Új videót posztolt a Nemzeti Színház

A Nemzeti Színház folytatja Művészbejáró című sorozatát. Idén az első adás a Vidnyánszky Attila vezette Nemzeti első bemutatójával, a Vitéz lélekkel foglalkozik. Megszólal benne Trill Zsolt, Tenki Réka és Tóth Auguszta is.









Meghalt a Chopper írója

Elhunyt Mark Read egykori ausztrál fegyenc, bestselleríró, aki 23 börtönben eltöltött év után Chopper című önéletrajzi regényével vált nemzetközileg ismert szerzővé. Az 58 éves férfi hosszan tartó küzdelem után, májrákban halt meg szerdán.



Újra működik a világ legrégebbi mozija

Eredeti homlokzatát visszanyerve nyílt meg ismét szerdán a franciaországi La Ciotat-ban az Éden (l'Eden-Théatre), a világ legrégebbi mozija, ahol 1899-ben a Lumiere testvérek első filmjeit vetítették.


Cigánypecsenye helyett pusztai pecsenye

Aki a németországi Hannoverbe vetődne, valamely étterembe betérvén ne csodálkozzon, ha az étlapon a pusztai pecsenye elnevezéssel találkozik. Meglehet, ismerős lesz a fogás, ami elé kerül.



Álnéven folytatja Jo Nesbo

Tom Johansen néven folytatja pályafutását Jo Nesbo világhírű norvég író, akinek első álnéven írt regényei 2014 őszén fognak megjelenni - jelentette a Verdens Gang című norvég lap szerdán.


Ez a világ 10 legmenőbb reptere - fotókkal

A világ repterei mindig többet próbálnak tenni azért, hogy a náluk megforduló utasok ne unatkozzanak. Jógatermek, pillangós kertek, uszodák, ingyenes zuhanyzók, akváriumok, megvásárolható aranyrudak. Íme, a tíz legigényesebb repülőtér.


Mi kell a tökéletes süteményhez? - recept

Ha könnyed, omlós tésztát szeretnénk, akkor muffinok, piskóták, kevert sütik, tortalapok készítésekor jellemzően a sütőporé lesz a főszerep.Vagy jó lesz a szódabikarbóna is?


Figyelmeztették a Tunéziába induló magyarokat

A Külügyminisztérium konzuli szolgálata arra kéri a Tunéziába készülő magyarokat, hogy ne szervezzenek egyéni utazást, különösen az országnak a szervezett turizmus központjaitól távolabb eső vidékeire, mert ezzel biztonságukat, testi épségüket veszélyeztetik.


Visszatér a Millenárisra a WAMP

Az őszi-téli kollekciókat felvonultató WAMP dizájnvásár vasárnaptól ismét a Millenáris parkban várja az érdeklődőket Budapesten.