A félévtized legjobb lemezei

Öt év telt el a 2010-es évekből, a New Musical Express pedig félidőben összeállította az eddigi legjobbak listáját.


A repülésbiztonság kockázatai

Másfél éve történt egy hasonló légi katasztrófa, mint amilyennek a múlt heti, látszik, akkor egy mozambiki utasszállító kapitánya zárta ki a másodpilótát, majd állította zuhanásra a robotpilótát, mégsem látták szükségesnek a kétemberes megoldás bevezetését. A biztonsági intézkedések nem oldhatnak meg minden vészhelyzetet, ráadásul vissza is üthetnek.



Kész a kólás sonka! - recept

Sonka is, meg nem is, főzni is kell meg sütni is, kívül sötét, belül világos, s mindennek tetejébe nagyon finom is. A kólában főtt amerikai sonka receptje, kissé magyarra adaptálva.


Hetedjére már halálosan unalmas ez az iram

Vin Diesel szerint Oscar-díjat érdemelne a Halálos iramban 7, amiben főszereplőtársa, a 2013-ban elhunyt Paul Walker részben már csak számítógépes trükkök segítségével jelenik meg. A rém egyszerű receptre épülő film viszont futószalagról érkezik, és még a Walker halála miatti drámai ziccert is kihagyja – viszont kizárólag a széria rajongóira épít, így tuti a siker.


Az vagy, ahol eszel

Az egészséges és minimálisan feldolgozott élelmiszerek egyre nagyobb teret nyernek nemcsak saját konyhánkban, hanem az éttermekben is, idehaza is működnek már Fenntartható Éttermek. A változás dinamikája a vendégeken is múlik. A cikk eredetileg a HVG Extra Business kiadványban jelent meg.


Alföldi musicalt bábozik

A Kabaré című darabot mutatja be Alföldi Róbert rendezésében a Budapest Bábszínház április 13-án, a Budapesti Tavaszi Fesztivál (BTF) keretében; a világhírű musicalt bábszínészek előadásában láthatja a közönség.



Ez ma a legfájdalmasabb program Budapesten

A rendhagyó túl elcsépelt, mégis találó jelző a No Pain No Game című kiállításra, amit csak akkor lehet élvezni, ha hajlandóak vagyunk játszani, hangoskodni, rohangálni, sőt ütni-vágni. A Ludwig Múzeum második emeletén minden más, mint a szokványos tárlatokon, de legalábbis nagyon hangos és olykor fájdalmas is.



Szénné égetik a nemzeti hírtévét az újabb M1-paródiában - 2. rész

Eltolt bejelentkezések, összekevert nevek, összefüggéstelen interjúk, huszadrangú események alapos tálalásban, teljes tanácstalanság a stúdióban, napfogyatkozás, amit csak az ajkaiak látnak, és mindez óriási siker - ismerős? Ez a Dumaszínház M1-paródiájának második része, amely talán nem szól akkorát, mint az első rész, de azért szerez néhány önfeledt percet a nagyérdeműnek.



Nyuszi is szereti a sört

Kétség sem férhet hozzá, hogy a testes sonka-tojás kombó igencsak itatja magát. S nemcsak megrögzött sörissza állíthatja, hogy a jóféle étel sört kíván. Húsvétit. Jó, jó, de milyen húsvéti sört hoz a nyuszi?


Új Down-szűrés válthatná fel a rettegett AFP-t

Az anya vérében található placenta-DNS-töredékek vizsgálata megbízhatóbban mutatta ki a 21. kromoszómapár eltérését, mint a hagyományos szűrési módszerek - derült ki egy 16 ezer kismama részvételével elvégzett kísérletből.




Tökéletes töltött tojás – recept

Avagy töltött tojás zanzásítva. Igencsak egyszerű, ám roppant kívánatos módon házasítottuk össze a húsvét két legfontosabb kellékét, a sonkát és a tojást. De azért egy kicsit cifráztuk.