5 titok a kék szemű emberekről

A világ legtöbb országában a szépségideál részének tekintett kék szem alig száz év alatt vált a legelterjedtebb színből ritkasággá, kockázatos orvosi beavatkozással azonban bárkinek lehet divatos retinaimplantátuma. Megdöbbentő tények a kék szemről.


Híres múzeum szerezte meg a híres bevetetlen ágyat

A tulajdonos kölcsönadja 10 évre a Tate múzeumoknak a My Bed című műalkotást. Egy brit művész, Tracey Emin kompozíciójáról van szó, konkrétan egy bevetetlen ágyról, amelyen sokan felháborodtak. Az új tulajdonos a hónap elején 2,55 millió fontot, vagyis átszámítva majdnem egymilliárd forintot fizetett egy londoni aukción a műtárgyért.




Túl sokat isznak a britek és túl sokat esik az eső

Udvariasak, de túl sokat isznak a britek, és az éghajlat is fekete pont a külföldiek szemében - derült ki a British Council friss felméréséből, amelynek során mintegy 5000 embert kérdeztek meg Brazíliában, Kínában, Németországban, Indiában és Amerikában.


Elaltatás fenyegeti az elhunyt gazdáját váró kutyát Komlón

Mentőakcióba kezdtek az állatbarátok Komlón, ahol el akarják altatni az elhunyt gazdáját hazaváró kutyát. A 8 éves keverék ebet befogadta korábban egy család, de mindig visszaszökött tőlük az eredeti otthonába. Csöpinek gyorsan új gazdát kell találni.


Sírokat találtak a szegedi dóm lépcsője alatt

Leállították pár napra a szegedi dóm felújítását, mert az elbontott előlépcső alatt sírokra bukkantak a régészek. A Szent Dömötör-templom alapjait is megtalálták. A felújítást várhatóan egy hét múlva folytatják – írja a Délmagyarország.




Nem menekülünk a párás, fülledt időtől

Szerdán a nap első felében még nem érvényesül fronthatás, majd délutántól egyre többfelé kettősfronti hatás érvényesül. Emiatt a következő napokban fokozódik a szervezetet érő terhelés, amely a napok óta tartó párás, fülledt idővel együtt extrém igénybevételt jelent az egészséges szervezet számára is.


Nálnk meddig maradnának állva ezek a buszmegállók?

Buszmegálló mint építészeti kihívás? Miért is ne? Több mint féltucat kreatív, feltűnő, bohókás és szellemes elképzelés készült arról, hogy buszra várakozni nem csak pléhdobozban vagy négy lábon álló hullámpalaeresz alatt lehet.


Illatokkal adhatja át félelmeit az anya a gyermekeinek

Illatok útján adhatja át az anya félelmeit újszülöttjének – derül ki egy amerikai tanulmányból. A Michigani és a New York-i Egyetem kutatócsoportja patkányanyákat tanulmányozott. Megtanították nekik, hogy féljenek a borsmenta szagától és megfigyelték, hogyan adja át ezt a tudást az anyaállat saját vészhelyzet-illatán keresztül újszülöttjének élete első napjaiban.



Érkezik Amy Winehouse apjának második lemeze

Második albumát dobja piacra szeptemberben Mitch Winehouse, a három éve elhunyt Amy Winehouse édesapja, aki annak idején lányával együtt válogatta össze a hamarosan megjelenő album anyagát.


"I love my IronMan"

Az út maga a cél: hosszú felkészülés, a lemondások, emberfeletti teljesítmény és katartikus élmény a célszalagnál. Több mint kétszázan váltak vasemberré a hétvégén a 25. ExtremeMan versenyen, ami Magyarország legrégebbi és egyetlen teljes távú Ironman-versenye. A gyakorlottak szerint a verseny olyan, mint ha egy sporthoz nem szokott embernek 800 métert kellene futnia a busz után.


Ott jártunk, ahol a kreativitásnak csak a sztratoszféra szab határt

Egyszerű alkotótábornak indult, ma már világhírű építészek is szívesen látogatják: az ötödik alkalommal megrendezett kreatív tábor, a Hello Wood az elméleti oktatásból kiszabadulni vágyók intim paradicsoma. A csórompusztai idill mindenkiből a legjobbat hozta ki idén is, ott jártunkkor nem győztünk rácsodálkozni az egyedi hangulatú közegre. Kreativitás és felszabadultság egy helyen, ahol este még a neves szaktekintélyek is magyar punkra pogóznak.



Drágább lesz a római vakáció

Egy euróval többet kell fizetniük szeptember elsejétől a rómaiaknak az állami és önkormányzati múzeumokban. Két euróval drágulnak a múzeumi belépők a máshonnan érkező látogatóknak. A többletbevétel tíz százalékát Róma főpolgármesteri hivatala városfejlesztésre akarja fordítani. Milánóban és Firenzében júliustól drágultak a múzeumi belépők.


Holnap landol Szegeden Depardieu

Saját géppel érkezik meg szerda este a szegedi repülőtérre Gérard Depardieu, aki a Háry János című produkcióban lép fel a Szegedi Szabadtéri Játékokon. A világsztárnak nem volt különleges kérése, csak biztonsági személyzetre és tolmácsra van szüksége – írja a Délmagyarország.