Egy magyar állatkert lett Európa legjobbja
A Nyíregyházi Állatpark – két dániai állatkerttel holtversenyben – az első helyen végzett az 500 ezer látogató alatti kategóriában egy független állatkerti elemző szervezet felmérése szerint.
A Nyíregyházi Állatpark – két dániai állatkerttel holtversenyben – az első helyen végzett az 500 ezer látogató alatti kategóriában egy független állatkerti elemző szervezet felmérése szerint.
MTI
A Dürer kertben koncertezik csütörtök este a WhoMadeWho, akik egyszer már őrületbe kergették a pesti elektropop-híveket. Ezúttal is vérbeli skandináv zenei humorra és igazi önfeledt bulira lehet számítani.
hvg.hu
A rendező holokauszt túlélő szülei egészen elképesztő szerelmes történetét dolgozta fel. A történet könyvben is megjelent, a film pedig decemberben érkezik.
hvg.hu
Hamarosan újra megnyílik a Jégbüfé a régi helyétől nem messze, a Petőfi Sándor utcában – jelentette a Magyar Idők.
hvg.hu
A József Attila Színház, a Centrál Színház és a Katona József Színház élén a jelenlegi igazgatók folytathatják munkájukat, a Radnóti Miklós Színház vezetői posztját pedig Kováts Adél nyerte el, miután a Fővárosi Közgyűlés szerdai zárt ülésén négy budapesti színház ügyvezető igazgatói pályázatáról döntött.
MTI
Szobrot emelnek az NSZK egykori kancellárjának, Konrad Adenauernek a Városligetben.
MTI
Nicki Minaj komédiasorozatban mutatja be családja történetét.
MTI
Visszaépítenék az egykori lovardát a Budai Várban, a Csikós-udvarról látványterveket is közzétettek.
MTI
Tom Hanks és Schwarzenegger után Matt Damon is beleállt a legújabb talk show-dilibe, és percek alatt felelevenítette legismertebb filmszerepeit, vicces jelmezekben.
hvg.hu
Egy héttel ezelőtt kortárs írók, irodalmárok segítségével az idén kétszázhúsz éves magyar könyvkultúra és könyvkiadás tiszteletére összegyűjtöttük a magyar irodalom legütősebb kezdőmondatait. Mint minden gyűjtemény és tízes lista, főleg, ha művészetről van szó, önkényes és szubjektív, ezért most is bőven kaptunk jó pár felháborodott kommentet, első sorban azért, mert Rejtő Jenő kultikus kezdőmondatai kimaradtak a listából. – Most pótlunk: összegyűjtöttük olvasóink kedvenc magyar kezdőmondatait.
hvg.hu
Június 1-jén a Sportarénában lép fel Ozzy Osborne legendás rockzenekara.
hvg.hu
A magyar énekes produkciója közben mind a négy zsűritag megfordult, ez nagyon ritka. Mutatjuk a produkciót.
hvg.hu
Úgy tűnik, hamarosan véget ér a legrégebben futó amerikai animációs sorozat, amelyet az egész világ ismer – legalább is ilyen értelmű nyilatkozatot tett a The Hollywood Reporternek Al Jean, a The Simpsons jelenlegi producere.
hvg.hu
Remek videóban ragadta meg Japán esszenciáját az országot bejáró Birdo the Bird blogger, aki bő két hetet töltött az országban. Robotok, sebesség és szaké, szédítő és harsány fények után csodás tájak andalító hangeffektekkel, wz tizenöt nap rövid története.
hvg.hu
Pályázatot írnak ki a Békéscsabai Jókai Színház intézményvezetői posztjára – döntött csütörtökön a helyi képviselőtestület.
MTI
Vajon az új, francia nyelvű dal képes lesz túlszárnyalni a Parfüm világraszóló sikerét?
hvg.hu
Holtan találták egy Los Angeles-i házban helyi idő szerint hétfő éjszaka Jim Carrey barátnőjét – jelentette több bulvárlap, köztük a brit The Sun és az amerikai TMZ celebportál.
hvg.hu
Kitiltaná a kezdő hegymászókat a nepáli kormány a világ legmagasabb csúcsáról és számos korlátozást vezetne be. A Mount Everestet évente több százan másszák meg a kiépített útvonalnak és a serpa segítőknek köszönhetően, viszont a több ezres próbálkozó miatt többször forgalmi dugó alakul ki a csúcs alatt, ami számos fagyást és több ízben halálos balesetet jelentett.
hvg.hu
Új előzetesek érkeztek a 2016-ra ígért X-akták részekhez. Úgy tűnik, az új részekben a két főszereplő mellett két fontos mellékszereplő, a cigarettás férfi és Walter Skinner is feltűnik majd
hvg.hu
A világ három legmagasabb embere, köztük a 2,51 méteres török Sultan Kösen vehetett át új cipőt egy cipésztől a németországi Vredenben. A 63 éves Georg Wessels családi műhelye évtizedek óta látja el speciális lábbelivel a világ óriásnövésű embereit, akiknek sokat segítenek ezzel abban, hogy elfogadják önmagukat.
MTI
MTI
hvg.hu