Pert nyert a gyermekük hazaküldése ellen harcoló angliai magyar pár

Egy Angliában dolgozó magyar nő és a párja lemondtak a tavaly született gyermekükről, de nem akarták, hogy a kislányt a brit hatóságok Magyarországra küldjék. Úgy gondolják ugyanis, hogy jobb élete lesz, ha a szigetországban nő fel nevelőszülőknél. A londoni Felsőbíróság csütörtökön a párnak adott igazat, a kislányt nem viszik Magyarországra – írja a The Daily Mail.


Koromfekete fagylalt az idei nyári kedvenc

Új őrület a Nagy Almában: a nagy melegben feketét nyalnak. Egy amerikai fagylaltozó világelsőként kanalazza a tölcsérekbe az éjszínű hűsítőt, amely után akkora az érdeklődés, hogy akár háromnegyed órát is türelmesen sorba állnak érte a népek.


Megszülheti halott lánya gyermekét egy 60 éves nő

Pert nyert Nagy-Britanniában a Fellebbviteli Bíróságon az a nő, aki azért harcol, hogy világra hozhassa a saját unokáját. Az asszony lánya 2011-ben, 28 évesen halt meg bélrákban. Az ő kívánsága volt, hogy halála után termékenyítsék meg lefagyasztott petesejtjeit, és édesanyja szülje meg a gyermekét.


Ezeket eheted a VOLT Fesztiválon

A ’Mit csináljunk napközben?’, ’Melyik koncertre menjünk este?’ és ’Mit igyunk?’ kérdéseken túl mindig kardinális momentuma a fesztiválnak a ’Mit együnk?’ is. Főleg ha az ember lánya kénytelen speciális étrendet követni vagy csak egyszerűen ez az alatt a pár nap alatt is diétázni szeretne.



„Játssz velem, légyszi’!”: elárvult oroszlánkölykök barátkoztak össze Felsőlajoson – fotók

Pótszülőkre szorul a felsőlajosi állatkert két oroszlánkölyke, de szerencsére a sok közös játék feledteti velük egy kicsit a nehézségeket. Cecil, a tizenkét hetes hím oroszlán császármetszéssel jött a világra és a lassan gyógyuló anyja nem tudta táplálni. Zahrát, a fehér színű, most négyhetes nőstény oroszlánt pedig elutasította az anyja, így mindkettőjüket a gondozók etetik.