Vége az influenzajárványnak
A becslés szerint március 17. és 23. között 28 százalékkal kevesebben, 11 300-an fordultak influenzaszerű megbetegedés miatt orvoshoz, mint az azt megelőző héten.
A becslés szerint március 17. és 23. között 28 százalékkal kevesebben, 11 300-an fordultak influenzaszerű megbetegedés miatt orvoshoz, mint az azt megelőző héten.
MTI
Maga Orbán Viktor, a Fidesz 1990-es kampánydala és a baloldali ellenzék jelenlegi jelszava is szerepel a Comedy Central tévécsatorna reklámkampányában, amellyel a Family Guy című rajzfilmsorozat most induló új évadát népszerűsítik.
hvg.hu
Rendkívüli sajtótájékoztatón jelentette be Orbán Viktor, hogy a hétvégén visszakaptuk a Magyarországról származó római kori Seuso-kincs felét. A kormányfő szerint ez Magyarország családi ezüstje, amit 4,5 milliárd forintért, "jó áron" sikerült visszavásárolni, bár azt nem árulta el, kitől. A Seuso-kincset közel negyven évvel ezelőtt találták a Balaton környékén, majd nyomuk veszett.
hvg.hu
Defibrillátort adtak át a szombathelyi vasútállomáson szerdán. A GYSEV kétmillió forintból öt félautomata defibrillátort vásárolt, amelyeket a nagyobb forgalmú vasútállomásokon, Sopronban, Szombathelyen, Csornán, Körmenden, és a cég vezérigazgatóságának épületében helyeznek el.
MTI
A 24 éves korában elhunyt Leó testét a Természettudományi Múzeumban fogják kiállítani.
hvg.hu
Margisztiget, Széchenyi fürdő, Duna-part, Hősök tere és más turistalátványosságok - jól sikerült képeket posztolt Budapest közhelyes, de szép látvnivalóíról a Buzzfeed magyar származású szerkesztője.
hvg.hu
Elvis Presley DNS-ében megtalálták azt a "létfontosságú" génvariánst, amely a szívizomgyengüléssel járó betegséget, a hipertrófiás kardiopátiát okozza. Az adatok ismeretében nem tisztességes az énekes életmódját okolni korai halála miatt – közölték brit genetikusok.
MTI
A hatósági vizsgálat szerint is gyorshajtás okozta a tavaly novemberben elhunyt Paul Walker és barátja halálát. A Porschéjük 145 km/órás sebességgel ment Santa Clarita egy külvárosi utcáján, amikor kisodródott, nekicsapódott egy lámpaoszlopnak és kigyulladt. A megengedett sebesség a baleset helyszínén 72 km/óra volt – olvasható a vizsgálat eredményéről kiszivárgott jelentésben.
MTI
A színésznő eredményes szívkatéterezésen esett át, esélye van a teljes felépülésre. Kedden Törőcsik Mari látogatta meg a kórházban Psotát, aki pénteken lesz 85 éves.
hvg.hu
Szűk családi és baráti körben vettek végső búcsút kedden Los Angelesben L'Wren Scott divattervezőtől, Mick Jagger barátnőjétől. A gyászszertartást a Los Angeles-i Hollywood Forever Funeral Home-ban tartották. Mick Jagger, valamint az elhunyt bátyja, Randy Bambrough is megemlékezett L'Wren Scott-ról.
MTI
Mozgalmat indítottak a Twitteren, hogy mindenki mondja le Vogue-előfizetését Kim Kardashian címlapfotója miatt. A modellek is háborognak, Naomi Campbell viszont kivételesen visszafogott.
hvg.hu
A Bors Online szerint még nem bukkant fel az a szerencsés ember, aki március 15 én több mint 3 milliárd forintot nyert az ötös lottón.
hvg.hu
Gwyneth Paltrow Oscar-díjas színésznő és férje, Chris Martin, a Coldplay énekese bejelentette, hogy vége tíz éve tartó házasságuknak.
MTI
Bárki üzenhet mostantól a Katona József Színház színészeivel, akik a leggyakoribb érzéseket üzenetekbe, kommentekbe beilleszthető animált képekkel örökítették meg.
hvg.hu
Harminc különleges fotográfiát adományozott Hódmezővásárhelynek Madame Judith Hervé, a városban született világhírű fotóművész, Lucien Hervé özvegye. A 20. századi építészeti fotográfia megújítójának és fiának, a szintén fotós Rodolfnak 15-15 művét állítják ki az Alföldi Galériában.
hvg.hu
Már a NAV is vizsgálódik Berki Krisztiánnak, a Fradi volt vezérének jövedelme miatt – írta a Blikk. A NAV-nál a beszámoló szerint konkrét ügyekről az adótitok miatt nem adhatnak információt.
hvg.hu
A brazil Helena Rizzónak ítélték oda a világ legjobb női séfjének járó Veuve Clicquot elnevezésű díjat idén a Restaurant című magazin keddi tájékoztatása szerint.
MTI
Alig 75 perc alatt elkapkodták a jegyeket a Rolling Stones június 16-i bécsi fellépésére kedden, miközben Izraelben bejelentették, hogy a brit rockbanda oda is ellátogat és fennállása óta első koncertjét adja majd a Szentföldön. Palesztin szervezetek Izrael bojkottjára szólították fel a zenekart.
MTI
Még mindig aggódnak a veszprémi kis zsiráf életéért a gondozók és a látogatók, bár élete merőben más okból van veszélyben, mint mondjuk a koppenhágai állatkert zsiráfja: anyja ugyan már nem taszítja őt el magától, de szoptatni nem tudja, így cumisüvegből etetik.
MTI
MTI
hvg.hu