90 éves volt az egyik, 91 a másik menyasszony

Hetvenkét év együttélés után házasodott össze két idős nő az Egyesült Államokban. A 90 éves Alice Dubes és a 91 éves Vivian Doyack Davenportban mondta ki az igent. Még a 40-es években szerettek egymásba.



Megházasodott az Így jártam anyátokkal meleg sztárja

Újabb celebesküvő volt hétvégén, de ezúttal már hétfőre kiderült, nem vártak napokig a hír bejelentésével, mint Angelina Jolie és Brad Pitt. Tíz év után mondta ki az igent Neil Patrick Harris amerikai színész és barátja, David Burtka. Az esküvő Olaszországban volt szombaton, az utána következő lagziban Elton John is zenélt.


Egy hideg sörre vágyott egész nap? Ezt nézze – videó

Az abensbergi sörfesztiválon pincérként dolgozó német Oliver Strümpfel saját, 26 korsós rekordját döntötte meg vasárnap, amikor 27 egyliteres söröskorsót cipelt több mint 40 méteren át. Versenytársa csak 26 korsót tudott elvinni. Egy-egy tele korsó állítólag 2,3 kilót nyom.


Tudjuk, mit hallgasson ősszel

A nyári uborkaszezon után mozgásba lendült a nemzetközi lemezpiac. Legutóbbi ajánlatunk után, íme, újabb négy album, amelyet vétek lenni kihagyni. Visszatérők és klasszikusok hűvös halomban.




Itt vannak a Prima Primissima idei jelöltjei

Kihirdették a Prima Primissima Díj idei jelöltjeit. Szavazhat Romsics Ignácra, Ragályi Elemérre, Barabási Albert Lászlóra, Sztevanovity Dusánra, Bánsági Ildikóra és Polgár Juditra is - hogy csak a legismertebbeket említsük. Szavazni szeptember 30-ig lehet.


Tudja, miért szereti többször is meghallgatni ugyanazt a zenét?

Egy-egy kiemelt dallam rengetegszer előfordul ugyanabban a zeneszámban, ha pedig magát a számot is szeretjük, jó esély van rá, hogy az adott dallamot összesen több százszor, de talán több ezerszer is hallottuk már. De nem unalmas? Miért szeretjük ennyire a zenei ismétlődést?


Mégsem meztelenkedik Miskolcon Scarlett Johansson

Bár a most pénteken kezdődő Jameson CineFest egyik legjobban várt alkotása volt A felszín alatt című, Scarlett Johansson főszereplésével készült brit film, most kiderült, hogy mégsem mutatják be Miskolcon.


"Ez az ország egyedül maradhat a térképen"

Elutasítja a szórakoztatóipar felületességét, de szereti, ha a művészet kényes, vagy kitárgyalatlan közéleti problémákról beszél. Ezért is ihlette meg azonnal a paksi bővítés témája. Alkotásaival az egyszerűségre törekszik, mert az embereknek szerinte már nincs ideje a bonyolult üzenetek megfejtésére. Az idei ARC-pályázat HVG-különdíjasával, Gutema Dáviddal beszélgettünk.







Egyre rosszabb a pollenhelyzet

Hétfőn sem érvényesül fronthatás, napközben többfelé javul a hő- és komfortérzet, kevesebb helyen lehet csak fülledt, változékony az idő. A parlagfű pollenkoncentrációja viszont országszerte nagyon magas lesz.


Olvasni olvasta, de látta is már? Így tör ki egy vulkán

Mindenki által ismert, de videón viszonylag ritkán elkapott jelenségről került elő egy augusztus végi felvétel. Pápua Új-Guinea Tarvurvur hegye múlt hónap 29-én tört ki, egy ausztrál pár pedig éppen a közelben csónakázott, ők örökítették meg az eseményt.



Lenin is jöhet, csak ne rapeljen

A közmédia Lenin óta egyenlő a pártpropagandával és nincs ezzel semmi probléma – többek között ezt tanultuk meg az MTVA majálisán rendezett Szimfonik Live nagykoncert részben kormánykritikus fellépőitől, akik szerint felesleges azon tépelődni, ki milyen rendezvény keretein belül áll színpadra.