Nemes Jelest az Oscar-esélyekről is lehet majd kérdezni

November 19-22. között a Művész moziban rendezik meg a IV. Budapesti Zsidó Filmfesztivált, ahol többek között levetítik Robin Williams egyik utolsó filmjét, a Brooklyn legmérgesebb emberét is. Más programok is lesznek, például Nemes Jeles Lászlóval, a Saul fia rendezőjével is lehet majd találkozni.




Kórházba került Tordy Géza

A 77 éves színész keddi és szerdai előadásait is lemondta. Nem mondta el, mi a problémája, de mindenkit megnyugtatott: volt már rosszabbul is.



Átvette kitüntetését Benedict Cumberbatch Erzsébet királynőtől

II. Erzsébet brit uralkodó a Brit Birodalom érdemrendjének parancsnoki fokozatát adományozta Benedict Cumberbatch színésznek az előadóművészetekben végzett kiemelkedő tevékenységéért és jótékonysági feladatvállalásaiért kedden a Buckingham-palotában. A színész az elmúlt időszakban a menekültek segítése mellett szólalt fel országában.


Gasztroturista Burgenlandban szomszédolt - recept

Gasztroturista ezúttal nem ment túl messzire, épp csak az osztrák határ túloldalára, Burgenlandba. Aludt a szőlők között, járt az év borászánál, az egyik legjobb étteremben, rátalált az igazi pralinéra, és még egy klassz libás receptet is beszerzett a Márton nap örömére.


Márton Napi Libafesztivál a Városligetben

Libából készült finomságokkal, újborokkal várják a felnőtteket, libasimogatóval, játszóházzal a gyerekeket a negyedik alkalommal megrendezésre kerülő Márton Napi Libafesztiválon november 13-15. között a Vajdahunyad Várában.





Nem lesz posztumusz Nemzet Művésze díj

A Jobbik javasolta, hogy posztumusz is adományozhassanak Nemzet Művésze díjat azoknak a Kossuth-díjasoknak, akik már nem érhették meg, hogy a Nemzeti Művészei lehessenek. A kulturális bizottság azonban nem vette tárgysorozatba az indítványt.



Ön szerint mennyit ér egy meztelen nős kép?

Rekordáron,több mint 170 millió dollárért kelt el Modigliani női aktja a hétfőn a Christie’s aukcióján. De nemcsak New Yorkban, hanem itthon is zajlik az őszi árverési szezon. Képzelje el, hogy ön milliomos műgyűjtő, melyik képet venné meg?