Új járatok indulnak Ferihegyről, többek között Londonba

Vasárnap lép életbe a nyári menetrend a nemzetközi légiközlekedésben, ekkortól számos légitársaság sűríti járatait, illetve új járatok is indulnak a budapesti Liszt Ferenc-repülőtérről - közölte a repteret üzemeltető Budapest Airport Zrt. (BA) pénteken.


Vicces dallal savazza Orbánt a Puszi együttes

Peer Krisztián írta a szövegét annak a dalnak, amivel a Puszi együttes beszól Orbán Viktornak. A Mit loptál ma, Kolbász Viktor? című számhoz vicces klip is készült, amelyet az egyik legismertebb webes Photoshop-művész, Lazacz készített.


Keveset alszik? Így élje túl az óraátállítást!

Több mint hatmillió magyar számára a tavaszi időszakra eső óraátállítás maga a pokol. Ennyi ember szenved ugyanis Magyarországon krónikus alváshiányban, azaz legalább fél, de inkább 1-2 órával kevesebbet alszik a szükségesnél. Pechükre tavasszal visszafelé, tehát egy órával korábbra állítjuk az órát. Tippeket adunk, hogy ne úgy kezdődjön a jövő hete, mintha fejbe verték volna. Az altató például tilos!


Eltűnik a Zöld Pardon, valami új jön a helyén

Új néven, új koncepcióval kezdi a 2014-es szabadtéri szezont a Rákóczi híd budai hídfőjénél az elmúlt két évben Zöld Pardon néven működött szabadtéri koncerthelyszín. A Barba Negra Track az újbudai Barba Negra Music Club szabadtéri kiadása.





Tényleg magyar festményt ad vissza a londoni Tate

Valóban Hatvany Ferenc gyűjteményéből származik John Constable angol művész Hajó partra vontatása Brightonnál című 1824-es festménye, amelyet a londoni Tate galéria a brit kormány javaslatának eleget téve visszaszolgáltat a jogos tulajdonosoknak - erősítette meg az MTI-nek az örökösöket képviselő ügyvéd, felidézve, hogy a második világháború végén elhurcolt kollekció számos további darabjának sorsa még mindig ismeretlen.


Dopeman mindenkit átvert és Mesterházyra szavaz

Azt követően, hogy kedden bejelentette a kivándorlását, Dopeman csütörtökön kijött új klipjében visszavonta az egészet és közölte, hogy Mesterházyékra szavaz, valamint hasonlóra buzdít mindenkit.




Betört az Ebola Guinea fővárosába, már négy beteg van

Guinea fővárosában, Conakryban is vannak már bizonyítottan Ebola-fertőzöttek. Az afrikai ország egészségügyi minisztere csütörtökön négy megbetegedést jelentett be. A fertőzötteket elkülönítették egy kórházban, a családjuk is karanténba került.


Minden agyhullámra szükség lesz a svájci bionikus olimpián

Bionikus olimpiát, vagyis Cybathlont rendeznek 2016 októberében Svájcban. A rendezvényen olyan verseny is lesz, ahol a résztvevők agyhullámaikkal mozgatják majd az avatárjukat. Művégtagot és exoszkeletont, azaz mesterséges külső vázat viselő résztvevőknek is lesznek futamok – adta hírül a BBC.


Áderrel vacsorázott Kobajasi Kenicsiro

Áder János köztársasági elnök díszvacsorán fogadta csütörtökön Kobajasi Kenicsirót abból az alkalomból, hogy a japán karmester 40 évvel ezelőtt nyerte meg a Magyar Televízió I. Nemzetközi Karmesterversenyét, és azóta jelentős tevékenységet fejtett ki a magyar zenei élet terén.


Fellélegezhetnek az észak-ausztráliai bordás krokodilok

Nem szervezhetnek túrákat a legnagyobb krokodilfaj vadászatára Észak-Ausztráliában. Greg Hunt környezetvédelmi miniszter azzal indokolta a "krokodilszafarik" betiltását, hogy azok "kegyetlen és embertelen magatartást idézhetnek elő" a résztvevőknél. Eredetileg évente 50 bordás krokodilt ejthettek volna el a tehetős vendégvadászok.


A százéves bohém, akit leginkább egy berúgással ünnepelhetünk

Pont 100 esztendeje március 28-án született Bohumil Hrabal. A bohém író nevét szülői tiltakozás miatt nem veheti fel egykori iskolája, megítélése hazájában máig nem egyértelmű. Magyarországon viszont több rajongói köre alakult, akik (naná, hogy!) sörözőkben tartják üléseiket. Utánajártunk a Hrabal-galaxisnak, és mi tagadás, be is rúgtunk kicsit.




70 millió forintnyi összeget ért az első ausztrál bankjegy

Minden várakozást felülmúló áron, 70 millió forintnak megfelelő összegért kelt el árverésen az első ausztrál bankjegy – jelentette be csütörtökön az értékesítést szervező Noble Numismatics auckiósház. A 10 schillinges papírpénz egyetlen ismert példányát az Új-Dél-Wales Bankja bocsátotta ki 1817-ben.