Damu Roland kijön a börtönből, húsvétra már otthon lehet
Három év börtön után szabadul Damu Roland, akinek vissza kell fizetnie a baráti kölcsönöket, a gyermektartási díjat is, melyet az állam fizetett helyette – írja a Bors.
Három év börtön után szabadul Damu Roland, akinek vissza kell fizetnie a baráti kölcsönöket, a gyermektartási díjat is, melyet az állam fizetett helyette – írja a Bors.
hvg.hu
Rachel Hollis nem szupermodell, mégis mindenki ismeri a bikinis képét.
hvg.hu
Verseny futnak az idővel a május elsején nyíló Expo 2015 milánói világkiállítás építkezési területén, ahol az olasz sajtó értesülései szerint a legnagyobb késésben éppen a házigazda Itália pavilonja van.
MTI
Utórengések is követhetik a vasárnapi miskolci földrengést, amely magyarországi viszonylatban közepes erősségűnek számít. A legvalószínűbb, hogy egy héten belül jelentkeznek még kisebb földmozgások - mondta Szanyi Gyöngyvér, az MTA Kövesligethy Radó Szeizmológiai Obszervatórium szeizmológusa.
MTI
Új üstököst fedeztek fel lengyel amatőr csillagászok a Naprendszerben. A C/2015 F2 - Polonia elnevezésű égitest a negyedik olyan üstökös a második világháború óta, amelyet lengyelek észleltek a Földről végzett megfigyelések során.
MTI
Angelina Jolie kapta a legjobb gonosz díját a gyerekek által odaítélt Kids' Choice Awards szombat esti gáláján a kaliforniai Inglewoodban.
MTI
Nyolcvanéves korában elhunyt Miroslav Ondrícek neves cseh operatőr.
MTI
Tiltás nélkül mit sem ér a szabadság – Berlin kulturális forradalma a fal leomlása óta divatdiktálássá fakult, azonban vannak, akik a város alatt a hőskor felélesztésén munkálkodnak. A német fővárosban feléledtek az illegális klubok, a megtűrt és az utca embere számára láthatatlan helyszínekről pedig az underground legújabb kereszteshadjárata indult hódító útjára.
cz.
Valószínűleg nagyon gyorsan kellett stúdióba sietnie az amerikai Fox televízió időjárás-jelentőjének, Steve Fraziernek, és öltözködéskor már nem jutott ideje egy apróságra. Nem is vette ezt észre, csak az élő adásban jött rá, hogy van valami a zakójában. Elnézést kért, gyorsan kiszedte és rádobta az asztalra. A munkatársai pedig nem bírtak megszólalni a nevetéstől. Videó.
unknown
A svájci Tamina-völgyben fekvő Pfäfersben épül Európa egyik legnagyobb ívhídja. Az építmény 260 méter hosszú, és némi bátorság valószínűleg biztosan elkel majd azoknak, akik átmennek rajta, ha elkészül.
hvg.hu
hvg.hu
MTI
A cselekményről még továbbra sem lehet sokat tudni, és Christoph Waltz is az árnyákban marad, de azért első benyomásként hatásos a Spectre első ízelítője
hvg.hu
A Securitate brutálisan ellehetetlenített minden komolyabb szervezett ellenállást Romániában, és akkora volt az információhiány, hogy a lakosság többsége még csak nem is hallott a lengyel Szolidaritásról. A forradalom programjában, a Temesvári Nyilatkozatban is voltak naiv követelések, amelyekről nem tudták, hogy pontosan mit jelentenek, mint például piacgazdaság – mondta a hvg.hu-nak Florian Mihalcea, a Temesvár Társaság elnöke, aki ma már úgy gondolja, hogy szükségszerű volt az Iliescu-rendszer átmeneti időszaka. Épp csak nagyon elhúzódott. A napfény íze folytatódik.
Sipos Zoltán
Romantikusnak hangzik hét napon keresztül keresztülvonatozni Szibérián, majd persze ugyanennyit vissza. Árnyalja a képet, ha mindezt a harmadosztályon teszi meg az ember, ahol a hálóvagont nem választják fülkékre. Egy biztos, amikor visszaérkeztem a moszkvai Jaroszlavszkij pályaudvarra, szokatlan öröm fogott el. Riport.
Erdélyi Eszkimó Péter
Egy angol énekessel, Ed Sheerannel fotózták le Palvin Barbarát Ausztráliában - írja a Daily Mail Online.
hvg.hu
Hatalmas kutatóballont küldött az atmoszférába a NASA Új-Zélandon. A héliummal töltött léggömbnek 33 kilométeres magasságban kell a Földet megkerülnie - adta hírül az amerikai űrkutatási hivatal (NASA) pénteken.
MTI
Életének 67. évében pénteken elhunyt Kubinyi Anna Kossuth- és Prima Primissima díjas textilművész - közölte a család pénteken.
MTI
Fontos kötet jelent meg nemrégiben Magyarországon. Lucian Boia bukaresti professzor hazája nacionalista történelemszemléletét haladja meg, s még a román nemzeti ünnephez, az 1918-as erdélyi „egyesítési” népgyűléshez is némileg kritikusan viszonyul. Szerinte Erdélyre nem volt történelmi joga Romániának.
Szegő Iván Miklós
A 22. Best of Budapest & Hungary szavazásra idén több mint kilencezer szavazat érkezett. A voksok és a szakmai zsűri döntése alapján 59 különböző kategóriában osztották ki a legjobbaknak járó elismerést. A díjözönből szépen jutott a magyar gasztronómia és vendéglátás meghatározó szereplőinek.
hvg.hu
Április elsején a nyolcadik kerületi Gólyában ad ingyenes koncertet a Manu Chao - legalábbis egyelőre ezt híreszteli a hely Facebook-oldala.
hvg.hu
Az elmúlt évek whiskyvel kapcsolatos tudományos kutatásai sorra igazolták, hogy ennek az italnak kedvező hatása van egészségünkre.
hvg.hu