Fotók: Első szülinapját ünnepli a kis György herceg

Vilmos herceg és Katalin hercegnő első gyermeke, György Sándor Lajos ma ünnepli első születésnapját. A hercegi párról és gyermekükről hétfőn adtak ki friss fotókat, egy lepkekiállításon jártak. Katalinról az a hír járja, hogy második gyermekét várja.



"Minden hülye az utcán van"

Meddig lehet bírni a tudatot, hogy bármelyik pillanatban kitehetnek a "lakásból"? Az erdőlakó hajléktalanokat már hónapok, sőt évek óta ezzel fenyegetik. Pedig ők azok, akik nem hagyják el magukat, tisztán élnek, és ha lenne munka, dolgoznának is. Egy-két szervezet minimális támogatásán kívül senki nem foglalkozik velük, törvényt is csak az életben maradás miatt szegnek. A Terebesi erdő hajléktalantanyáján jártunk.



Tökéletes menő savanyúság: szendvicsuborka – recept

A düh időnként komoly kreativitáshoz vezet. Jelenlegi eredményünk egy nem is annyira enyhe felindulásból született savanyúság. A szendvicsuborka mutatós, könnyen elkészíthető, és persze ízletes is, különben minek spájzolnánk. Ráadásul sokkal kevesebből előállítható, mint amennyit gourmet boltok polcairól levéve fizetnünk kellene érte.







A britpop atyja most musicalt ír

A leginkább a Blur és a Gorillaz frontembereként ismert, de nemrégiben szólólemezt is kiadó Damon Albarn operával már próbálkozott, most még egy területen kipróbálja magát.


Nagyon gyorsan növekszik egy magashegyi tó Tibetben

Már nem a régió legnagyobbja a tibeti szent tó, a Nam-tó – jelentették be a kínai tudományos akadémia kutatói, akik szerint az olvadó gleccsereknek és a növekvő csapadéknak köszönhetően immár a Serling-tó vette át a vezetést Tibetben a tavak mérete szerinti rangsorban.


Cuki videó hétkezdéshez: így kért bocsánatot a játéklopó kutya

Igazán illemtudó kutya Charlie, a beagle: a figyelmeztetés után máris tudta, hogy rossz fát tett a tűzre, és meg kell vigasztalnia gazdája kisbabáját, ha már ellopta a játékát. Nemcsak azt a csörgőt vitte vissza a kislánynak, amit lenyúlt tőle, hanem néhány másik játékot is, és ezekkel nyakig körbepakolta a bébiszékben ülő Laurát. Sírásnak nyoma sem volt ezután. Videó.


Kiszivárgott néhány részlet az új Star Wars filmről

A hetedik rész meg nem erősített információk szerint Luke Skywalker kereséséről fog szólni, melyben Han Solo és Chewbacca is szerepet kap, de két új főszereplővel is megismerkedhetünk. Az új rész 2015 decemberében kerülhet mozikba.



Kő miatt robbant le a kínai holdjáró

Kővel ütközött, ezért vált működésképtelenné januárban a Jáde Nyúl nevű kínai holdjáró, mely nemsokára végleg felmondhatja a szolgálatot – számolt be a Hszinhua hírügynökség.


Holtan találták a 21 éves amerikai színésznőt

Skye McCole Bartusiak a szülői házhoz tartózó garázslakásban élt Texasban. Édesanyja vasárnap közölte a halálhírt, elmondása szerint lánya barátja találta meg vasárnap Skye élettelen testét a lakásban az ágyon. Legismertebb szerepét A hazafi című, 2000-ben készült történelmi drámában alakította Benjamin Martin volt katona (Mel Gibson) lányaként.


Autóbalesetben meghalt a spanyolok kedvenc színésze

Lesodródott autójával vasárnap délután egy autópályáról az észak-spanyolországi La Rioja tartományban Spanyolország egyik legismertebb epizódszínésze, Álex Angulo. A színész életét vesztette a balesetben.


Megszólalt és teljesen mást mond az omegásokkal verekedő taxis

Teljesen máshogy látja a vasárnap hajnali incidenst a taxis és az Omega két zenésze, Benkő László és Debreczeni Ferenc. A szabadlábon védekező taxis szerint ő két perc alatt kint volt a címen, a zenészek nem voltak józanok, és ezért nem akarta őket elvinni, valamint először őt inzultálták Benkőék.


Fotó: Újabb óriás állatot kaptak a pekingiek, most egy varangyot

A gigantikus gumikacsa után most egy hasonlóan méretes varangyos békának örülhetnek a pekingiek. Egy kínai művész 22 méter magas, 34 méter hosszú és 21 méter széles felfújható békát készített, ami Jü Jüan-tan parkban ring az ottani tó vizén. A kínai kultúrában az arany varangy a szerencse és a jólét ősi jelképe.