Október közepén derült ki, hogy Krasznahorkai László kapta 2025-ben az irodalmi Nobel-díjat. A hivatalos indoklás szerint az elismerést „a lenyűgöző és látnoki műveiért” kapta, amelyek „az apokaliptikus terror közepette mutatják meg a művészet erejét”.
Az évek óta esélyesnek tartott író december 10-én veszi át a díjat Stockholmban, előtte december 7-én pedig beszédet mondott a Svéd Királyi Akadémia ünnepi ülésén. A beszédet itt lehet visszanézni, itt pedig teljes egészében olvasható.
Krasznahorkai László magyarul elmondott beszédében úgy fogalmazott, hogy eredetileg a reményről akarta megosztani a gondolatait, de miután nála a remény végleg kifogyott, inkább az angyalokról beszél.
Azt mondta, hogy szerinte az újfajta angyalok már szárny nélküliek. A régiek még üzenetet hoztak arról, hogy megszületetett a megváltó, megjelenésükből pedig a mennyre lehetett következtetni. Ő viszont nem a régi angyalokról akart beszélni, hanem az újakról, szerinte ugyanis a régiek már nem léteznek.
Az újak – mint mondta – már egyszerű utcai ruhában járnak közöttünk, és nem tudjuk hányan vannak, de „homályos sugalmazás szerint számra megvannak mind”. Az új angyalok hasonló esetekben bukkannak fel, mint a régiek Krasznahorkai László szerint, és könnyű felismerni őket. „Mintha másféle tempóval, másféle ütemre, dallamra lépnének be az életünkbe, mint ahogyan mi lépkedünk küszködve és bolyongva a porban idelent” – fogalmazott.
Szerinte ugyanakkor abban sem lehetünk biztosak, hogy ezek az új angyalok odafentről érkeznek.
Mert bizony nem úgy tűnik, mintha lenne egyáltalán odafönt még, mintha az is a régi angyalokkal együtt átadta volna a helyét az örök valaholnak. Ahol már csupán Elon Muskok őrült szerkezetei szerkesztik a teret és időt. (...) Ezeknek az új angyaloknak nemcsak szárnyuk nincsen, de nincs üzenetük sem. Semmi. Csak ott vannak közöttünk egyszerű utcai ruhában.
Néha ugyan létrejön a találkozás az angyalokkal, ha kiválasztanak minket, de nem adnak át semmit. „Nincs semmiféle hullámzó mondat körülöttük. Nincs fény, mellyel a fülünkbe suttognának. Ugyanis nem szólnank egy árva szót sem, mintha megnémultak volna. Csak állnak, néznek ránk, a tekintetünket keresik, és kérlelés van ebben a keresésben. Hogy nézzünk a szemükbe. Hogy adjunk nekik át mi egy üzenetet. Csak sajnos nekünk semmink sincsen (...) Se kérdés, se válasz, miféle találkozás ez? (...) Néma a süketnek, süket a némának, hogy lesz ebből beszélgetés? Hogy lesz ebből megértés?”.
Krasznahorkai László ezután az emberi méltóságról beszélt, és arra kereste a választ, hogy mégis kicsoda az ember. Szerinte az ismertté vált világ felett hatalmat szerzett az ember a technikai találmányokkal, a beszéddel, az írással, a hajókkal, autókkal. „Kiraboltál mindent, amit lehetett” – fogalmazott, majd több példát is említett az emberiség eredményeire, valamint hozzá köthető károkra, erkölcstelenségekre.
Mész a Marsra? Inkább ne mozogj, mert elnyel ez a sár, lehúz a mocsár. De szép volt. Utad az evolúcióban lélegzetelállító, csak sajnos megismételhetetlen.
Az író ezután a lázadásról kezdett beszélni. Felidézte, hogy egyszer elővárosi vasúttal akart utazni Berlinben, amikor arra lett figyelmes az egyik állomáson, hogy egy hajléktalan a sínekre vizel a peron azon részéről, ahol tilos tartózkodni. A sín túloldaláról, a másik peronról, rászólt egy rendőr, hogy azonnal fejezze be, de a nincstelen (klosár) egyáltalán nem foglalkozott vele. A rendőr elindult a másik oldalra, de ekkor a hajléktalan menekülni kezdett. Ebből viszont nem lett semmi: a hajléktalan ugyanis csak centimétereket tudott megtenni, miközben szaladt felé a rendőr. Az író szerint az a kérdés, hogy vajon a klosár és a többi „pária” mikor lázad fel, és milyen lesz az a lázadás. „Az a lázadás, amire én gondolok, az az egészre vonatkozik” – fogalmazott.
Hozzátette: „Azóta is megyek azzal az U- vagy S-bahnnal az alagutakban. Mert nincs állomás, ahol kiszállhatnék. Csak nézem az elfutó állomásokat, és úgy érzem, mindent elgondoltam, és mindent elmondtam arról, hogy mit gondolok a lázadásról, az emberi méltóságról, az angyalokról. És igen, talán mindent a reményről is.”
https://hvg.hu/kultura/20251009_irodalmi-nobel-dij
