Bihari Ádám
Bihari Ádám
Tetszett a cikk?

Letelt az első hét, amikor tömegesen rendeltek ki orvostanhallgatókat, hogy így enyhítsék az egészségügyi ellátásban a Covid miatt jelentkező hiányt. Haldoklók kezét fogják az utolsó pillanatokig, hozzátartozókat kísérnek elbúcsúzni, vagy egyszerűen segítenek az ápolóknak, ahol tudnak. Covid-osztályon dolgozó egyetemistákat kérdeztünk arról, hogyan élték meg a komoly veteránokat is megviselő körülményeket.

Koronavírus-járvány
Van-e visszatérés a "normalitáshoz" az oltásoknak köszönhetően? Egyáltalán: mi az "új" normális? Utazunk? Nyaralunk? Bulizunk? Megyünk színházba és koncertre? Mennyire fenyegetőek a vírus különböző mutációi? Kell-e tartanunk negyedik, ötödik vagy sokadik hullámtól? Cikksorozatunkban megtalál mindent, ami a koronavírus-járványról tudnia kell.
Friss cikkek a témában

Szinte a vírushelyzet első napjától kezdve állománydúsító elemként kezeli a kormány az orvostanhallgatók tömegét. Kásler Miklós miniszter már az első hullám első napjaiban, 2020. március 17-én kötelező jellegű mozgósító levelet írt az összes hatodéves orvostanhallgatónak. Ahogy a levélben áll, “ágazati irányító jogkörömben eljárva tájékoztatom, hogy a jövendő egészségügyi dolgozókat járványügyi ellátás különböző tevékenységére lehetséges kötelező érvénnyel mozgósítani”.

Három hónappal később már nem csak a végzősöket érintette a mozgósítás. 2020. június 18-ától az új szabályok szerint hozzájárulásuk nélkül és határozatlan időtartamra is kirendelhetők lettek azok, akik közép- vagy felsőfokú egészségügyi szakképzésben, főiskolai vagy egyetemi szintű egészségügyi alapképzésben, felsőoktatásban szociális alapképzésben, valamint az egészségügyi és szociális akkreditált iskolai rendszerű szakképzésben nappali tagozaton vesznek részt.

©

Egyetem mellett életet menteni, vagy fordítva?

A TASZ tájékoztatása szerint a hallgató munkáját figyelembe kell venni, a tanulmányi kötelezettségek teljesítésének megszervezésekor, a Hallgatói Szakszervezet nevű Facebook-oldalon olvasható vélemények azonban arról tanúskodnak: az elsősorban a tesztelés során bevetett hallgatók közül sokan nem kaptak semmiféle könnyítést a vizsgaidőszak alatt, hiába kellett akkor is dolgozniuk. Aki pedig megtagadta a részvételt, azt eltanácsolással, rektori büntetéssel fenyegették meg.

“A környezetemben van egy hírhedten nem hallgatóbarát intézet, ott több embernek sem akarták engedni a pótlási lehetőséget évközi számonkérésre, miközben éppen mintavételen voltak, beöltözve, mentőautóban, de a kari vezetés a hallgatói panaszokra hamar helyretette őket” – mondja egy vidéki orvosi egyetem hallgatója a hvg.hu-nak. Forrásaink szerint azonban ezek inkább szórványos esetek voltak és általánosságban türelmet és együttműködést tapasztaltak az egyetemek részéről.

Október végén, a második hullám felívelésekor az operatív törzs már arra kérte az egyetemeket, hogy jogosítvánnyal és legalább 2 éves autóvezetői gyakorlattal rendelkező negyed- és ötödéves orvostanhallgatók segítsenek be a mentőszolgálatnak a koronavírustesztek elvégzésében. Március 8-ától pedig megkezdődött az orvostanhallgatók tömeges kormányhivatali kirendelése a kórházakba, a mentőszolgálathoz, egészségügyi intézményekbe. Azt, hogy pontosan hányan dolgoznak az egészségügyi oktatásban résztvevők közül kirendelt munkaerőként, egyelőre nincs pontos adatunk, a Semmelweis Egyetemen mindenesetre március 15-étől 21-ig 614-en jelentkeztek önként segíteni az egyetem klinikáját, ezt maga a hallgatói önkormányzat tette közzé a Facebookon. Megkérdeztük az Országos Kórházi Főigazgatóságot (OKFŐ) és az operatív törzset, hogy eddig hány egészségügyi oktatásban résztvevő hallgatót rendeltek ki, amint választ kapunk, cikkünket frissítjük.

Az OKFŐ által kiadott hirdetés szerint a hallgatók feladata elsősorban a fertőzésgyanús és fertőzött betegek megfigyelése, a középsúlyos fertőzött betegek ellátásában való részvétel, a súlyos állapotban lévő fertőzött betegek intenzív ellátásában nyújtott segítség, valamint szociális intézmények beteg lakóinak ellátása. A munkában részt vevő hallgatókkal beszélgettünk a tapasztalataikról.

©

“Nem ellenkeztem”

“A megyei kormányhivataltól kaptam egy emailt, benne egy névre szóló határozattal. Benne a munkaidő, feladatkörök, kapcsolattartó elérhetősége, akit 24 órán belül fel kellett keresnünk. Veszélyhelyzettel kapcsolatos kormányrendeletre hivatkozva köteles voltam menni, de érthető, tényleg nagy a baj, nem ellenkeztem” – mondja egy vidéki orvosi egyetem ötödéves hallgatója a hvg.hu-nak. Ő úgy tervezte, hogy a patológiával és az igazságügyi orvostannal folytatná a tanulmányait. “Aki ezen a szakterületen dolgozik, az nem találkozik betegekkel, nem látja a szenvedést. Ritka az ügyelet, a túlóra és kevesebb a stressz, nekem ez tetszik” – magyarázza. A körülmények azonban egészen másféle helyzetbe sodorták.

“Az én munkám ápolói feladatkör volt, ápolók vezényletével. Oxigénpalackok cseréje, gyógyszerelés, vércukor, vérnyomás, véroxigén-telítettség mérése, infúziók bekötése, étel- és italosztás, inzulinok beadása a cukorbetegeknek étkezés előtt. Aztán szükség szerint etetés-itatás, ágyazás, pelenkázás, húgyúti katéterzacskók leeresztése. Sokkal többre nem is lett volna kompetenciám. A hozzátartozók által behozott csomagot szinte kivétel nélkül a hallgatók vitték fel a betegeknek, de az is előfordult, hogy gyógyszerekért, vagy vér- és vizeletmintákért rohangáltam” – sorolja mindennapi feladatait.

Az ápolók és az osztályos orvosok jól bánnak vele. A feszültséget vágni lehet, de szerinte ebben nincsen semmi meglepő. “Tetőtől talpig be vagyunk öltözve, amíg az osztályon vagyunk. Kissé fullasztó, a plexi arcpajzs és a szemüveg pedig könnyen párásodik, de legalább 3 óránként váltjuk egymást” – vázolja a körülményeket.

Azt mondta, erősen érződik, hogy szükség van rájuk. “Két ápoló mellé voltam beosztva, olyankor nem éreztem annyira pótolhatatlannak magam, de amikor csak egy ápoló maradt velem a műszakban, akkor nagyon jól jött, hogy ott vagyok.” Forrásunk hétköznapra 10 ezer, hétvégére 15 ezer forintos térítést kap, valamint reggelit és ebédet. Saját lábbelin kívül mindent biztosítottak és ingyenes utazásra feljogosító igazolást állítottak ki a munkahely és a lakhely között.

©

Az osztályon, ahová beosztották, olyan covidos betegeket láttak el, akik még vagy már nem igényeltek intenzív osztályos elhelyezést, úgymond az enyhébb esetek. Jellemzően légszomjjal, fulladással, magas lázzal érkeztek be és kétoldali tüdőgyulladást igazolt náluk a CT. “Akinél kiterjed a tüdőgyulladás és a legmagasabb áramlásra állított oxigénpalack sem segít, azok mennek tovább az intenzívre: “Innen még van visszaút, de a gépre került betegek kilátásai nem jók” – mondja a túlélési esélyekről.

Ő a vörös zónában még nem járt. Szerinte az intenzíven csak láb alatt lett volna, mert oda olyan szintű hozzáértés és szakértelem kell, amivel a legtöbbjük még nem rendelkezik. Egy másik megszólalónkat mégis itt vetették be.

Friss élmények a vörös zónából

“Annyi beteg jut egy ápolóra, hogy nélkülünk nem igazán tudnának mindenkire egyszerre figyelni, így is rohanás az egész műszakjuk” – számol be az itt már jóval pörgősebb mindennapokról a szintén ötödéves hallgató. Szerinte az osztályon dolgozók nagyon kedvesek velük és hálásak a részvételükért, mert óriási az emberhiány. “A főbb feladataink alapdolgok. Lázlapot írunk, cseréljük a gyógyszerpumpát, segítünk a fürdetésben és a hasonló ápolói munkákban, de ami igazán fontos, hogy mi tudjuk figyelni a betegeket és szólunk, ha nagy baj van. Így az ápolók tudnak foglalkozni a kritikusabb állapotú betegekkel, el tudjak látni a nagyobb szakképzettséget igénylő feladatokat."

Csodálattal beszél azokról az ápolókról, osztályos orvosokról, akikkel együtt dolgozik. “Igazából nem tudom, hogy tudják ezt hónapok óta csinálni. Van, aki havi 260 órában dolgozik és havi 4 pihenőnapja van csak. Felváltva két nappal, két éjszakai műszak, ami 12 órás” – festi le egy egészségügyi dolgozó mindennapjait forrásunk. Hozzáteszi, még számukra is nagyon leterhelő a jelenlét, mert nagyon sok a beteg és kevés a szakképzett ember.

©

A tanulmányai szempontjából viszont hasznosnak tartja a tapasztalatokat, amiket a vörös zónában szerzett, legyen szó akár a gyógyszerezésről, akár gyakorlati praktikákról. “Nálunk igazából csak az a rossz, hogy hónapok óta nincsenek gyakorlataink, nem találkozunk beteggel és online nem lehet megtanulni beteget vizsgálni, úgyhogy azért itt sem a legfényesebb a helyzet” – teszi hozzá.

Ötödéves, de már mindent látott

Harmadik forrásunk szintén ötödéves hallgató. Ő a kórházi munka előtt jó ideje önkénteskedett, azóta a Covid-ellátás több területén is megfordult, hallgatói szinten igazi veteránnak tekinthető. Az OMSZ-nél a tavaszi időszakban, a szűrési folyamatban vett részt, több szociális intézmény összes lakóját ők szűrték le. Második állomása egy megyei kórház Covid-intenzív osztálya lett, ahol önkéntesként dolgozott. “Itt kisebb feladatokat kaptam és beletanultam a Covid-ellátásba: a terápiát, bizonyos beavatkozásokat, a fontos lélegeztetési módokat, gyógyszerelést. A végén már virtuálisan saját beteget is kaptam, persze megfelelő szakorvosi felügyelet mellett. Orvostanhallgatóként nem tehet az ember önálló intézkedéseket, én mindig elmondtam a szakorvosnak, hogy szerintem itt most ezt vagy azt kéne csinálni a beteg állapota szerint, és ő megnézte a beteget, és rábólintott vagy megváltoztatta az általam javasolt dolgot” – meséli. Itt nem kapott juttatást, “inkább én örültem annak, hogy foglalkoznak velem, és tanítanak nap mint nap, tényleg sok hasznos tapasztalatot szereztem”.

Végül egy oltópontra jelentkezett, szerinte itt a legtöbb az önkéntes. “A fő feladat az oltásra érkezők koordinálása, felvétele a megfelelő informatikai rendszerbe és a megtörtént oltások regisztrálása az EESZT-be. Vannak hallgatók, akik az egész oltópontos munka megszervezését vállalták, az ő munkájuk a legnehezebb, és ők a hivatalos munkaidejükön túl is folyamatosan dolgoznak, gyakorlatilag nélkülük, és a rengeteg egyéb feladatot ellátó hallgató nélkül nem lenne oltópontos oltás” – emeli ki a hallgatók szerepét.

Még itt sem állt meg, volt kötelező kirendelésen is egy hetet egy másik megyei kórházban. Itt ápolói feladatokat láttak el, és mint mondja, itt is nagy szükség volt a hallgatókra. "Sok munkát át tudtunk venni tőlük, nagyon hálásak is voltak, és marasztaltak is, de csak egy hétre voltunk kirendelve, igaz, ő kérte a hosszabbítást.

©

Egy nagyon fontos, de annál megrázóbb munkakört említ még. Bár alapvetően látogatási tilalom van, de speciális esetben a hozzátartozó meglátogathatja a beteg családtagját. Leginkább akkor, ha súlyos állapotú, vagy haldokló betegről van szó. Ilyen esetekben sokszor a hallgatók kísérik be a védőfelszerelésbe öltöztetetett rokonokat. “Lelkileg és kommunikáció szempontjából igen nehéz munka, mert egyáltalán nem vidámak ezek a látogatások. Hozzátartozó kísérőből viszonylag kevés van, pedig nagyon nagy igény lenne rá."

Mikor arról kérdezzük, mi a feladat legnehezebb része, nem sokat hezitál: “Nekem a haldoklók ápolása volt a legnehezebb, különös tekintettel azokra a betegekre, akik tiszta elmével megélik az állapotukat. Sok esetben a betegek intenzív osztályon altatva vannak a lélegeztetés miatt, így ott olyan, mintha csak aludnának, lelkileg nem olyan megterhelő. A nem intenzíves Covid-osztályokon nincs gépi lélegeztetés, csak maszkos, ott közvetlenebb a kapcsolat a betegekkel. Itt is sok olyan beteg van aki demens, vagy valamilyen előzetes betegsége miatt igazából nem vonható kontaktusba. A lelkileg legmegterhelőbb a rossz állapotú, haldokló beteggel való kommunikáció, aki nagyjából tisztában van az állapotával. Sokszor enni, vagy szívószálon leszívni egy kis folyadékot is alig van erejük, vagy épp beszélni, de látszik a rettegés az arcukon, vagy épp sírnának, de már ahhoz sincs erejük és csak pár nyögés vagy könnycsepp jelzi az iszonyú nyomorukat. Több esetben elhaló hangon könyörögnek, hogy még maradjon velük egy kicsit az ember, mert nem bírják elviselni a haláltudatot és a magányt. Én ilyenkor odaülök megfogom a kezüket és megpróbálom elterelni a figyelmüket azzal, hogy beszélek valamiről, ami kellemes lehet. Utána én is egy időre bezárkózom magamba. Ilyenkor eszembe szoktak jutni azok az emberek is, akik a kényelmes foteleikből nagy arccal oltás- vagy vírustagadnak.

Nehéz ilyenkor, mert az ember látja a realitást és nem tudja elsütni az üres frázisokat, hogy „nem kell elkeseredni”, vagy „fel a fejjel, lesz jobb is” és társait, mert sokszor nem valószínű, hogy jobb lesz és hazudni és hamis reményt táplálni nem akar az ember. Sokszor csak a megértő csend az, ami segít.

©
A teljes képet viszont éppen ő, aki számos területen szerzett már ilyen fiatalon tapasztalatot, nem látja olyan borúsnak: “Nagy a terhelés és a leterheltség, de nagyon sok ember vesz részt az ellátásban. Úgy látom, a Covid-ellátás színvonala nem szenvedett eddig kárt. Persze fel tudna még szívni embereket az ellátás bőven, de nincs olyan méretű hiány, hogy a funkcionális ellátás zavart lenne. Nem a Covid-ellátás az, ami most hiányt szenved, hanem minden más."

Úgy tudjuk, a hallgatókat heti 40 órás műszakban vetik be, és mivel a tanulmányaikkal is foglalkozniuk kell, turnusokban váltják egymást. Azt azért elmondták, hogy mindenkit örömmel várnak vissza, hiszen szükség van minden segítő kézre.

A képek illusztrációk, nem a cikkben szereplőket ábrázolják.

VELETEK VAGYUNK – OLVASÓKKAL, ÚJSÁGÍRÓKKAL!

A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!