
„Nem hiszek a tantervekben, nem ezek vezérlik az iskolákat”
Bár a legtöbben érzik, hogy nem jó a magyar iskola, mégsem borul fel a rendszer, mert mindenki teszi a dolgát. És mivel ez nem egy atomreaktor, nem tud akkora katasztrófa lenni – mondja a hvg.hu-nak adott interjúban a nemrég a pécs-somogyi iskolától elköszönt Csovcsics Erika. A korábban 10 évig a Gandhi Gimnáziumot vezető pedagógus szerint együtt kell tanítani a roma gyerekeket a többségi gyerekekkel. Interjú.
Pécs egyik külső területén, Somogyban működik egy általános iskola, amelyben négy éve olyan innováció indult, amelynek eredményeképp az intézmény egyre népszerűbb lett, javult az oktatás színvonala, a – már nem csak roma – diákok örömmel jártak, a szülők elégedettek voltak. Ám – mint az Index cikke nyomán mi is beszámoltunk róla – a helyi tankerület a változást elindító korábbi főigazgatónak először nem adott megbízást a kis iskola vezetésére, majd a benyújtott pályázatát is elutasította. Csovcsics Erika egy darabig még tanárként folytatta a munkáját ott, de végül a hagyományos (eredménytelen) útra visszatérő intézményből távozott.
hvg.hu: Azt nyilatkozta, hogy állami keretek között a pécs-somogyihoz hasonló esélyteremtő, a gyerekek egyéni igényeire figyelő iskolát csinálni nem lehet. Miért?
Csovcsics Erika: Nekem mindenesetre nem sikerült. Örülnék, ha lehetne, mert ez lenne a normális, ugyanis az állam feladata a gyerekek oktatásához szükséges feltételek biztosítása. Azért mentem négy éve a Pécs-Somogyi Iskolába pedagógiai vezetőnek, mert kihívásnak gondoltam, hogy ott valamit alkotni kell. Eltérő az igazgatói felfogásom az állami rendszerben megszokott vezetői felfogástól. Én inkább egy innovatív, menedzser szemléletet képzelek el ebben a pozícióban. Természetesen szükség van a bürokratikus, adminisztratív munkára is. De ritkán van meg egy emberben ez a két oldal. Az állami rendszer jobban elismeri és megköveteli az adminisztratív teendőket, és emellett nincs idő az innovációra. Nem azt állítom tehát, hogy nem engedik az állami iskolákban az innovációt, hanem azt, hogy nincs erre tér, idő.

hvg.hu: Tehát ma az a lényeg, hogy le legyen papírozva az iskolák megfelelő működése, és nem az, hogy az tényleg megfelelően működjön?
Cs. E.: Nem feltétlenül hazugság a lepapírozás sem. De tény, hogy akkor hiszik el valamiről, hogy megtörtént, ha papír is van róla. Nem lenne ezzel gond, de nyomasztóan eltolódtak a terhek az adminisztráció felé. Nyilván kell valamilyen adminisztráció, csak közben
jó lenne, ha kihasználná a rendszer azokat a lehetőségeket, hogy vannak vezetők, pedagógusok, akiknek vannak ötletei.
hvg.hu: A mai egyentantervre, egyentankönyvre építő rendszer nem ösztönzi az iskolákat, hogy az egyéni igények mentén alakítsák ki a gyakorlatukat. Semmilyen játéktér nincs erre?
Cs. E.: A somogyi iskolában nagyon jó pedagógusok dolgoztak korábban is. De a szokásos tendencia érvényesült itt is: ha kevés a gyerek és ugyanannyi az iskola, akkor a szülők által jónak vélt intézménybe koncentrálódnak a gyerekek, a többi pedig elkezd kiürülni. Az marad, akinek a szülei nem rendelkeznek érdekérvényesítő képességgel. És akkor az iskola elindul a szegregáció vagy esetleg csak simán egy elszürkülés útján. Ez az iskola is ilyen volt. Ilyenkor vagy be kell zárni (ez sem tragédia egyébként minden esetben), vagy valamilyen életet kell belevinni. Mi az utóbbit próbáltuk. Először az ott tanuló hátrányos helyzetű, főként roma gyerekekkel akartunk sikeresek lenni. Hamar látszott, hogy ez szegregáltan nem fog működni. Ezután azon kezdtük el gondolkodni, hogyan hozzunk ide más környezetből jövő gyerekeket.
hvg.hu: Miért nem működött, hogy a hátrányos helyzetű, elsősorban cigány gyerekeknek csinálnak jó iskolát?
Cs. E.: Alapfokon az érzelmi intelligenciára nevelésre kell fókuszálni. Ebben nagyon fontos a kortárscsoport, a minta szerepe. Iszonyú erőbefektetéssel – amikor a szociális intelligenciafejlesztés mellett a tananyag átadásra is figyeltünk – is csak apró eredményeket tudtunk elérni. Sokat dolgoztak a tanárok, mindenki nagyon elfáradt.
hvg.hu: Hogy sikerült a nem hátrányos helyzetű, nem roma családokat meggyőzni, hogy adják be a gyerekeiket az addig már szegregálódott iskolába?
Cs. E.: Jó pár szülő gondolkodik másfajta iskolában, mint a megszokott. Szeretnék, ha a gyerekük örömmel menne iskolába, miközben azért tanul is. Ez sokak szemében valamiért elválik egymástól, de ezek nem kizáró okok, sőt a kutatások szerint igazán jól tanulni csak örömmel lehet. Minden szülőnek a saját gyereke a legfontosabb. Az iskolák többségében viszont azt veszik észre, hogy az ő gyerekük nem is olyan fontos. Mi azt gondoltuk, hogy minden egyes gyerekre kell figyelni. Ez az elképzelésünk találkozott egy szülői csoport igényével.
hvg.hu: A szülők kezdeményeztek?
Cs. E.: Igen. Először tanulókörben gondolkodtak, de mondtuk nekik, hogy nem kell tanulókörözni, itt van ez az iskola, jöjjenek ide a gyerekek.
hvg.hu: De mégis, hogyan győzte meg őket, hogy egy akkor még nem túl jó hírű iskolában majd azt kapják a gyerekeik, amit ők szerettek volna?
Cs. E.: Nem ezzel kezdtük. Különböző műhelyeken, fórumokon kérdezgettük a szülőket, hogy mit szeretnének. Meghívtunk ismert szakértőket – Winkler Mártától Gyarmathy Éváig –, akik arról beszéltek, milyen a gyerekekre figyelő iskola. Több beszélgetés után böktük ki, hogy lenne egy ilyen Pécs-Somogyon, ahova cigánygyerekek is járnak, és hogy nekünk fontos az inkluzív szemlélet. Volt olyan szülő, aki azután már nem is akarta idehozni a gyerekét, de a legtöbben úgy döntöttek, hogy igen. Az volt a lényeg, hogy csoportosan jöttek, mert egyesével nem lehetett volna megfordítani ezt a folyamatot. Így, hogy 15-en érkeztek egyszerre, a bizalom is megvolt. És végigvettük a félelmeiket, aggályaikat, elvárásaikat.
hvg.hu: Mit tudott nyújtani az iskola?
Cs. E.: Nem nagy dolgokról volt szó. Több olyan elemet változtattunk, ami egyszerre hatott. Egyrészt később kezdtünk, mert ide a kijutás csak így volt megoldható, ráadásul ez a szülői igény összetalálkozott az éppen változó buszmenetrenddel is. Másrészt a tantárgyakat tömbösítve tanítottuk, epochában, projektekben. Bevezettük az élménypénteket, ilyenkor például természetjárás volt vagy bementünk a városba. A tanulásban az alapkészségek fejlesztésen túl, a kritikai gondolkodást is erősítettük. Saját feladatot választottak a gyerekek, amelyeket csoportosan oldhattak meg. És sorolhatnám. De nem volt ez a program kész, kellett volna még fejleszteni.

hvg.hu: A jogszabály szerint el lehet térni a központi kerettantervtől, ha írnak és elfogadtatnak egy sajátot. Volt önöknek ilyen?
Cs. E.: Nem fogadtattunk el semmit. Azt gondoltuk, hogy tanulószervezet is vagyunk. Nagyjából a keretek voltak meg, és azt használtuk ki, hogy ha alkothatnak a pedagógusok, akkor lelkesek.
hvg.hu: Akkor nyilván ez volt a baja a tankerületnek, nem?
Cs. E.: Érdekes módon ezt sohasem hozták fel kritikaként. Megfogalmaztunk a tankerület számára egy dokumentumot, hogy innen is csipegettünk, onnan is csipegettünk. De tény, hogy az nem volt úgy megfogalmazva, mint egy kerettanterv. Próbáltam jelezni, hogy majd egyszer megírjuk alaposan, csak most nagyon kell dolgozni. Nagyfokú rugalmasságot igényelt volna, hogy ezt elfogadják.
hvg.hu: A mai oktatási rendszer szabályozása pont nem erről a rugalmasságról szól. De ha nem ez volt a kritika, akkor mi? A szülők Páva Péter tankerületi vezetőtől annyit préseltek ki az új vezető megválasztása után, hogy a tankerületnek az ön személye nem tetszik.
Cs. E.: Én más szakmai vagy egyéb észrevételt nem kaptam.
hvg.hu: Mégis, mi lehetett az oka, hogy az ön személye ennyire nem tetszett a Klik vezetőinek?
Cs. E.: Nem tudom. Pedig jó lett volna, ha elmondják, mi alapján nem feleltem meg, mert akkor azon lehetett volna változtatni.
Azzal nem tudok mit kezdeni, hogy nem voltam együttműködő. Vagy az lenne az együttműködő, aki azt csinálja, amit mondanak?
De egyszerűen nem mondtak semmit, így hát nem is szegülhettem ellen az ukázoknak. Igazából nem figyeltek ránk. Hangsúlyozom, hogy az új igazgató jó ember és jó szakember, csak más az igazgató-felfogásunk. Meg is beszéltük, hogy az állami iskolában azok a dolgok nem mennek, amiket én szorgalmaztam. Én ezt megértettem, el is jöttem. Az, hogy idomulunk az állam által elvárt dolgokhoz, valahol a mi programunk halálát jelentette.
hvg.hu: És a két év alatt elért látványos eredmények mentek a levesbe.
Cs.E.: Eredményekről nehéz beszélni, mert nem mért ilyet senki. Az biztos, hogy elégedettséget keltett az iskola a szülőkben és a gyerekekben.
hvg.hu: Csalódott?
Cs.E.: Nem. Inkább azt nézem, mit lehetne csinálni. A gyerekeknek persze nem jó ez az állandó változás. Nehezen lehet megtalálni a megfelelő kereteket. Most a közeg – ellentétben a 90-es évek elejével – nem támogató a pedagógiai innovációkra. A meglévő módszerek – elsősorban az alapítványi, magán- és a jól megtámogatott egyházi iskolában – mennek, de az állami iskolák leginkább a bürokratikus módszerekben bíznak.
hvg.hu: Mégis, miben gondolkodik?
Cs. E.: Igazából nem is én határozom meg ezt, hanem egy elég nagy szülői kör, azok, akiknek a gyerekei odajártak a somogyi iskolába, és még egy sor család. Sokan keresnek, az ország több pontjáról, hogy szeretnének nyitni tanulókört. Azon gondolkodom, hogy ezekhez valamiféle támogatói szerepet vállalnék. És emellett esetleg iskoláknak is segíthetnék. Nem kell nekem igazgatónak lenni (egyre inkább nem vágyom erre), de tudnék segíteni olyan vezetőknek, akiknek erre van igénye.

hvg.hu: Ha az új NAT-ban valóban lehetne a pedagógusoknak egy 30 százalékos szabadsága, az segítene abban, hogy kibontakozzanak az alkotni akaró tanárok?
Cs. E.: Nem hiszek a tantervekben, a központi tananyagokban. Nem ezek vezérlik az iskolákat. Tananyag bármi lehet. Inkább azon kéne gondolkodni, hogy mi az, ami a jövőben várhat a mai gyerekekre. Mire kell őket felkészíteni? Biztos, hogy fontos lesz például a kreatív és kritikai gondolkodás. Az már tudható, hogy azokat a tevékenységeket, amit algoritmizálni lehet, a jövőben nem emberek fogják végezni. Ehhez képest még mindig azt tanítjuk, ami algoritmizálható. Nem szabad természetesen hirtelen mindent felszámolni a tananyagban, de az biztos, hogy át kellene strukturálni, hogy az iskolai életben hol legyen a hangsúly. Ha csak azon lesz továbbra is, hogy be kell memorizálni és utána visszamondani egy csomó tananyagot, az feltehetően nem jó irány. Bármi is az az anyag.
hvg.hu: Mitől jó ön szerint egy iskola?
Cs. E.: Attól, hogy a gyerekek lelkileg is biztonságban érzik magukat ott, hogy örömmel mennek be oda, mert nem kell attól tartaniuk, hogy állandóan kritizálják őket. Ez nem jelent feladatnélküliséget, csak azt, hogy a gyerek valahogy magától megtalálja azt az utat, amivel a feladatot megoldhatja. Ehhez idő kell, és mi szántunk erre időt. Nem a tananyag vezérelt minket, hanem a gyerekek érdeklődése. Igazából azt látjuk, hogy ma majdnem mindenki elégedetlen az oktatással.
A tanárok túlterheltek, a gyerekek szintén, a szülők is állandóan panaszkodnak. Mindenki űzött vadként rohan át a rendszeren. És azért nem borul fel az egész, mert mindenki teszi a dolgát. A szülő beküldi a gyereket az iskolába, a tanár tanítja. Ez nem egy atomreaktor, nem tud akkora katasztrófa lenni.
Ha már bemegy a gyerek, valamit csinálnak vele. És nagyon sok tanár rengeteg energiát és szeretetet fektet a munkájába. Csak mivel mindenkit feszít ez az egész, nem túl jó a kedvük, és az hat a gyerekekre is. A mi iskolánkat is azért szerették, mert az egy jókedvű iskola volt.

hvg.hu: Pont tíz éve volt hasonló helyzetben, amikor a szülők, gyerekek, tantestület véleménye ellenére Gandhi Gimnázium élén sem hosszabbították meg a megbízatását. A Gandhiban szegregálva tanítottak (és tanítanak ma is) roma gyerekeket. Az lenne a cigányság felemelésének útja, hogy esetleg több ilyen iskolában kineveljenek egy cigány értelmiségi réteget? Nincs ez ellentmondásban azzal az igénnyel, hogy a többségi gyerekekkel együtt kellene tanulnia a roma gyerekeknek?
Cs. E.: A Gandhi Gimnázium nem szegregált intézmény.
hvg.hu: Kizárólag romák járnak oda, nem?
Cs. E.: Azt nevezzük szegregációnak, amikor az intézmény, a családok, diákok akarata ellenére alakul úgy, hogy csak romák járnak egy iskolába. Ez a Gandhinál nem így volt, az a nemzetiségi iskolák mintájára alakult. Pont olyan, mint a német, horvát, szlovák stb. nemzetiségi iskolák. Mivel a cigányság önálló nemzetiség, joga van arra, hogy önálló iskolát üzemeltessen. Másrészt a Gandhiban magas fokú pedagógiai hozzáadott értéket kaptak a tanulók, ez a szegregált iskolákban nem jellemző. Ráadásul ez egy középiskola, és most Pécs-Somogyon is bebizonyosodott, hogy ez a modell alapfokon nem működik. 12-13 évesen a tanulók kognitív fejlődése, a tanuláshoz való érzelmi viszonyuk már olyan, amire lehet építeni.
hvg.hu: És középiskolában melyik a sikeres út?
Cs. E.: Alapfokon az együttnevelés mindenképp nagyon fontos lenne. Ott sok minden szokás, attitűd alapozódik meg. De középfokon is ezt támogatom. Nem kellene tehát telerakni az országot roma nemzetiségi iskolával. Pont annyira van szükség, mint a német, szlovák stb. kisebbségeknek. A több iskola segítene, de ne kizárólag roma nemzetiségi iskolába járhassanak a roma gyerekek.
hvg.hu: Azért mégiscsak egy speciális kisebbség a cigányság. Egy német nemzetiségi gyereknél nem annyira kérdés, hogy milyen szociokulturális háttérből jön, a cigányság viszont nagyon is érintett a szegénységben, nagy százalékban rossz körülmények között élnek, és a kitörés egyetlen útja az oktatás lehet.
Cs. E.: Jó és örömteli együttnevelő általános iskolák kellenének, az már sokat segítene. Ha alapfokon tudnák, hogy kell ezt csinálni, és ahhoz meg is lennének a feltételek, például a jól felkészült pedagógusok, eszközök, idő, szakmai támogatás. Másrészt pusztán az iskolát jobbá tenni sok helyen már nem elég. A családok, a helyi közösségek segítése, bevonása elengedhetetlen. Ahogy például L. Ritók Nóráék Berettyóújfalun és környékén egy egész szociális hálózatot üzemeltetnek a hozzájuk járó gyerekek körül.
Névjegy - Csovcsics Erika |
Magyar–angol szakos tanár, oktatási szakértő, szociológus. Tanított Budapesten, Keszthelyen és Pécsen. Egyik létrehozója volt a roma gyerekek oktatását magára vállaló, 1994-ben elindított pécsi Gandhi Gimnáziumnak. Az alapítványi iskola első igazgatója férje, Bogdán János volt, aki 1999-ben közúti balesetben meghalt, onnantól Csovcsics vezette az iskolát tíz éven át. 2014-től vezette a pécsi Budai Városkapu Általános Iskolát, ennek egyik erősen szegregálódó tagiskoláját új pályára állította, ám 2018-ban a Klik nem támogatta a vezetői poszton. |

HVG-előfizetés digitálisan is!
Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!

„Ha a személye a tankerületnek nem tetszik, akkor nem lesz iskolaigazgató”
Pécs külső részén beindulni látszott egy korszerű pedagógiai módszerekkel működő iskola, egyre többen jelentkeztek, de közbeszólt az állam. Az iskola azóta visszasüllyedt a korábbi, reménytelen helyzetébe, csak mert az igazgató nem tetszett az állam képviselőinek.
Kis magyar alternatív valóság: mit tehetünk, ha az állam csak rombolja az iskolát?
Az állam korszerűtlen és méltánytalan oktatást nyújt a gyerekeknek – vélik egyre többen, és ezt felismerve egyes iskolák, tanárok és szülők próbálnak tüzet oltani, valamennyire javítani a helyzeten. Ez lehetne jó hír is, ám mögötte ott van a beletörődés, hogy rendszerszinten már nem is várnak javulást.