Hujber Ferenchez mentőt hívtak a keddi előadás előtt
Mentőt hívtak Hujber Ferenchez egy előadás előtt, mert elment a hangja – közölte a Blikk.
Mentőt hívtak Hujber Ferenchez egy előadás előtt, mert elment a hangja – közölte a Blikk.
hvg.hu
Színházigazgatóként fordult a nyilvánossághoz Eszenyi Enikő, amiért a Vígszínház nem kapott meg egy támogatást. Mindezt egy rövid levélben tette közzé, amely egyebek mellett a Hír24-en is olvasható.
hvg.hu
Miczura Mónika akár nyerhet is a Beyoncé ellen indított perben, miután az amerikai sztár az engedélye nélkül használta fel a hangját egy számához.
hvg.hu
A Downton Abbey-nek helyet adó Highclere kastély tulajdonosai egy luxuslakosztályt alakítottak ki a birtokukon a sorozat rajongóinak.
hvg.hu
Megrázó, vagy már-már hihetetlennek ható történetet feldolgozó dokumentumfilm, három fekete humorú skandináv alkotás, és egy magyar film is felkerült az év legjobbjait összegző filmlistánk első részére. Ki használta legjobban a slágereket filmzeneként, ki festette a legszórakoztatóbb és a legkíméletlenebb képet rólunk, emberekről az idei filmtermésben? Jake Gyllenhaal vagy Jesse Eisenberg színészi teljesítményétől hidaltunk le jobban? A hvg.hu 2014-es, top húszas listájának első részéből kiderül.
hvg.hu
Múzeumtörténetet írt a szegedi Móra Ferenc Múzeum: minden eddigi rekordot megdöntve 114 ezren látták A fáraók Egyiptoma című kiállítást .
MTI
Egy amerikai tudós a szeretet politikai fogalmáról ír, és a művészek és politikusok összefonódását tartja kívánatosnak, ám egyáltalán nem marxista.
hvg.hu
Több mint húsz éve üresen áll az elhagyatott egykori olimpiai falu, ahol az 1936-os berlini olimpiára érkezett sportolók kaptak helyet.
hvg.hu
Egy speciális hasjzárító kesztyű veheti majd át a hajszárítók helyét - a terméket Nagy-Britanniában már bárki beszerezheti.
hvg.hu
Az amerikai marihuána-legalizálási hullámtól kezdve az Oscar-szelfin keresztül egészen Kim Kardashian címlapot beborító fenekéig tényleg szinte mindent sikerült belefoglalni egyetlen percbe.
A népszerű tévés szakács egy vacsoráért cserébe kapta az ajánlatot Peter Jackson rendezőtől. Végül más elfoglaltsága miatt hiúsult meg a bizarrul hangzó színészi debütálás.
hvg.hu
A világ legnagyobb ősi földalatti városát találhatták meg a törökországi Kappadókiában. A Hürriyet Daily News című török lap beszámolója szerint egy új városnegyed építése közben egy 5000 éves, legalább hét kilométer összjárathosszúságú földalatti városra bukkantak a nevsehiri erőd alatt. Az újság a 2014-es év régészeti felfedezésének minősítette a barlangváros megtalálását.
MTI
Nyolcvanegy éves korában elhunyt vasárnap Bán János televíziós újságíró, médiaszakértő – közölte Bán Tamás, az újságíró fia kedden.
MTI
Vígjátékokkal, zenés előadásokkal, különleges szilveszteri programokkal várják a közönséget szerdán, az év utolsó napján a budapesti színházak. A Vígszínházban A revizor, a Madách Színházban a Mary Poppins, a Budapesti Operettszínházban a Csókos asszony, a Centrál Színházban pedig a Függöny fel! című előadás lesz műsoron. Ezeket a darabokat szilveszterkor két alkalommal játsszák, a legtöbb színházban délutáni előadással is várják a nézőket.
MTI
Mit szépítsük a dolgot: a szilveszter igazi célja és értelme, hogy az ember tisztességgel átpoharazza magát az újévbe. Oknak épp elég, hogy végre vége van a pocsék óévnek, meg az örök remény, hogy az újban minden jobb és szebb lesz. Utóbbihoz pedig, lássuk be, évszázadok óta az alkoholos italok fogyasztásán keresztül vezet az út
A világ leglátványosabb szilveszteri tűzijátékát rendezik Dubajban, ahol gigászi LED-képernyővé alakul a világ legmagasabb épülete, a Burdzs Kalifa.
MTI
Az aktuálpolitikára reagálás hiba, a Zeitgeist elől azonban senki sem menekülhet – Prieger Zsolt lemezt megjelentetve érkezett új kezdethez a 21 éves Anima Sound Systemmel, vidáman áthágva a magyar popszakma szinte összes hatályos szabályát. Meddig facsarodik a zenei kapitalizmus? Miért van kispadon a kritikus művészet? És milyen sors vár a megmondóemberekre?
cz.
A lett rendőrség nagy bosszúságára ismét leugrott egy rigai toronyépületről az a rejtélyes ejtőernyős, aki évről évre szilveszter közeledtével hajtja végre akcióját.
MTI
Az osztrák főváros lakóinak 85 százaléka ünnepli meg az új év kezdetét - túlnyomórészt családi körben, pezsgővel. 2015-re elsősorban jó egészséget kívánnak maguknak és új bútorokat.
hvg.hu
Hallás alapján egész jól fel lehet ismerni az idegen nyelveket, de mi a helyzet akkor, ha csak az írást látjuk? Egy tesztből kiderül, mennyire tudja felismerni a különböző nyelveket, ha csak annak betűit látja.
hvg.hu