Meghalt a Népszabadság veterán újságírója
Hovanyecz László, a Népszabadság nyugdíjas főszerkesztő-helyettese 73 éves volt. Hosszú betegség után hunyt el.
Hovanyecz László, a Népszabadság nyugdíjas főszerkesztő-helyettese 73 éves volt. Hosszú betegség után hunyt el.
MTI
A közmédiának a parlament 77,9 milliárd forintot szavazott meg, amelyből 71,9 milliárd forint a központi büdzséből származik, több mint 4,6 milliárd forint pedig kereskedelmi és vagyongazdálkodási bevétel.
MTI
Luc Besson francia filmrendező és producer leállhat új filmje forgatásával Tajpejben, amennyiben a helyi média képviselői továbbra is megzavarják a produkció munkálatait - erősítette meg hétfőn Hau Lung-bin tajpeji polgármester.
MTI
Forradalmasíthatja a koponyasebészetet egy újfajta implantátum egy finn fejlesztő elképzelése szerint.
MTI
Az idén 9 százalékkal, 281 millió hektoliterre nő a megtermelt bor mennyisége, a borfogyasztás pedig eléri a 245 millió hektolitert. A három legnagyobb bortermelő ország a világon továbbra is Olaszország, Franciaország és Spanyolország. Románia is ott van az élvonalban.
MTI
A „Hagyomány és Evolúció” mára kétségtelenül Magyarország legjelentősebb professzionális szakácsversenye lett. Idén a fődíjat Molnár Gábor, a müncheni Geisel’s Vinothek séfhelyettese kapta.
Csíki Sándor
Hosszúorrú csikóhalak (Hippocampus reidi) egyedei keltek ki a Nyíregyházi Állatpark Ócenáriumában.
MTI
A chips és a hamburger is lehet egészséges, és fasírtot is csinálhatunk anélkül, hogy a végén le kelljen itatni róla a tocsogó olajat. Lehet élni hús, sajt, túró, cukor, tojás és liszt nélkül? Budapest legújabb éttermében azt mondják: igen. Elég, ha gyümölcsökben, zöldségekben és magvakban gondolkodunk. Mindezt kizárólag nyersen. Közép-Európa egyetlen nyers éttermében, az Élet Éttermében jártunk.
TA
Eladja a Liberty Global a Chellomedia-csoportot, a társaság csak holland prémium csatornáit, a Film1-et és a Sport1-et tartja meg – közölte az mmonline.hu híroldal. A médiavállalatot az AMC Networks Inc. vásárolja meg 750 millió euróért. A tranzakció többek között a Film Mánia és a Film Café csatornákat is érinti.
hvg.hu
A színész főként saját magát ábrázoló műveiből álló tárlat január 13-ig lesz megtekinthető a szentpétervári Russian Museumban.
hvg.hu
Hatvanöt év után először látható együtt kiállításon Vincent van Gogh híres, napraforgókat ábrázoló sorozatának két darabja Londonban.
MTI
A vasárnap elhunyt Lou Reed munkássága a hazai rockzenei színtérre is komoly hatással volt. Menyhárt Jenő, az Európa Kiadó alapítója találkozott is Lou Reeddel, akinek pályafutásában távoli magyar vonatkozások is vannak.
MTI
1877. október 28-án nyílt meg az egykori Pesti indóház helyén a Nyugati pályaudvar. A NAVA hozzáférhetővé tette az August de Serres építész és a párizsi Gustave Eiffel cége által tervezett épület történetéről szóló filmet.
hvg.hu
Egyre kevesebb néző kíváncsi a Vundersőn és zuperszexire, amelyet időközben az RTL Klub levett az élő adásról. A kereskedelmileg fontos 18-49-es korcsoportban a műsor javított a nézettségén.
hvg.hu
Jövőre kötelezővé teszik a pneumococcus elleni védőoltást, a humán papilloma vírus (HPV) elleni vakcina pedig kötelezően felajánlandó lesz – jelentette be Beneda Attila, az egészségügyért felelős államtitkárság kabinetfőnöke.
MTI
Viszonylag jó emlékezőképességgel rendelkeznek azok az idős emberek, akiknek alacsony a vércukorszintje - derült ki egy berlini tanulmányból.
MTI
Az MSZP valódi vizsgálatot követel a miskolci koraszülött halálesetekkel kapcsolatban, a nagyobbik ellenzéki párt szerint több mint két hónap "maszatolás" után csupán azt sikerült kiderítenie az egészségügyi államtitkárságnak, hogy személyében senki sem tehető felelőssé a tragédiáért.
MTI
Lehetőség szerint kerüljük a PVC alapanyagból készült használati cikkek vásárlását a gyerekeknek, ezek a termékek ugyanis nagyobb eséllyel tartalmazhatnak egészségkárosító hatású lágyítószereket – hívja fel a figyelmet a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság (NFH).
MTI
A turisták számának korlátozását fontolgatják az olaszországi Velencében. Évente 25 millió vendég érkezik a városba, ami naponta akár százezer, a farsang idején pedig akár 130 ezer látogatót is jelent.
MTI
Egy brit nőnek csak a karibi reptéren sikerült konstatálnia, hogy nem Spanyolországban van – számolt be róla a Telegraph.
hvg.hu