Mi történik, ha villám csap a repülőbe?

Gondolkodott már rajta, hogy vajon mi történik, ha villám csap egy repülőbe? Egyáltalán előfordul ilyen? Az első kérdésre a rövid válasz az, hogy a legtöbb esetben semmi, a másodikra pedig az, hogy igen, sőt, kifejezetten sokszor.

Az Egyesült Államok meteorológiai szolgálatának honlapja azt írja, hogy a repülőgépeket átlagosan évente egyszer-kétszer eltalálja egy villám, ráadásul a jelenséget a legtöbb esetben maga a repülőgép váltja ki. Időről időre videón is sikerül megörökíteni az eseteket, ezekből a YouTube-on is rengeteg megtalálható, az alábbi például 2016-ban Izland felett történt:

Tavaly pedig egy hobbista videózta éppen a kedvenc repülőgéptípusát Kanadában, amikor azt szintén villámcsapás érte. Mind a két esetben a repülő zavartalanul folytatta az útját.

Miért csap a repülőbe a villám?

A villám lényegében elektromos kisülés, ami a felhőkben szétváló pozitív és negatív töltések miatt keletkezik. Minél kisebb egy repülő, annál kisebb az esélye annak, hogy egy kósza villám eltalálja – viszont a legtöbb esetben nem kósza villámokról van szó, hanem a gép maga okozza a kisülést.

A magas töltöttséggel rendelkező felhők közelében haladó, hatalmas, az áramot kiválóan vezető fém tárgy ugyanis könnyen beindíthatja a folyamatot.

A legtöbb esetben a repülőgépek kilógó részeit, orrát, szárnyát találja el a villám, jellemzően fel- vagy leszállás közben, amikor nincs igazán tér a manőverezésre, és nem lehet kikerülni a viharokat, amit a legtöbb esetben út közben megtesznek.

Mi történik, miután villám csapott egy repülőbe?

A repülőgép – az autóhoz hasonlóan – egyfajta Faraday-kalitka. A külső, jellemzően alumínium váz kifejezetten jól vezeti az elektromosságot, és képes azt a környező levegőnek átadni. A modern kompozit anyagokból készülő gépek vázát pedig külön vezető fémcsíkokkal látják el.

Az utasok a legtöbb esetben nem is érzékelnek semmit az egészből, azonban előfordulhat, hogy hallanak egy hirtelen durranást, illetve látják a villanást. A pilótafülkéből így néz ki a dolog:

A repülőgépeket úgy építik, hogy a gép belsejében futó műszerek és az elektronika földelve, illetve a váztól szigetelve legyen, ezért a legtöbb esetben a gép zavartalanul folytatja az útját. Előfordul persze, hogy valami meghibásodik és a pilóta inkább landol, akár elővigyázatosságból. Egy bő évtizede például Francois Holland akkori francia államfő a beiktatása után épp Angel Merkel német kancellárhoz indult látogatóba, amikor egy villámcsapás miatt a gépe visszafordult és leszállt. A francia elnök ezután egy másik repülővel érte el úti célját, így hivatalosan is elkésett az első munkanapján – írta az eset idején a Guardian.

A villámcsapás után a pilóták minden esetben ellenőrzik, hogy biztosan minden műszer jól működik, a landolás után pedig jelzik a földi személyzetnek az incidenst, akik aztán alaposan átvizsgálják a gépet.

Jobb lenne, ha elkerülhető lenne a villámcsapás?

Mivel a villámcsapás utáni vizsgálat sok időt vesz igénybe, az érintett gépek ilyenkor kiesnek a szolgálatból, és sajnos előfordult már az is, hogy egy villám sújtotta gép lezuhant (erről kicsit lejjebb bővebben is írunk). De már önmagában a késés, illetve az ezzel járó komplikációk (másik repülőgép biztosítása, a reptér forgalmának átszervezése) is problémásak, még akkor is, ha „csak” vissza kell fordulnia a gépnek. Ezért felmerült már a kutatókban az is, hogy ki lehetne-e valahogy küszöbölni a villámcsapást.

Pár éve a Guardian számolt be egy kísérletről, amely során azt vizsgálták, hogy elkerülhetők-e az incidensek. A kutatók arra jutottak, hogy az egyébként semleges töltéssel rendelkező géptest negatív töltése csökkentheti a villámcsapás valószínűségét. Ennek a gyakorlati alkalmazására viszont egyelőre nem került sor.

Az viszont biztos, hogy a potenciális komplikációk miatt a pilóták mindig igyekeznek elkerülni a zivatarzónákat. Európai viszonylatban, főleg nyáron azonban nem ritka, hogy nincs lehetőség egy több országon áthúzódó, hatalmas vihar kikerülésére, de tipikusan ilyen helyzet a fel- és leszállás is, amikor nincs hely manőverezni. A viharok elkerülésére egyébként elsősorban nem is a villámlás, hanem a turbulencia és a potenciális jégkár elkerülése miatt van szükség.

Amikor nem minden a terv szerint alakul

Az, hogy ma már jellemzően nem okoz katasztrófát a repülés során a villámcsapás, jelentős részben a NASA-nak köszönhetjük. A szervezet 1980 és 1988 között futó Storm Hazards Research Program keretein belül egy, a légierőtől kölcsönkért, kétüléses F-106-os géppel repült direkt a legnagyobb viharokba, közel 1500 alkalommal. A gépet ezalatt 714 alkalommal villámcsapás érte, de mindegyiket szerkezeti sérülés nélkül megúszta.

Az egyik kísérletben részt vevő pilóta, Bruce Fisher később azt nyilatkozta, hogy a viharban a villám a legkisebb gond, sokszor ő is csak a gép szikraesőt hányó orrát látva tudta megmondani, hogy mi történt, valójában a gépet ilyenkor falevélként dobáló turbulencia jelenti az igazi problémát. Mindemellett ott van a már korábban említett jégkár is, ami tavaly például Ausztriában bánt el csúnyán egy géppel:

A NASA kísérletének köszönhetően ma már sokat tudunk a repülőgépeket ért villámcsapásokról, de előfordult már olyan (jellemzően még a szervezet kísérlete előtt), hogy egy-egy becsapódás katasztrófát okozott. Az egyik leghíresebb eset még 1963-ban történt, amikor a villám okozta szikrázás miatt meggyulladt az üzemanyag, a lezuhant gépen 81 ember vesztette életét. A tragédia nagy hatással volt a repülésbiztonságra, azóta külön figyelmet fordítanak arra, hogy ez ne fordulhasson elő újra.

A leghalálosabb, villámcsapás következtében bekövetkezett repülőgép-szerencsétlenség 1971 december 24-én történt Peruban. A leszállás előtt mintegy negyed órával, háromezer méteres magasságban a gép jobb szárnyát találta el egy villám. Az egész az akkor 17 éve Juliane Diller szeme előtt történt, aki a katasztrófa egyetlen túlélője. Az már a gép fekete dobozából derült ki, hogy a repülő lényegében kettétört a villámcsapás után, és az őserdőbe zuhant.

Lockheed L-188 Electra repülőgép – ugyanaz a típus, aminek egy példánya 1971 karácsonyán Peruban lezuhant

Wikipedia / Közkincs

Diller óriási szerencséje, hogy annak a területnek a közelében történt az eset, amit a szülei biológusként kifejezetten alaposan kutattak, így nagyjából tudta, hogy mit kell tennie. A zuhanás során – a csodával határos módon – komolyabb baja nem történt, „csupán” a kulcscsontja tört el, elszakadt a keresztszalag a bal térdében és keletkezett egy mély, de nem vérző vágás az egyik felkarján. Nagyobb probléma volt, hogy elvesztette a szemüvegét és az egyik szeme teljesen betagadt, így azzal semmit sem látott, de a másikat is csak résnyire tudta kinyitni. Diller – aki némi élelemhez jutott a lezuhant repülőről, de az egy hét után elfogyott – összesen 11 napot töltött a dzsungelben. Ez idő alatt egy folyót követett abban reménykedve, hogy az egy lakott területhez vezet, végül egy halászcsónak vette fel.

Nyitókép: AFP / JWS / Joan Swanepoel