"Biztonságot és védelmet a családban és a társadalomban" címmel 25 éves jubileumi szakmai konferenciát rendezett a NANE és PATENT egyesület a 16 Akciónap A Nők Elleni Erőszak Ellen kampány keretében.

A rendezvényen bemutatták a legfrissebb hazai és nemzetközi kutatások eredményeit, és a szakértők megosztották saját tapasztalataikat is. Több előadó is kiemelte, hogy a nők elleni erőszak területén óriási a látencia – írják a konferencia szervezői összefoglalójukban.

A legtöbb áldozat nem kap megfelelő támogatást

Wirth Judit, a NANE Egyesület jogi és közpolitikai szakértője előadásában hangsúlyozta, hogy a szexuális erőszak bűncselekmények elképesztően kis hányada, csupán 0,24%, a nők ellen elkövetett fizikai erőszakkal járó bűncselekmények 0,5%-a kerül mindösszesen regisztrálásra a rendőrségen.

Garai Renáta, az Országos Kriminológiai Intézet munkatársa a kapcsolati erőszak bejelentések országos aktáit vizsgálta meg 2015-2018 között. Az eredmény azt mutatja, hogy mindösszesen 651 eset került hivatalos útra, holott a becslések szerint több mint 200 ezer ilyen ügy lehet országosan évente.

Tovább súlyosbítja a képet, hogy a regisztrált szexuális bűncselekmények 65 százalékában kiskorú az áldozat. Azaz, a legtöbb áldozat nem kap megfelelő támogatást, és az elkövetőket továbbra sem vonják felelősségre. Mindez nem azért történik, mert az áldozatok nem kérnek segítséget. Kérnek, csak sok esetben nem kapnak megfelelő támogatást.

A rendőrség és az áldozathibáztatás

Spronz Júlia, a PATENT Egyesület vezető jogásza, valamint Dés Fanni a PATENT és NANE Egyesület kutatója az intézményi háttérről beszéltek, melyek magyarázhatják a fenti lesújtó adatokat. 2 éven keresztül végeztek kutatást arról, hogy az Európai Unió áldozatvédelmi irányelve hogyan valósul meg Magyarországon.

A rendőrök nem egyszer lebeszélik az áldozatokat a feljelentésről, az érintett nők áldozathibáztatással szembesülnek már a rendőrségi kihallgatás során, a távoltartásról hiányos információkat kapnak és nagyon kevés esetben rendelik el a hatóságok a végzést, a bírósági folyamatok évekig elhúzódnak, és az érintett nő biztonsága ez idő alatt a legkevésbé sem garantált

számoltak be az áldozatok tapasztalatairól.

Mindeközben Magyarországon még mindig várat magára az Isztambuli Egyezmény jogrendbe iktatása, ratifikációja. „A nők elleni erőszak a nők emberi jogainak megsértése” – jelentette ki az Isztambuli Egyezmény végrehajtását ellenőrző független szakértői bizottság, a GREVIO elnöke, Marceline Naudi. „Az Egyezmény ratifikálása nem csak egy, a megoldás felé tett gyakorlati lépés, hanem fontos politikai üzenet is lenne, amellyel mind a nemzetközi közösség, mind pedig az állampolgárok felé kimondja a hatalom, hogy a társadalomban nincs helye a nők elleni erőszaknak” – tette hozzá.

A családon belüli erőszak tévhitei

A Massachusetts államból bejelentkező Lundy Bancroft szerint számos tévhittel kell szembenéznünk a családon belüli erőszak kapcsán. A szakértő 30 éve dolgozik bántalmazó férfiakkal, több ezer esetettel találkozott, így jól ismeri az elkövetők pszichológiai profilját. Elmondása szerint sokan gondolják, hogy az erőszakot elkövető férfiak nagyon komoly stressz hatására válnak erőszakossá, esetleg dühkezelési problémáik vannak, de képesek a változásra.

A kutatások azonban azt mutatják, hogy ezek a férfiak mélyen hiszik, hogy erőszakos cselekedeteiket a nő – és sokszor gyermekeik – provokálják ki, más szóval a legkevésbé sem vállalnak felelősséget a tetteikért.

A bántalmazó viselkedés módról fontos tudni, hogy valódi célja a hatalomgyakorlás. Ezt abból is lemérhetjük, hogy a szakítást, a válást követően – amikor a hatalom kicsúszni látszik a kezükből – változatos módszerekkel próbálják elérni, hogy az anyának a lehető legtöbb szenvedést okozzák.

Az anya idegeníti el a gyermeket a bántalmazó apától?

A szakértő egy új eszközre is felhívta a figyelmet, ami a szülői elidegenítés szindróma (parental alienation syndrome, rövidítve: PAS). Amikor a gyermek nem akar kapcsolatot tartani bántalmazó apjával, ahelyett, hogy az apa vállalná a felelősséget az erőszakos viselkedéséért, az anyára hárítja a felelősséget, és azzal vádolja, hogy az anya „elidegeníti” a gyermeket. Nem egyszer mindez a szakértők felkészületlensége miatt ahhoz vezet, hogy az apa megkapja a gyermek felügyeletét.

A legrosszabb, amit egy gyerekkel el lehet követni, ha annak van kitéve, hogy egy erőszakos felnőtt környezetében nőjön fel. És nem csak azért, mert folyamatos félelemben él. A kutatások azt mutatják, hogy a bántalmazó környezetben felnövő fiúk 2-szer nagyobb valószínűséggel válnak maguk is bántalmazóvá

– zárta sorait Bancroft.

A fenti helyzet nem megváltoztathatatlan, de közösen kell tennünk a változásért. A tudás és tapasztalat megvan, de ennek megosztásához szükség van szakmai együttműködésre az állami intézményrendszer és azon civil szervezetek között, akik napi szinten dolgoznak áldozatokkal, ismerik a bántalmazás természetrajzát és a bántalmazó magatartását, és elengedhetetlen az Isztambuli Egyezmény ratifikálása. Egyéni szinten hasonlóan fontos, hogy tájékozódjunk, olvassunk minél többet a témában (a nane.hu oldalon számos ingyenes anyag elérhető), és kerüljük az áldozathibáztatást.