Kvíz: Filozófus vagy focista mondta?

Gandhi vagy Mourinho? Arisztotelész vagy Ibrahimovic? Ne gondoljuk azt, hogy a labdarúgók nem tudnak akkora bölcsességeket mondani, mint a leghíresebb filozófusok.



Egy Karinthy kalandja a kelenföldi pampákon

A Karinthy Színház harminchárom éve működik Buda egyetlen folyamatosan játszó kőszínházaként. A különböző történelmi korszakok beavatkozási törekvéseit mindig sikeresen visszaverve harcol folyamatosan a közönségért és a sikerért. A színházigazgató, Karinthy Márton szerint minden jó darab a máról beszél, és noha szerinte van helyük a kifejezetten politikai színházaknak is, ő nem ezt az utat követi.


Minden eddiginél több néző járt a Katonában

Közel felével nőtt a nézők száma, a jegybevétel pedig 60 százalékkal ugrott meg az elmúlt négy évben a Katona József Színházban - írta közleményében az intézmény. Jelenleg két bemutatón, egy Szorokin-adaptáción és a két részes Fauston dolgoznak.


Öt dalból egy szlovák lehet majd a szlovák rádiókban

Szabályozni készül a szlovákiai rádiókban elhangzó hazai zene minimális arányát a pozsonyi kormány. A vonatkozó törvény módosítását kedden közösen ismertette Robert Fico kormányfő és Marek Madaric a kulturális tárca vezetője.


Szándékosan rosszul pályázott a MűPa tervezője a Liget projektben

A budai Várban, a Szent György téren helyezné el az Új Nemzeti Galériát a Zoboki Építésziroda, amelynek a múzeumépületre kiírt nemzetközi tervpályázatra benyújtott tervét az alternatív helyszínválasztás miatt a zsűri kizárta a bírálatból. Most kiderült, nem véletlenül adtak be ilyen pályázatot.




Némi spéttel az orosz űrhajósok is eljuthatnak a Holdra

2030-ra eljuthatnak az orosz űrhajósok is a Holdra, ennek költségét korábban 2700 milliárd forintnyi összegre becsülték. A Holdra szállást az orosz űrhivatal két szakaszban, az égitest körül keringő egyik űrállomáson való átszállással tervezi.




Nagyon ritka bálna sodródott partra Ausztráliában

Egy Omura-bálnát vizsgáltak meg ausztrál kutatók, miután partra vetődött egy egyed Ausztrália nyugati partjainál. A fiatal nőstény bálna azután sodródott Exmouth város partjaira, hogy az Olwyn trópusi ciklon végigsöpört a területen márciusban.





Elhunyt Sipos András dokumentumfilmes

Életének 79. évében hétfőn elhunyt Sipos András Balázs Béla-díjas filmrendező, forgatókönyvíró – közölte a Magyar Filmművészek Szövetsége kedden.