Tantervet tanítunk, vagy gyereket?

Kiáll a szabad tankönyvválasztás mellett, noha az ő irodalomtankönyveit nem lehetetleníti el a „Hoffmann-lista". Nem tartja ördögtől valónak, ha irodalomórán előkerülnek Tankcsapda-szövegek vagy az okostelefonok, gimnáziumi osztályaival napi kapcsolata van a Facebookon is. 33 éve tanít, most pályaelhagyáson gondolkodik, mert úgy véli, tévúton jár az oktatáspolitika. Interjú Pethőné Nagy Csillával.


Az elektromos cigit is betiltották New York közterein

Bárokban, kávézókban, éttermekben, munkahelyeken, parkokban és strandokon sem lehet ezentúl "rágyújtani" elektromos cigarettára New Yorkban, melynek dohányzásellenes rendelkezései az amerikai nagyvárosok közt egyedülállóan szigorúak.



Tom Waits-reinkarnáció Komáromban

Török pszichedelikus etno, andalúz flamenco táncosok, akusztikus punk valamint megannyi jazz, és népzene – a Mediawave nemcsak a filmes programja miatt érdekes. A Monostori erőd falai között tegnap kezdődött és május 3-ig tartó összművészeti fesztiválon igazi zenei csemegéket csíphetünk el.


Rájöttek, mi okozta az egyik leghalálosabb járványt

1918 és 1920 között 50 millióan haltak meg a spanyol nátha járványban, mely tragédia fő okát a századeleji fiatal felnőttek az influenza vírusával szembeni rossz ellenállóképességében látják a kutatók – írja a Spiegel.


Szinetár Dóra komolyan megsérült a Szombat esti láz miatt

A Bors információja szerint súlyos balesetet szenvedett Szinetár Dóra a Szombat esti lázra való felkészülése során. A lap szerint a színésznő eltitkolta sérülését, és csak három héttel később ment orvoshoz, miután nem akart szűnni a fájdalom.


Nem titkolóznak tovább a Csillagok háborúja készítői

Az továbbra is titok, miről szól majd a Star Wars hetedik része, de annyit most a Lucasfilm és a Walt Disney elárult, hogy az eredeti film nagy sztárjai közül többen is visszatérnek a vászonra. A forgatás két hét múlva kezdődik, a bemutató 2015 decemberében várható.



Cigánykerekező pókot találtak

A Marokkóban talált pók hivatalos latin neve Cebrennus rechenbergi, de ennél sokkal érdekesebb az, hogy cigánykereket vetve közlekedik.


Megfejthették a spanyolnátha rejtélyét

Vélhetően megfejtették a spanyolnátha rejtélyét amerikai tudósok, akik szerint a spanyolnáthaként emlegetett járvány vírusa röviddel 1918 előtt jelent meg, és benne egy madárinfluenza-vírus olvadt össze egy emberi H1-vírussal, amely már 10-15 évvel korábban fertőzött. Nagy kérdés volt, hogy miért főleg a fiatalok estek áldozatul a kórnak.


Gombamód szaporodnak a pesti élvezetszaküzletek

Javában dúl a budapesti gasztroforradalom, melynek keretein belül sorra nyílnak a fővárosi csokoládéboltok. Mennyire sznob, ami kézműves? Miért jobb a trüffel a virágnál? És legfőképp, főzhető-e édességből pálinka? Nem reprezentatív beszámolónk a fővárosi csokoládéhajnal résztvevőiről.



A pincétől a padlásig felforgatják a Szépművészetit

Februárban két évre bezár a Szépművészeti Múzeum a Múzeumnegyed kialakítása, és az épületkomplexum lezárt részeinek feltárása miatt. A két utolsó nagy kiállítás a kedden nyíló Toulouse-Lautrec és a Rembrandt lesz, utána a Magyar Nemzeti Galériába költözik át az állandó kiállítások nagy része, de a Várnegyedben is lesz időszakos "szépművészetis" tárlat. Baán Lászlót, az intézmény főigazgatóját kérdeztük.


Íme a Grand Budapest Hotel digitális trükkjei - videó

A Wes Anderson legutóbbi filmjén, a Grand Budapest Hotelen dolgozó digitális stúdió, a Look Effect kiadott egy ötperces videófilmet arról, hogy hogyan alkalmazták a digitális technikát a film látványvilágának megteremtéséhez. Akinek kiábrándító, hogy Wes Anderson meseszép világa green box technikával készült, az ne nézze meg.


Új külsőt kapott a behorpadt fejű férfi – fotó

Újra normálisan néz ki, és már házasodni szeretne az a brit férfi, akinek szó szerint behorpadt a feje 2012 végén, amikor kiesett egy szálloda erkélyéről Thaiföldön. Lee Charie koponyáját titániumból készített pótlással állították helyre brit orvosok.



Leírhatatlan látványt nyújt a körhintán ringatózó Tarlós - videó

Megnyílt az egykori Vidámpark területén létrehozott Holnemvolt Park, amely mostantól az Állatkerthez csatolva, családi parkként működik. A régi "óriás-hánytató gépek" helyett – ahogyan Persányi Miklós állatkerti főigazgató fogalmazott – ma már csak a nosztalgiajátékok üzemelnek, és kibővült területnek köszönhetően megkezdődött az állatok betelepítése is. Tarlós István főpolgármester kipróbálta a régi hullámvasutat (Dolák-Saly Róbert ajánlásával) és egy lovacskás körhintát is, de Bástya elvtárs mellé nem akart beülni.



Megvan a világ legjobb étterme

900 vezető gasztroszakértő szavazata alapján újra a koppenhágai Noma lett a világ legjobb étterme. Így negyedszer került a ranglista élére a Redzepi jegyezte dán vendéglátóhely.


Új járatot köszöntöttek Ferihegyen

Magyarország nagyon fontos piac a Transavia légitársaság számára, amely szeretne tartósan az országban maradni, itt növekedni - mondta Hervé Kozar, a Transavia France vezérigazgatója kedden.