Kihalás fenyegeti a garnélákat

Az emberi táplálkozásban is jelentős szerepet játszó édesvízi garnélarákfajok majdnem egyharmadát kisebb-nagyobb mértékben fenyegeti a kihalás – állapította meg egy nemzetközi kutatócsoport, amely a Plos One tudományos folyóiratban tette közzé tanulmányát.



Bankkártyás kedvezménnyel csalogatja színházba a fiatalokat a Katona

A Katona József Színház és a MasterCard többéves partnerségének eredménye, hogy tavaly az értékesített színházjegyek 65 százalékát már bankkártyával vásárolták. Ez majdnem 20 százalékos növekedést jelent a kártyatársaság és a Petőfi Sándor utcai teátrum 2010-ben kezdődött együttműködése óta.









Egy igazi meglepetés: ibolyás desszert húsvétra - recept

A kis tavaszi virágnak semmi oka a szerénykedésre. Gyönyörű a színe, csábító az illata, és a konyhában is helye van. Nem csupán vázában. A világ első ibolyás szakácskönyve írójának ajánlásával ünnepi, húsvéti finomságot is készíthetünk belőle.


Mégis veszélyes lehet az energiaital

Bár nemrég az uniós élelmiszerbiztonsági hatóság szakvéleménye nemrég az energiaitalok viszonylagos ártalmatlanságáról szólt, egy nemzetközi kardiológus csoport szerint a bennük található koffeinnek igenis vannak kockázatai.



Hatalmas tojást hozott Mága Zoltán a gyerekeknek

Óriási olasz húsvéti csokitojást hozott Mága Zoltán hegedűművész a Heim Pál gyerekkórházban ápolt gyerekeknek, aztán az erről szóló sajtóközleményhez csatolt képek szerint a kézzel letört csokidarabokat szétosztották a gyerekek között.





Mit tanulhatunk a makiktól?

Végérvényesen beköszöntött a tavasz és megjelent az Állatok Világa magazin legfrissebb száma, most óriáposzterrel!. A magazin még megidézi ugyan a hideget az Északi-sark vadvilágával, de megtudhatunk érdekességeket, vörös és szürke mókusról, a nyúlról, és a delfinekről.


Elbukott egy csokinyúl a teszten

20 csokinyuszinál vizsgálta az Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hivatal (NFH) a kakaóvaj és a hozzáadott egyéb növényi zsír mennyiségét, egy termékben azonban a megengedett négyszerese volt a hozzáadott növényi zsír, ami már a fogyasztók megtévesztésének minősül.