Meglepő eredményre jutottak a kávé hatásait vizsgáló tudósok
Napi néhány csésze kávé elfogyasztása segíthet elkerülni a szívbetegség ismert kockázati tényezői közé tartozó érelzáródást – állapították meg dél-koreai kutatók.
Napi néhány csésze kávé elfogyasztása segíthet elkerülni a szívbetegség ismert kockázati tényezői közé tartozó érelzáródást – állapították meg dél-koreai kutatók.
MTI
Új névvel és programmal tér vissza egy év kihagyás után idén az egykori Hegyalja Fesztivál.
hvg.hu
A Geico's biztosító reklámjai pont azt a nézői szokást figurázzák ki, hogy pár másodperc után úgyis továbbkattintunk a videókat megelőző hirdetésekről.
hvg.hu
A washingtoni múzeumban arra biztatják a látogatókat, hogy továbbra is szelfizzenek nyugodtan, de a műtárgyak védelmében hagyják a botokat a ruhatárban.
MTI
Az MTVA és a showman közötti új szerződés nem három, csak egy évre szól, és adásonként 5 millió forinttal kisebb összeget biztosít a műsor elkészítésére.
hvg.hu
Csoportképet adott ki az MTI a nemzet színészeiről kedden, abból az alkalomból, hogy a cím birtokosai Andorai Pétert választották maguk közé a nemrég elhunyt Bitskey Tibor helyett. Balról jobbra: Tordy Géza, Bodrogi Gyula, Molnár Piroska, Törőcsik Mari, Király Levente és Haumann Péter. A képen nem szerepel Berek Kati, Cserhalmi György, Kóti Árpád, Máthé Erzsi és Psota Irén, akik a szavazáson személyesen nem tudtak megjelenni, ők telefonon adták le szavazatukat.
MTI
A Nemzeti színpadán kívül márciusban a mozivásznon és a tévéképernyőkön is újra felbukkan Reviczky Gábor, aki szerint a Liza, a rókatündér és a Kossuthkifli várható sikerének is a nagyon jól megírt fogatókönyv a titka. A színész szerint a Nemzeti igazgatóváltásánál felülről gerjesztették a feszültséget, és a társulaton belül egy rossz szó sem hangzott el Alföldiről. A nemzetis darabok ellentmondó hazai és külföldi fogadtatását nem érti, de ebben, úgy véli, a hazai rendezők és a kritikusok is ludasak. Interjúnk Reviczky Gáborral, aki reményei szerint nyáron újra komoly főszerepet alakít majd egy filmben.
Bicsérdi Ádám
Újabb izgalmas fotósorozattal állt elő az MTI, kedden a naplementében gyülekező varjakról készítettek képeket Nyíregyházán.
MTI
Az eddigi legnagyobb felbontású felvételt továbbította a Földre a Rosetta a 67P/Csurjumov-Geraszimenko nevű üstökösről. Az űrszonda OSIRIS kamerája a fotót február 14-én készítette, amikor a Rosettának sikerült hat kilométerre megközelítenie az üstököst.
MTI
Andorai Pétert választották meg kedden a nemzet színészei közé a közelmúltban elhunyt Bitskey Tibor helyére - közölte a Nemzeti Színház.
MTI
MTI
hvg.hu
Kristóf György Out című első játékfilmje meghívást kapott a cannes-i filmfesztivál filmterv-fejlesztő fórumára, az „Atelier”-be, amin korábban már Fliegauf Bence és Ujj Mészáros Károly is sikeresen vett részt.
hvg.hu
Az Oscar-díjas Oliver Stone jelenleg is forgatja az Edward Snowden-filmjét, amiben Joseph Gordon-Levitt alakítja majd a szivárogtatót - meg is érkezett az első kép a filmből.
hvg.hu
Felfedte a 2006-ban leleplezett Clinton-portré titkát a képet készítő művész. A festményen látható árnyék a volt amerikai elnök szexbotrányára utal, amely örökre összeforrott a nevével. Aki a képre néz, most már tudhatja, hogy a kékes alakzat nem más, mint Monica Lewinsky, aki fehér házi gyakornokként az elnök ágyában kötött ki annak idején.
hvg.hu
Egy ismeretlen kultúra településének nyomaira - szobrokra, terekre, földsáncokra és egy piramisra - bukkantak régészek Honduras északkeleti részének esőerdeiben.
MTI
A magyar kard történetét bemutató, értékes műtárgyakat és kardritkaságokat szerepeltető tárlatot nyitott meg Hende Csaba honvédelmi miniszter a budapesti Honvédelmi Minisztérium Hadtörténeti Intézet és Múzeumban kedden.
MTI
Még egy hónap sem telt a megjelenése óta, de Lnysey Addario háborús fotós könyvét máris megvette egy hollywoodi stúdió, ráadásul Steven Spielberg és Jennifer Lawrence kettőse fogja összehozni a moziváltozatot.
hvg.hu
A Nemzet Főterén mától újra látható a Kossuth Lajos-emlékmű, de az nem az eddig ott lévő, Kisfaludi Strobl Zsigmond-szoborcsoport, hanem az 1927-ben felavatott és Tersánszky Józsi Jenő által közepes alkotásnak minősített kompozíció. Annak is csak a másolata. Áder János szerint a most újjászületett emlékmű is kiváló példa arra, hogy "a jövő és a dicsőség nem a kerékkötőké, hanem az alkotóké", "nem a rombolóké, hanem az építőké".
hvg.hu
Már 12 órája vergődött egy sárgödörben a hatalmas hím állat, amikor egy markoló vezetője leleményes módszerrel megmentette a biztos pusztulástól.
hvg.hu
A filmtörténet harminc legszomorúbb jelenetét gyűjtötték egybe. Zsebkendőt mindenképp készítsen maga mellé.
Problémává váltak a hegymászók által a Mount Everesten hagyott emberi anyagcseretermékek, a helyzet a környezet elszennyeződésével és betegségek terjedésével fenyeget - figyelmeztetett a nepáli alpinisták egyesületének vezetője.
MTI