Donald Trump: Lebombázott az USA három iráni atomlétesítményt
Az amerikai elnök békekötésre szólította fel a teheráni vezetést, ellenkező esetben sokkal nagyobb támadást helyezett kilátásba.
A tulajdonos kölcsönadja 10 évre a Tate múzeumoknak a My Bed című műalkotást. Egy brit művész, Tracey Emin kompozíciójáról van szó, konkrétan egy bevetetlen ágyról, amelyen sokan felháborodtak. Az új tulajdonos a hónap elején 2,55 millió fontot, vagyis átszámítva majdnem egymilliárd forintot fizetett egy londoni aukción a műtárgyért.
Nicholas Serota, a Tate igazgatója nem tért ki arra, hogy mikor és a Tate melyik múzeumában állítják ki a kortárs brit képzőművészet meghatározó alkotását.
A tulajdonos, Christian Dürckheim német iparmágnás azt mondta: "mindig csodáltam Tracey őszinteségét és azért vásároltam meg a My Bed című alkotást, mert az az élet metaforája arról, hogy amikor a bajok kezdődnek, meghal a logika".
Az 1990-es évek végén készült mű nagy indulatokat váltott ki bemutatásakor, sokan megkérdőjelezték, hogy egyáltalán műalkotásnak tekinthető-e. A bevetetlen ágyon és mellette cigarettásdobozok, piásüvegek, használt óvszer és szemét hever.
Tracey Emin azt mondta, hogy 1998-ban négy napig át feküdt az ágyban és öngyilkos akart lenni, de végül másként döntött: elhatározta, hogy műalkotássá alakítja át a nyomorúságát. Amikor Charles Saatchi műgyűjtő megvásárolta a művet, ott volt rajta a szennyes lepedő, egy üveg vodka és egy használt óvszer is.
A My Beddel Emin 1999-ben a kortárs brit művészet elismerésére alapított Turner-díj jelöltjei közé került, de azt végül Steve McQueen kapta.
Július elején Saatchi londoni műgyűjtő bocsátotta árverésre a Christie's aukcióján a műalkotást, amelyet 2000-ben 150 ezer fontért vásárolt meg.
Az amerikai elnök békekötésre szólította fel a teheráni vezetést, ellenkező esetben sokkal nagyobb támadást helyezett kilátásba.
Azokat, akik csak a Stranger Thingsből ismerik, összezavarná, hogy miket művelt a karrierje kezdetén Paul Reiser. Korábbi rajongóit például azzal lepte meg, hogy feltűnt az Aliens gonoszaként. A veterán komikussal pályafutása cikkcakkjairól, Jerry Seinfeldről, Lisa Kudrow-ról és Eddie Murphyről is beszélgettünk. És arról is, miért tartotta hülyeségnek a Jóbarátokat.
A Tisza Párt elnöke legújabb bejegyzésében kifejezetten a fideszeseket szólította meg.