Észre sem veszi és elrohannak az évek, ha ezekre nem figyel
Három egyszerű tippet mutatunk be, amelynek felhasználásával a pszichológusok szerint nem érzékeljük úgy, hogy nagyon gyorsan telnek az évek.
Három egyszerű tippet mutatunk be, amelynek felhasználásával a pszichológusok szerint nem érzékeljük úgy, hogy nagyon gyorsan telnek az évek.
hvg.hu
Már 2013-ban is azzal riogatta a rajongókat Leonardo DiCaprio, hogy hosszú ideig visszavonul a színészkedéstől, most azonban be is válthatja ígéretét. Így abból sem lesz semmi, hogy ő alakítaná az Apple-vezért az új Steve Jobs-filmben.
unknown
A Katona József Színház soron következő kultúrpolitikai vitaestjén a magyar film lesz terítéken.
hvg.hu
Akár 300 ezer fontért (118 millió forintért) kelhet el Mozart egy apró fiatalkori portréja a november 20-án Londonban megrendezésre kerülő árverésen.
MTI
Fél éven belül a második rendezése jelenik meg a 84 éves Clint Eastwoodnak, aki ezúttal az amerikai haditengerészet legtöbb áldozatot ejtő mesterlövészének életét vitte filmre, akit az Oscar-díjért hajtó Bradley Cooper alakít.
hvg.hu
A művészettörténet ismert, ikonikus festményeit hekkelte meg egy Rodney Pike. A karikaturista Mr. Bean nem kevésbé ikonikus arcával dobta fel a klasszikus műveket. Az eredmény elképesztő.
hvg.hu
Másfélszáz ember zenélt és énekelt a felújított Madách téren a VII. kerületi Fidesz által szervezett flashmobon. A járókelőkkel, turistákkal, közreműködőkkel majdnem félezren hallgatták, játszották és énekelték Erkel Ferenc Bánk Bánjából a Hazám, hazám c. művet, Tóth András énekkari átiratában.
hvg.hu
Két díjat nyert a Magyar Állami Operaház Ahol kinyílik a világ (Where a world unfolds) című imázsfilmje a vállalati filmek cannes-i fesztiválján: a film zenéje, Gulya Róbert szerzeménye abszolút győztesként a legjobb zenéért járó Fekete Delfin-díjat, maga a film pedig a legjobb imázsfilm kategóriájában az Ezüst Delfin-díjat nyerte el, ezzel a versenyben a legjobbak között végzett.
MTI
A mosoly nemzetközi emblémáját kitaláló designernek nem sokat hozott a konyhára a mindenki által jól ismert kis sárga kör, benne két ponttal és egy kis ívvel. Október első péntekjén ünnepli a világ a Mosoly Napját.
TL
Stella McCartney kérte fel Kate Moss-t a mellrák elleni kampányához.
hvg.hu
A bűvös kocka feltalálója, az egyetlen Oscar-díjas filmrendezőnk és az egyetlen Nobel-díjas írónk vezeti a legismertebb magyarokat tartalmazó listát, de néhány fiatal is bekerült a TOP 10-be.
hvg.hu
Megérkezett Magyarországra a nálunk forgató Ridley Scott filmrendező – jelentette a Blikk.
hvg.hu
Pénteken reggel többfelé a párás, nyirkos levegő okoz humánmeteorológiai panaszokat, napközben azonban a legtöbb helyen pihentető, nyugodt őszi időre számíthatunk.
hvg.hu
Felmondott a Jóban Rosszban című sorozat egyik orvosát alakító Kembe Sorel – jelentette a Blikk.
hvg.hu
Valóságos rozmárbuliról adott közre képeket az amerikai Nemzeti Óceán- és Légkörkutató Intézet. Múlt szombaton fotóztak le több száz pihenő állatot az Alaszka északnyugati részén fekvő Point Lay település közelében. Egyáltalán nem voltak kevesen, és a képekre még így sem fért rá nagyjából 35 ezer társuk, akik szintén lazítani mentek egy kicsit az alaszkai partokhoz.
hvg.hu
hvg.hu
MTI
Jogi következményekre figyelmeztettek a brit királyi ház jogászai egy fotóst, aki állítólag hosszabb ideje "ólálkodott" Vilmos herceg és Katalin hercegnő kisfia körül. A Kensington-palota csütörtöki közlemény szerint gyanítható, hogy Niraj Tanna "módszeres megfigyelés alá vette" a 14 hónapos György herceget, az Egyesült Királyság majdani uralkodóját.
MTI
A város vezetése csak így tudja garantálni, hogy a dalszínház megmaradhat. A színház külső zenekarokat és kórust szerződtet majd az elbocsátott művészek helyett, amivel évi 3,4 millió eurót tud majd megtakarítani. Korábban a művészek szakszervezetei folyamatos sztrájkkal tüntetnek a színház vezetősége ellen.
MTI
Először kelt át teherhajó az Atlanti-óceánt a Csendes-óceánnal összekötő északnyugati átjárón egy jégtörő hajó segítsége nélkül.
MTI
Az Év sörfőzdéje a miskolci Zip's Brewhouse lett, az Év kézműves söre pedig a Távoli Galaxis - közölték a Főzdefeszt szervezői csütörtökön.
MTI
Egy amerikai Alzheimer-kutatásban annyira sikerült visszafordítani a memóriaromlást, hogy hat résztvevő, aki a kísérlethez való csatlakozása idején nem, vagy csak nehezen tudta ellátni munkáját, mind vissza tudott térni az állásába, vagy javult a munkája. A program része volt az átfogó étrendváltozás, az agy stimulációja, a testmozgás, az alvás optimalizálása, valamint bizonyos gyógyszerek és vitaminok alkalmazása.
MTI