Az elhízás a kislányok korai serdülését idézheti elő

Azoknak a lányoknak, akiknek magas a testtömegindexe, akár nyolc és féléves korukban is elkezdhet nőni a melle - derült ki egy hosszútávú amerikai kutatásból. A kislányok korai nemi érése fontos lélektani, lelki és társadalmi következményekkel jár.


Megdöbbentő aljassággal készítette ki betegeit egy holland orvos

Ernst Jansen a vádirat szerint kilenc betegnél szándékosan gyógyíthatatlan betegségeket állapított meg, például Alzheimer-kórt, és több esetben szükségtelenül alkalmazott erős gyógyszeres kezelést. Egy asszony a hamis diagnózis megismerése után öngyilkosságot követett el.


Újabb kincseket találtak a regensburgi ásatáson

A 8. és a 9. századból származó épületeket és középkori ipari területekre utaló leleteket tártak fel régészek Regensburgban. Lutz-Michael Dallmeier régész szerint a kétezer négyzetméteres hely nagyszerű ásatási terület, ahol legutóbb egy 1200 évesre becsült faházat tártak fel a kutatók. Még várják a vizsgálat pontos eredményeit a bajor műemlékvédelmi hivataltól – tette hozzá.



Magyar manna Észtországnak

A Nemzeti Külgazdasági Hivatal (HITA) támogatásával 11 magyar vállalkozás vesz részt ezekben a napokban a 15. alkalommal megrendezett Tallinn FoodFair 2013 Nemzetközi Élelmiszeripari Kiállításon.


Kiderült a moszaszaurusz sötét titka

A moszaszaurusz dögevő volt, és saját társait is felfalta – ezt tanúsítják a tengeri őshüllőnek Afrika nyugati partvidékén előkerült maradványai. A gyomrában három másik moszaszaurusz csontjait is azonosították.


Felmérés: Magyarország súlyosan csúszik a bárdolatlanság felé

Magyarországon 2007 óta 26 százalékkal 54 százalékra emelkedett azok aránya, akik sohasem vagy alig vesznek részt kulturális programokban. Európában 18, Magyarországon 7 százalék azoknak az aránya, akik gyakran vagy nagyon gyakran vesznek részt valamilyen kulturális eseményen.



Piacokon harapózott el a madárinfluenza-vírus

A kínai élőállat-piacok lehetnek a madárinfluenza-vírus gyűjtőhelyei egy új elemzés szerint, amely kimutatta, hogy a piacok bezárása 97 százalékkal csökkentette a kórokozó miatti új megbetegedések számát.



Városképet formált a "Főváros Dajkája"

Ma, amikor minden sarkon találunk akár éjjel-nappali boltot is, ahol beszerezhetjük a napi betevő tejünket, sajtunkat, elég nehéz elképzelni, hogy még az 1800-as évek végén is mekkora szervezést igényelt az ilyesmi. Éppen 130 éve, hogy székesfővárosunkban megalakult a Központi Tejcsarnok Szövetkezet.





Eminem még mindig tud tarolni

Eminem vehette át az év előadójának járó díjat a YouTube első zenei díjátadóján, amelyet vasárnap New Yorkból közvetítettek élőben a videomegosztó portálon.


Stohl igazán meglepődött az új munkahelyén

Meglepődött Stohl András azon, milyen gyorsan és jól sikerült a Vígszínház társulatába való beilleszkedése – derül ki abból az interjúból, amelyet a színművész a szinhaz.hu-nak adott. A színész arról is beszélt, hogy haladnak az új helyen a Nemzetiből áthozott Mephisto próbái.


Ezt nézik az amerikai mozizók

A földönkívüliek elleni harcról szóló Végjáték című sci-fi érdekelte legjobban a hétvégén az észak-amerikai mozinézőket: a filmre 28 millió dollárért (hatmilliárd forintért) váltottak jegyet.


Ma kezdődik A tudomány ünnepe

A velünk élő és értünk tevékenykedő tudományról szól az idei Magyar Tudomány Ünnepe: a Magyar Tudományos Akadémia novemberi rendezvénysorozatának középpontjában olyan kutatások állnak, amelyek célzottan kínálnak megoldást társadalmi-gazdasági szükségletekre, de az ünnepi repertoárt a legtehetségesebb ifjú tudósok bemutatkozása és az akadémiai kutatóközpontok és intézetek nyílt napjai is gazdagítják.