Először látogat meg emberi eszköz egy törpebolygót

Készen áll a Dawn űrszonda, hogy hét és fél éves utazást követően március 6-án, pénteken pályára álljon a Naprendszer legkisebb törpebolygója, a Ceres körül - jelentették be az amerikai űrkutatási hivatal, a NASA szakemberei.




Végignézhető a rövidfilm, amiből a Whiplash készült

A friss Oscar-díjas Whiplash csak úgy készülhetett el, hogy az alkotók előbb egy rövidfilmet forgattak, és azzal házaltak a producerknél. A tizenhét perces ízelítő be is vált, hiszen a Whiplash moziverziója végül zöld utat kapott. Most végignézhető a korai verzió a filmből.




Magyar kifejezéseken röhög az internet

Az idegennyelv-tanulásnak egy elég kezdeti szintjén az ember eljut odáig, hogy szólásokat, speciális helyi kifejezéseket próbál meg az eredeti jelentése szerint értelmezni. Egy amerikai blogger úgy látszik, magyarul tanul. És nem csak a bullshit magyar megfelelőjét posztolta ki...



Szaporodtak a pandák Kína erdeiben

Kína három tartományának erdőiben 268-cal több pandát találtak, mint tíz évvel ezelőtt. A vadon élő pandák száma tehát 1864 - derült ki egy a napokban közreadott átfogó jelentésből.



Fotók: Ritka madár hozta el a tavaszt Magyarországra

Megérkezett az első idei fekete gólya a Gemenci erdőbe. A hétfőn megfigyelt állat legalább 15 éves, találkoztak vele már Izraelben is, 2013 óta évről évre a webkamerán keresztül is megfigyelhető gemenci fészkébe tér vissza.




Országos turnén a Sexepil

Budapesti lemezbemutatója után országos turnéra indul a legendás Sexepil, mely 19 év után új, angol nyelvű lemezt adott ki. A zenekar, melyet rendszeresen játszott a Music Television, mely a Nirvana producerének stúdiójában dolgozott a kilencvenes években, a zenekar, mely turnézott Björkkel és számos koncertet adott Amerikában is, most régi, de mégis új felállásban tér vissza.


Receptek rászorulóknak

A legkiválóbb katalán szakácsok álltak össze, hogy közösen megjelentessenek egy új recepttárat. Még hozzá olyanoknak szánva, akik aligha fordulnak meg valaha is az éttermeikben.




Szeptember óta nem volt telitalálat a lottón

Múlt szombaton sem sikerült senkinek eltalálnia az ötöslottó-sorsoláson kihúzott számokat. A négyesek másfél millió forinttal lettek gazdagabbak. Tavaly szeptember óta nem volt telitalálat a lottón, lassan eléri a 3 milliárdot a főnyeremény.