Megelevenedett a Futni mentem jelenete a Vivicittán
Tenki Réka élete első futóversenyén vett részt.
hvg.hu
Herendi Gábor rendező nagyon eltalált valamit a Futni mentem című filmmel, de az Udvaros Dorottya, Tenki Réka, Lovas Rozi és Trill Beatrix szereplésével készült produkció nemcsak komoly nézőszámot produkált, hanem futók tömegeit is kitermelte. Például a HVG munkatársai körében is:
Áron egy éve kezdett rendszeresen futni, Dóra hosszú szünet után durálta magát neki újra, Kata viszont sosem szeretett futni, és amikor először próbálta, gyakorlatilag összeomlott. A HVG három huszonéves újságírója néhány héttel ezelőtt úgy döntött, hogy különböző távokon benevez a Telekom Vivicittára, és – ki-ki magához képest – intenzíven edzeni kezdett.
De a film egyik színésze, Tenki Réka is megihletődött a saját szerepétől, és mint a Facebook-oldalán megosztotta: az idei Vivicittán részt vett élete első futóversenyén, és igazából is teljesítette azt, amit a Futni mentemben csak eljátszott.
Tenki Réka elárulta, hogy a futása nemes célt is szolgált, az Ökumenikus Segélyszervezetnek gyűjtött pénzt, hogy lehetővé tegyék ezer rászoruló gyerek nyári táboroztatását.
Harmadik birodalmi mintára, de nem német minőségben készült el 50 éve a Balatonig vezető autópálya első fontosabb szakasza. Az állampártnak elég volt, hogy csak Kádár János balatonaligai nyaralójáig ért a sztráda.