Fülledt előzetes A szürke ötven árnyalatához - videó

A sikerkönyv filmváltozata 2015. február 14-én kerül a mozikba, eddig egy képen és egy rövid promón kívül semmit nem láthattunk belőle. Most itt a lényegében kétperces előzetes hozzá - ennél nyilván több erotika lesz benne, nem akartak mindent ellőni.



Meghalt Tengelyi László, filozófus

60 éves korában elhunyt Tengelyi László, filozófus, az ELTE BTK, majd a németországi Bergische Universität Wuppertal filozófiaprofesszora, a Német Fenomenológiai Társaság volt elnöke.




Pulykamama költötte ki a kis darvakat Nyíregyházán

A koronásdaru pártól biztonsági okokból vették el a tojásokat a Nyíregyházi Állatparkban. Időközben a vér szerinti szülők is újra tojást raktak, úgyhogy most rekordot döntött a koronásdaru-fiókák száma az állatkertben.


Máris itt a vetkőzős videó paródiája

Tatia Pllieva első csókos videója vírusszerűen terjedt a közösségi oldalakon, második videója – amelyben idegenek vetkőztek le egymás előtt – is óriási siker volt. Most végre itt az első paródia, amelyben nem modell alkatú idegenek szabadítják meg egymást ruháiktól. A videót a Vice magazin készítette.




Jövő héten startol a keresztény Sziget

Szex, drogok és alkohol – három bűnös szenvedély, melyektől biztosan nem kell majd tartani a jövő csütörtökön induló vajtai CrossSoundon. Az istenközeli rendezvény kizárja a tisztátalan ifjúságot, ily módon pedig kétségtelenül a nyári fesztiválidény egyik legüdítőbb színfoltja.








A megszállási emlékmű szobrásza kimondta az év mondatát

Ebben az ügyben egy-két újságírót és történészt leszámítva két jó szándékú szereplő van: a kormány és én – ezt nyilatkozta a Heti Válasznak a német megszállási emlékművet készítő Párkányi Raab Péter, aki az interjúban jól kiosztja a balliberális köröket, de azért azt is elárulja, hogy azért őt kérték fel, mert más a rövid határidőt nem vállalta.


Ilyen szökőkutat sem láttak még a debreceniek – fotó

Debrecen korábbi Csónakázó-tavának a helyén alakították ki a Ködszínház nevű "multimédiás szökőkutat", amelyet szerdán adott át Kósa Lajos, és a fotók szerint az a lényege, hogy a szökőkút által spriccelt vízcseppekre vetítenek rá tetszőlegesen kiválasztott filmeket vagy képeket. A 2,6 milliárd forint értékű Komplex gyógyhelyfejlesztés a debreceni Nagyerdő parkerdejében elnevezésű projekt keretében valósult meg.