Schadl-Völner-ügy

Schadl-Völner-ügy

Máig nem tudjuk pontosan, ki lehet "Tóni, Barbara és Ádám", de legalább azt már sejtjük, hova tűnt Schadl György kisrepülője és luxusautói. Számos kérdőjel maradt még az elmúlt évek legsúlyosabb korrupciós ügyében (amibe a végrehajtói kamara elnöke mellett Völner Pál igazságügyi államtitkár is belebukott), ezeket igyekszünk tisztázni, tartsanak velük!



Újabb nyomozás indult Schadl György korábbi tevékenységei miatt, állítólag a végrehajtók fegyelmi ügyeibe is beleszólt

Nyomozást indított az ügyészség egy feljelentés alapján, amely szerint Schadl György a végrehajtói kar elnökeként befolyásolni igyekezett a végrehajtók ellenőrzését, a fegyelmi ügyekbe jogszerűtlenül beavatkozhatott – tudta meg a hvg.hu. A bennfentes feljelentő szerint Schadl utasításként értelmezhető kéréseket, igényeket fogalmazott meg a tőle elvileg függetlenül eljáró fegyelmi tanácsoknak.





Koronatanú: Schadl sofőrje telefonált, hogy a Völnernek adott kenőpénzt "eurováltásnak" nevezzék az Excelben, mert nem tudták átadni neki a pénzt

„V.P.”, vagy „Gyuri” jelölés fedte Völner Pált Schadl György házipénztárában, a koronatanú pedig arról is vallott, hogy az elszámolásban jószerivel eltűnt a határ a végrehajtói kar elnökének magánvagyona és budaörsi irodájának vagyona között – Schadl sajátjaként bánt mindennel. Sőt: akiben nem bízott, annak nem volt hajlandó segíteni a kinevezésével, annyival letudta az egész ügyet, hogy az illető „szar ember”.




Még nyomoznak a Schadl-barát mentős cégének 50 ezres Covid-tesztjei ügyében, hallgat a végrehajtói kar hivatalvezetője

Mi került 50 ezer forintba egy koronavírus gyorsteszten, amit a végrehajtói kar Schadl György egy barátján keresztül vett? – erre is keresi még a választ a rendőrség. A szerződés aláírói, a kar hivatalvezetője – akinek az élettársa a Schadl-Völner büntetőper egyik vádlottja – és a Schadl-barát mentős cégvezető is hallgat. Utóbbit egy rejtélyes szatyor tartalmáról és 20 millió forint sorsáról is hiába kérdeztük.



Schadl Völnerre hivatkozva követelte egy monori végrehajtói iroda osztalékának felét az egyik tanú szerint

Korábban a monori Sz. Balázs végrehajtó „csak” az irodája osztalékának harmadát fizette Schadlnak a praxisáért cserébe. 2019-ben azonban a tanúk szerint megjelent a képben Völner Pál, és megnőttek a kiadásai. Tanúvallomásokkal folytatódott a bíróságon a Schadl-ügy tárgyalása, a koronatanú F. Vivien előtt pedig élettársát, S. Zoltánt hallgatták meg.




Schadl: „A hölgy roppant szimpatikus, de életemben először látom”

A „Gazdi” és Schadl is azt állítja, hogy most, a bíróságon találkozott először a XIV. rendű vádlottal, P.-nével. P.-né mindent tagad, pedig a vád szerint ő szivárogtatott ki adatokat az ötödrendű vádlottnak egy magániskola engedélyeztetésével kapcsolatban. A bíró szerdán felolvasta a magániskola tulajdonosának, S. Etelkának korábbi vallomását is, amiben már Rogán Antal neve is előkerült.



„Gyuri tart attól, hogy a Fidesz el fogja veszíteni a választást, mert akkor ki fognak derülni a dolgai”

Rogán Antal, Borkai Zsolt és „lecsúszott újságírók” is szóba kerültek a bíróságon csütörtökön. Schadl György és R. Róbert nevetgéltek, Völner Pál pedig lemondóan legyintett az ötödrendű vádlott vallomásának ismertetésekor. Schadl A. Tamás vallomásának ismertetése után azt mondta: nem tudja, hogy "a kolléga hülye, vagy instruálták".




Schadl-ügy: „Gazdi” mindent tagadott a bíróságon, szerinte nem is úgy volt a kamu emberrablásos sztori, ahogy a vád állítja

R. Róbert 18 éve ismeri „Gyurit", viszonyuk közeli, naponta beszéltek – derült ki a Schadl-Völner-per harmadrendű vádlottjának meghallgatásán. R. Róbert bizalmi viszonyba került az ügy tizenharmadrendű vádlottjával is, de elmondása szerint nem verte át, a kamu emberrablás ügye szerinte egészen másképp történt, mint ahogy azt a vád állítja. Völner Pált viszont R. azt mondta, nem ismeri.