Vietnam ízei - recept

Az új kínai nálunk a vietnami, legalábbis, ami a Pho-leves hatalmas rajongói táborát illeti. S persze, mert már itt vannak nekünk a többé-kevésbé autentikus levesbárok. De a vietnami konyhában azért más is van.



Kimúlt Uggie

A 2002-ben született Uggie kölyökként alig kerülte el a sintértelepet, megmenekülését a kutyaidomár Mullernek köszönhette, aki a szórakoztatóiparban való szereplésre nevelte az állatot. A kutya A némafilmes című filmben is szerepelt.


Ingyen tanulhatnak a tanárok a holokausztról és a zsidóságról

Államilag finanszírozott továbbképzésen tanulhatnak a holokausztról a pedagógusok a jövőben. A zsidó közösségek által létrehozott munkacsoporttal közösen alakították ki az Emmi szakemberei a Nemzeti Alaptanterv vonatkozó részeit, illetve a tankönyvfejlesztésben is részt vett a munkacsoport.


Ki nem találná, miből gyártana üzemanyagot két magyar cég

Mintegy 369 millió forint költségvetésű projekt keretében a James and Tailor Kft., a Károly Róbert Főiskola és a Szuro-Trade Kft. konzorciumi együttműködésben dolgozik a nyárfafajtákra alapozott bioetanol gyártásán – írták közleményükben.



A pizza magyarul

Jó néhány felmérésből kiderült már, hogy ha ételrendelésről van szó, akkor jellemzően elsőre a pizza, aztán a hamburger jön szóba az éhes magyarnál.



Az 5 leggyakoribb hőség okozta betegség, amit könnyen elkerülhetünk

A hőségriadó még mindig tart, és az előrejelzések szerint vasárnapig nem várható enyhülés. Akár munkával telnek a napjaink, akár a vízparton, a Szigeten vagy más fesztiválon szórakozunk, a perzselő hőségben percek alatt leéghetünk, ami első-vagy másodfokú égési sérüléseket okozhat. Ilyenkor a napszúrás is fenyeget bennünket, de olyan kevésbé közismert, hőség okozta betegségeket is begyűjthetünk, mint a hőkollapszus vagy a hőkimerülés. – Összegyűjtöttük az 5 leggyakoribb kánikulabetegséget, és azt, ahogy hatékonyan védekezhetünk ellenük.



Meghalt Jack Gold

Nyolcvanöt éves korában elhunyt Jack Gold háromszoros BAFTA-díjas brit rendező, köztük a Jó éjt, Mr. Tom! alkotója.


A gyíkember és a gyíkká változtató nő kápráztatta el a Szigetet

A Sziget-nyitány a nosztalgiáról szólt, de a második nap már az abszolút jelen időt hozta. Florence Welch színházias koncertjére teljesen átszellemült a fesztivál közönsége, míg a Future Islands frontembere ezúttal Budapesten bizonyította, hogy ő az egyik legszimpatikusabb frontember a jelenlegi indie-mezőnyben. A Sziget második napját így az izgága, feltartózhatatlan frontasszonyok és frontemberek tették izgalmassá.


Új helyre viszik Gabriel García Márquez hamvait

Mexikóból egy kolumbiai nagyvárosba, Cartagenába szállítják át a tavaly elhunyt Gabriel García Márquez Nobel-díjas író hamvait, ahol egy régi kolostorban helyezik el azokat egy állandó kiállítás keretében.


Valódi biohorror: mit tesznek a nőkkel a meg nem született magzatok?

Hosszú ideig eléldegélnek az elhalt magzatokból származó, magukat újratermelő idegen sejtek a női szervezetben – erre jutott egy jó nevű amerikai kutatóintézet. Igen valószínű, hogy ezek a felelősek bizonyos, szinte kizárólag nőket sújtó betegségekért. A kutatások viszont még az elején tartanak, így a genetikusok, az orvosok nincsenek tisztában a jelenség valós következményeivel.


Felmérés: Nem érzik magukat túlsúlyosnak az elhízott magyarok

A túlsúlyos nőkre kicsit jobban hat a társadalmi nyomasztás: egy felmérésben 45 százalékuk úgy ítélte meg, hogy rendben van a súlya, míg az elhízott férfiaknál 64 százalék ez az arány. Az önbecsülés jó dolog, de gondot okozhat, ha a túlsúlyos személy nincs tisztában testalkalta egészségügyi kockázataival.


Okostelefonon is lehet majd nézni az augusztus 20-i koncertet

Okostelefonon is követhető lesz az augusztus 20-ai budapesti ünnepség. A délután fél ötkor kezdődő koncertfolyamot az iPhone-ra és androidos készülékekre is letölthető MinDig TV alkalamzás használatával nézhetik azok, akik nem lesznek a helyszínen vagy csak távolabb állnak a színpadtól.


"Motor márpedig lesz" - megszólalt Rékasi Károly - videó

Másfél hónappal a csaknem tragédiával végződő motoros balesete után először állt a nyilvánosság elé Rékasi Károly, aki azt mondja, a balesetre és az azt követő időszakra szinte egyáltalán nem emlékszik, de újra motorra ülne.