Tűzforró vizet locsolt a közönségre egy rockzenekar frontembere
A rajongók ezúttal nem örültek annyira az énekes ámokfutásának. Főleg a közéjük röpülő vízforralónak nem.
A rajongók ezúttal nem örültek annyira az énekes ámokfutásának. Főleg a közéjük röpülő vízforralónak nem.
hvg.hu
Méhészkedik, úgy tűnik. Legalábbis a híres nyomozó idős korára fókuszáló Mr. Holmes című film előzetese alapján. Persze azért még egy utolsó ügyre futja a 93 éves zseninek, aki Sir Ian McKellen alakításában jelenik meg a vásznon.
hvg.hu
Fokozottabb a kognitív fejlődés sérülésének kockázata azoknál a gyerekeknél, akik a közlekedés által erősen légszennyezett térségekben lévő iskolákban tanulnak - derült ki egy spanyol tanulmányból.
MTI
Gondolkodott már azon, milyen lehet egy kisgyerekes anyának otthonról dolgoznia? Egy blogger kísérletet tett erre és felvette az eredményt videóra.
hvg.hu
Európában és a tengerentúl is egyre több sztárséf tiltakozik az ellen, hogy a vendégeik lefotózzák az asztalra kerülő fogásokat. Ám, a közösségi oldalak tanúsága szerint, világszerte nem csillapodik az ételpornó-láz. Igaz, sok szakács, étteremtulajdonos inkább örül a megosztásoknak, ingyen reklámnak, jó marketingnek tartja.
T.S.
Új irányelvet adott ki az Egészségügyi Világszervezet (WHO) a cukorfogyasztásáról, a nemzetközi szervezet azt javasolja, hogy a felnőttek és gyermekek csökkentsék napi hozzáadott cukorfogyasztásukat teljes kalóriabevitelük kevesebb mint 10 százalékára.
MTI
A legendás musical filmváltozatán generációk nőttek fel - a korszakalkotó látványnak, a fülbemászó daloknak és a történelmi mondanivalónak köszönhetően pedig még 50 évvel a megjelenés után is frissen hat. Julie Andrews játéka és Robert Wise rendezése ikonikussá vált, pedig majdnem egész mások készítették el a filmet: egy ponton majdnem Sean Conneryt szerződtették a szigorú kapitány szerepére. A kritika elsőre ki nem állhatta a filmet, a gyerekek pedig ebben találkoztak először nácikkal.
Bodnár Zsolt
John Williams komponálja a zenét Steven Spielberg hidegháborús kémfilmjéhez, amelynek főszerepét Tom Hanks alakítja - értesült a Slashfilm.com filmes portál.
MTI
"Dobtam egy hátast, amikor megtudtam, hogy úgy kell filmet készíteni egy költőről, hogy nem mondhatjuk el a versét, nem lehet benne semmi, ami ő" – fakadt ki a Pater Sparrow művésznéven ismert Verebes Zoltán rendező. Ezzel az abszurd szituációval nézett szembe rajta kívül még hét kollégája, akiket a Radnóti Miklós életét feldolgozó szkeccs-filmhez kértek fel. Így is lehet az irodalomhoz közelíteni.
Buczkó Linda
Évtizedenként csak kétszer kapják el az influenzát a 30 év feletti felnőttek, miközben a vírus a gyerekeket kétévente is megfertőzi - állapította meg egy brit, amerikai és kínai tudósok készítette tanulmány.
MTI
Megtalálta egy híres japán csatahajó, a II. világháború legnagyobb tengeri ütközetében elsüllyedt Muszasi roncsát a Sibuyan-tenger mélyén Paul Allen amerikai milliárdos. A Fülöp-szigetek közlekedési minisztériumában történelminek nevezték és a Titanic megtalálásához hasonlították a felfedezést.
MTI
Stanislaw Lem Solarisából készült operát mutatnak be Párizsban csütörtökön. Fudzsikura Dai zeneszerző és Tesigavara Szaburo koreográfus idegen világot teremtő alkotást ígér a közönség számára.
MTI
A pókmérgek alkotóelemeit vizsgáló szakembereknek hét olyan összetevőt sikerült azonosítaniuk, amelyek képesek gátolni egy kulcsfontosságú mozzanatot a szervezet azon képességében, hogy fájdalomjelzéseket küldjön az agynak.
MTI
Ale Giorgini rajzain híres filmeket és sorozatokat gondol újra. Az eredmény mindig lenyűgöző.
hvg.hu
Karl Lagerfeld 3 Girls 3 Bags kampányához kérte fel Vanessa Paradis-t.
hvg.hu
Az egyik leggyakoribb halálok kockázatát csökkentik a mogyorófélék rendszeres fogyasztása - ez derül ki egy új kutatásból.
hvg.hu
A Rorschach-teszt tréfás, de némileg frusztráló átértelmezésével jelentkezett a Buzzfeed. Ha az ember elszakad attól a késztetéstől, hogy maga definiálja a tesztben szereplő mintákat, és elfogadja a gép által felkínált válaszokat, megközelítőleg helyes eredmény születhet.
hvg.hu
Andrea Bocelli két év után ősszel ismét visszatér Magyarországra. A tenort november 22-én, a Papp László Budapest Sportarénában hallhatja újra a közönség – olvasható a szervezők közleményében.
MTI
L. Ritók Nóra, az Igazgyöngy Alapítvány vezetője megkapta a társadalmi vállalkozások Nobel-díjának tartott rangos nemzetközi kitüntetést, az Ashoka-tagságot. Eközben az alapítvány óriási bajban van.
hvg.hu
Conchita Wurst lesz májusban, az Eurovíziós Dalfesztivál ideje alatt a bécsi tömegközlekedés hangja. Az akció a fesztivált beharangozó városi kampány része.
MTI