Szabadlábon van az Omega zenészeit szétverő taxis

A budapesti taxis vasárnap hajnalban verte össze az Omega együttes két zenészét. Debreczeni Ferencnek a bal kézfeje és a nyaka sérült meg, valamint eltört az orra, Benkő Lászlónak a jobb tenyere és a bokája ment tönkre.


Vigyázzon, nem enyhül a hőség!

Hétfőn sem enyhül a hőség, folytatódik az extrém hőterhelés. Emellett délutántól a Dunántúlon sokfelé számíthatunk fokozódó fejfájásra, a szélre érzékenyek panaszai is erősödnek.


Dr. House: egy felejthetetlen ember a felejthetetlen Budapesten

Egy tipikus angol idióta - Hugh Laurie (Dr. House) most zenészként áll elénk a színpadra, és ezzel a markáns bemutatkozással helyezi el magát az univerzumban. Mi persze nem hiszünk neki. Aztán átül a zongorához - úgy tűnik, ott érzi igazán jól magát. Humoros, közvetlen, és igazán jó muzsikus. Azonnal otthon érezzük magunkat a világában. Letörölhetetlen mosolyok, kontrollálhatatlan végtagok, és némi kollektív őrület. Hugh Laurie és a The Copper Bottom Band koncertjén jártunk.


Pitt és Jolie olyat tesznek újra együtt, amit már régen

Angelina Jolie írta és rendezi a Universal stúdió új játékfilmjét. A By the Sea című drámában a színésznő mellett Brad Pitt is szerepel. Hollywood álompárja lesz a film producere is – mondta Donna Langley, a Universal Pictures elnöke.


Még most is hoztak 10 ezer dollárt a konyhára Hófehérkéék

Összesen 10 ezer 755 dollárért, vagyis átszámítva körülbelül hárommillió forintért kelt el egy amerikai aukción a Hófehérke és a hét törpe című rajzfilm színes óriásplakátja, amelyet a Disney stúdió az 1937-es bemutatóra készített.


Jaj a meggyőzötteknek – Tisza István és a hadba lépés

Máig nem tudni pontosan, mi késztette 1914. július derekán a háborúval kapcsolatos álláspontja megváltoztatására Tisza István miniszterelnököt, akit aztán egyaránt tekintettek a világégés kirobbantójának és elkötelezett ellenzőjének.


Meghalt a Rockford nyomoz jóképű kopója

Elhunyt szombat este James Garner amerikai filmszínész, egyebek mellett a Rockford nyomoz című tévésorozat és a Maverick című kalandfilm főszereplője. 86 éves volt.


Ősemberré változott Leonardo DiCaprio

A friss fotókon inkább hasonlít a neandervölgyi emberre, mint szívtipróra Leonardo DiCaprio. Az amerikai színész Miamiban strandolt, a hírek szerint újdonsült modellbarátnője nélkül. Jóképű, középkorú férfi helyett egy torzonborz, szakállas palit láthattak azok, akik esetleg felismerték. Rossz nyelvek szerint a törölközőt is azért tekerte nyakig magára, mert szégyellte a pocakját.


Több tízezren lehetnek ma is a budapesti strandokon

A szombati 25 ezer után vasárnap 30 ezret megközelítő vendégszámot vár a budapesti fürdőkben és strandokon a Budapest Gyógyfürdői Zrt. A strandok a hőségriadó miatt egy órával tovább tartanak nyitva, a legtöbb este kilencig.


Tíz perc alatt leéghet és hőgutát kaphat, aki nem vigyáz

Ha lehet, senki se menjen a napra 11 és 15 óra között. Sokfelé extrém mértékű lesz az UV-sugárzás, aki nem vigyáz, könnyen hőgutát kaphat, vagy 10-15 perc alatt leéghet a bőre megfelelő fényvédelem nélkül – figyelmeztetnek a szakemberek. Fronthatás most nincs, a légszennyezettség viszont emelkedhet.


Producer nagybácsi nélkül is lehet karriert csinálni Hollywoodban

Három magyar példája is mutatja, hogy nem kell családi protekció ahhoz, hogy a gyerekkori filmes álmokat megvalósítsuk. Egyikük '56-os emigráns és sztárok otthonaihoz vezető térképek árulásával kezdte, ma a legmenőbb tévésorozatok látványáért felelős, két fiatal férfi pedig hobbidemózással hívta fel magára az álomgyár figyelmét.



Ezt egye hőségben

Nem kívánja a zsíros ételeket, és csak akkor éhezik meg, ha már nem süt a nap? A szervezet tudja mi kell neki a hőségben, meg nem is.





Fotó: négy nővel mulatott Andy Vajna egy jachton

Így még aligha láttuk Andy Vajnát. A filmipar megújításáért felelős kormánybiztos feleségével, Palácsik Tímeával, meg három másik bikinis nővel bulizott egy jachton. Erről Palácsik posztolt képeket az Instagramra.


Új strandot avattak Fonyódon

A Balaton leghosszabb fövenystrandját alakították ki Fonyód Sándor-telepi strandján egy 345 millió forintos uniós támogatású projekt részeként - hangzott el a beruházás pénteki avatóján.