Sok és nagy aszteroida csapódik a Földbe - videó

Egy volt NASA-szakemberek által alapított szervezet szerint csak a vakszerencsének köszönhető, hogy nem történt nagy baj. Egy-egy becsapódás rombolóereje 30 atombombányi is lehet, évente kettő van belőlük.



2100 védett madarat lőtt le a szaúd-arábiai királyi család tagja

Fahd bin Szultan bin Abdulaziz asz-Szaúd herceg egymaga 1977 példányt ejtett el a Természetvédelmi Világszövetség (IUCN) vörös listáján szereplő, "sebezhető" természetvédelmi státuszú galléros túzokból, kíséretének tagjai pedig további 123 túzokot lőttek le egy háromhetes pakisztáni szafarin.


A pap embert ölne, a hajléktalan meg ellopná az életünk

Kigúnyolt beidegződések és megelevenedő félelmek, mindez abszurd csomagolásban: csütörtökön a magyar mozikba érkezik az utóbbi évek egyik legzavarbaejtőbb filmje, a Borgman. A holland alkotás megosztja a nézőket, kritikusokat: vagy zseniális műként ünneplik, vagy értelmetlen blöffnek titulálják. Ön miként reagálna, ha egy hajléktalannak tűnő, ismeretlen férfi az ajtaján kopogtatna és egy meleg fürdőt kérne?


A pálinka színe-java és a nemzeti kincs

Húsvétkor a pálinka fővárosa volt Gyula. Április harmadik hétvégéjén itt tartották a Kisüsti Pálinkafesztivált és a Pálinka, Gyümölcs- és Borpárlat Világkupát. Egy nyírségi főzde gönci magyar kajszija lett Magyarország legjobb kereskedelmi pálinkája.





Fotók: Bringás kultúrában Budapest okítja Berlint

A cím természetesen túlzás, de annyit azért ér a magyar bringás városi kultúra, hogy a hozzá kapcsolódó tárgyakból, műalkotásokból, filmekből és ruhákból kiállítást rendezzenek be a német fővárosban. A Collegium Hungaricumban még néhány napig látható a magyar kortárs biciklis kultúráról szóló Velofetish kiállítás.


Tudta, hogy a sztepptáncnak is van világnapja?

Idén is lesz Országos Sztepptánc Fesztivál, a május végi eseményen a hazai sztepttáncosok fellépése mellett a közönség betekinthet az amerikai sztepptánc különféle stílusaiba. A májusi eseménnyel a Sztepptánc Világnapját is köszöntik.


Kiakadt az egyház a Nobel-díjas író melegek melletti kiállásán

Magára haragította a katolikus egyházat Mario Vargas Llosa világhírű perui író azzal, hogy vezércikkben foglalt állást az azonos neműek bejegyzett élettársi kapcsolatának elismerése mellett, és közben őskorinak, tudatlannak nevezte az azt ellenző katolikus egyház álláspontját.






Meglepetések az Artisjus-díj-átadón

Váczi Eszter lett az év szövegírója, a Romhányi Áron–Pély Barnabás szerzőpáros pedig az év zeneszerzője. A korábban mindig egy-egy koncertnek adományozott „az év könnyűzenei produkciója díjat” ezúttal egy fesztivál kapta. Zeneszerzői életművéért Lerch Istvánt, szövegírói életművéért pedig Bereményi Gézát részesítették elismerésben. Kiosztották az Artisjus-díjakat.


Még egy dolog, ami ellen véd az anyatej

Az anyatejes táplálás időtartama összefügg a fiatal felnőttkori krónikus gyulladások kockázatával, amely a szív- és érrendszeri, illetve emésztőszervi betegségek későbbi kialakulásának esélyére utal - derült ki egy szerdán megjelent amerikai tanulmányból.