 28 millió embert sikerült beoltani az Egyesült Királyságban legalább a koronavírus elleni vakcina első adagjával.
Az Országos Kórházi Főigazgatóság főigazgató-helyettese szerint több megyében "csúcson van" a kórházban ápoltak száma.
Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő szerint a jogosultságot egyszer is elegendő igazolni.
Leginkább azok maradnak védettek a fertőzés után 180 nappal is, akik súlyos klinikai tünetekkel estek át a koronavírus okozta betegségen.