6 technikai csapda, amelybe mindannyian belesétálunk

Az okostelefonok, tabletek, a szinte mindenhol megtalálható wifi spotok korában nehéz megállni, hogy ne lógjunk folyamatosan a technikai eszközeinken. Így viszont sokszot tudomást sem veszünk a környezetünkről, és lemaradunk az emlékezetes pillanatokról. Íme hat tanács, amelyek segítségével elkerülhetőek a modern élet csapdái.


Máshogy működnek a magyar gesztenyefák, mint kellene

Általában június közepétől július közepéig tart a virágzási időszak, ebben az esztendőben pedig már június elején virágba borultak a gesztenyefák. A helyenként megfigyelhető erőteljes virágzást a kéregrák sújtotta gesztenyefák esetében a túlélési ösztön is okozhatta a szakemberek szerint.



Felfalták George Harrison emlékfáját

A fenyőt a városra és a Csendes-óceánra gyönyörű panorámát nyújtó Griffith-kilátó mellett ültették el, miután a lelkes kertészként is ismert dalszerző-gitáros 2001-ben elhunyt Los Angelesben. Kérgen élősködő bogarak végeztek a növénnyel.


Állítólag 121 éves ez az asszony – fotó

A Guinness Világrekordok vietnami kiadásának igazgatója szerint bizonyítékaik vannak arra, hogy él egy 121 éves asszony Vietnamban, és ő most a világ legidősebb embere. Nguyen Thu Tru a dél-vietnami Ho Si Minhben lakik, a Kyluc vietnami hírportál szerdán tett közzé róla képet, amit állítólag hétfőn készítettek. Az asszony 1893. május 4-én született, 11 gyermekéből négy még ma is él, a legfiatalabb 72 éves. A világ legidősebb nője hivatalosan most a 116 éves japán Okava Miszaó, de a vietnami Guinness igazgatója kezdeményezi, hogy Nguyen Thu Tru kapja meg ezt a címet.


A filmbevételek felét lenyúlja a Nemzeti Filmalap

Július 15-ével változott a filmek támogatási szabályzata. Ezentúl nem a finanszírozás arányait követve osztják el az egyes filmek bevételeit, hanem egységesen 50 százalék jut a film előállítójának, valamint a filmalapnak.


Nincs jó hírünk, ettől fájhat a feje

Szerdán is kettősfronti hatás érvényesül, a nap második felében a nyugati és középső tájakon is csak kissé javul az élettani helyzet, alapvetően marad a változékony, megterhelő idő. A légszennyezettség és a pollenkoncentráció viszont tovább csökken.



"A pozitív változás elképzelhetetlen"

A 2008–2009-es romagyilkosság-sorozat annak idején óriási port kavart, a sorban érkező tragikus hírekre felbolydult az egész ország. Aztán mindez elült, a társadalom nagy része túllépett a borzalmakon. Tábori Zoltán azonban még a gyilkosságok idején végigjárta az érintett falvakat, és szociográfiai igényű riportokban tárta fel a konfliktushoz vezető okokat, ellentéteket. A riportokat egy kötetbe foglaló Cigány rulett című könyv júniusban jelent meg. A szerzővel beszélgettünk.






„Kösz jól vagyok, egész nap fagyizom”

A címadó dalban a Bikini együttes már régen megmondta a tutit. De mennyien szeretik valójában a fagyit, melyek a kedvencek, és kik nyalják, kanalazzák el a legtöbbet a hideg édességből? Egy legújabb hazai felmérés szerint a lakosság ötöde fogyaszt minden héten legalább egyszer fagylaltot, és a nők favorizálják igazán a jeges nyalatot. A legnépszerűbb klasszikusok pedig sorrendben: a csoki, a citrom és a sztracsatella.






Ilyen lenne Los Angeles autók nélkül – videó

Szellemvárost csinált Los Angelesből legújabb videójában a deszkás filmeket készítő Russell Houghten, aki a látványos felvételről eltüntette az összes autót. A werkfilmben (alább a második videó) elárulta, hogy eredetileg az autók között manőverezve forgatták le a spotot.