Mégsem fenyegeti bezárás az Örökmozgót?
A mozi tulajdonosaként a Budapest Film Zrt. kedden közölte: még nem született döntés, de az biztos, hogy az ingatlanban továbbra is artmozi fog működni.
A mozi tulajdonosaként a Budapest Film Zrt. kedden közölte: még nem született döntés, de az biztos, hogy az ingatlanban továbbra is artmozi fog működni.
MTI
Rajongói köszöntötték 37. születésnapján kedden Csia Csiát, Hongkong emberi mértékkel mérve már a százévesek klubjába tartozó óriáspandáját, a világ legidősebbikét a fogságban élő körében.
MTI
A Walter's Coffe névre hallgató kávézó teli van a sorozatból ismerős dolgokkal: nagy fémtartályok, periódusos rendszer a falon, sárga védőruhás személyzet.
hvg.hu
Doug, a mopsz Kim Kardashian után egy másik híresség fotóit is egészen új megvilágításba helyezte.
hvg.hu
A színész a Jimmy Fallon show vendége volt a méltán híres tátogó versenyben, és nem is okozott csalódást.
Egy friss nemzetközi kutatás megfejtette, hogy mi áll a mai gyerekek agresszív viselkedésének hátterében. Az észak-karolinai Duke Egyetem nemzetközi kutatása szerint a hiperérzékenységben és a korai szocializációban kell keresnünk az okokat.
hvg.hu
A mostanában Las Vegasban fellépő popikon csillagot kap a hírességek sétányán.
MTI
Nyolcvanöt éves korában elhunyt Vic Firth amerikai zenész és üzletember, aki 1963-ban alapított vállalatával forradalmasította a dobverők világát.
MTI
Whitney Houston lánya hónapok óta feküdt kómában, végül vasárnap elhunyt. A halottkém további vizsgálatokat rendelt el, de az első adatok sem sérülést, sem rejtett egészségügyi problémát nem igazolnak.
MTI
Egy ausztrál út mentén találták meg a 2-4 éves kislány földi maradványait. A brit és az ausztrál sajtóban hamar elterjedt, hogy a több mint nyolc éve eltűnt Madeleine McCann holttestét találták meg. A hatóságok vizsgálják az ügyet, a Scotland Yard szóvivője szerint nem lehet kizárni, hogy a skót kislány holtteste került elő.
MTI
Hollywood köztudottan laza anyukája, Kate Hudson minden őrültségben benne van: legújabb Instagram-videójában a Trap Queen című slágerre táncol nagyobbik gyermekével, a 11 éves Russell-lel.
hvg.hu
Az RTL Klubtól igazolnák le Vastag Csabát a Sztárban sztár zsűrijébe.
hvg.hu
A bálnalesre induló hajók népszerűek a turisták körében, de ilyen elképesztő élményben csak keveseknek lehet része. Egy Alaszka vizeinél haladó hajó utasai nem egy, hanem egyszerre több bálnát láthattak.
hvg.hu
Mi történik, ha valaki leborotválja a szakállát, amit 14 évig hordott, és így szokta meg az egész családja? Egy izraeli borotvareklám ezt a témát járja körül. A főszereplő férfival simán elbeszélget másodpercekig saját apja, anélkül, hogy megismerné fiát. De hogy reagál a kislánya, a felesége?
hvg.hu
Korábban azt gondolták, hogy a fiatal lányok szexuális életét nem befolyásolja, hogy milyen a kapcsolatuk az édesapjukkal.
Pulzus
A nyári szabadságolások, a szezonális allergia és az elmúlt napokban tapasztalt kánikula miatt kevesebben adnak vért, a Magyar Vöröskereszt ezért a nyár végéig több száz helyen, fesztiválokon, vízpartokon szervez véradást.
MTI
Szombaton házasodott össze egy gyógyszercég kommunikációs vezetőjével a néhány éve megözvegyült Kovács László volt MSZP-elnök.
hvg.hu
A Twin Peaks vagy az X-akták újraindítása még érthető volt, de a Xena című sorozat felmelegítésével egy határt átlépett a tévés világ. Innentől kezdve bármelyik retró-szériát elő lehet venni, színvonaltól, aktualitástól függetlenül. Eljátszottunk a gondolattal, mely sorozatokat kellene folytatni. Ki térjen vissza? Hunyadi főtörzs vagy a Spáh ikrek? Mitch Buchannon vagy Magnum? Szavazzon!
Bicsérdi Ádám
Bicsérdi Ádám
Bodnár Zsolt
A színész a Mélyütés című film kedvéért vedlett át profi bokszolóvá, az előzetes alapján újabb nagy alakításra számíthatunk tőle.
hvg.hu
Hiába kétszerezte meg a nézőszámát az elmúlt évben, még így sem nyereséges a mozi, ezért nem tudják kigazdálkodni a jelentősen megemelt bérleti díjat.
hvg.hu