„Hitler és a nácizmus nem válasz semmire – csak hangzatos lószar”
Csütörtökön kerül a magyar mozikba a Holdra menekült, elégtételre váró nácik földi kalandjairól szóló Iron Sky című sci-fi–szatíra. A film finn rendezőjével, Timo Vuorensolával és a német-francia főszereplőnővel, Julia Dietzével beszélgettünk.
hvg.hu: Julia, ön Franciaországban születtett…
Julia Dietze: Igen, Marseille-ben! (szélesen mosolyog)
hvg.hu …és Németországban nőtt fel. Franciának vagy németnek tartja magát? Vagy egyáltalán: számít a nemzeti hovatartozás, identitás?
J. D.: Amikor dolgozom, német vagyok, ha szerelmes, francia. (nevet)
Timo Vuorensola: Igeeen? Ezt eddig nem is tudtam.
J. D.: Egyébként pedig nem fontos. Nyilván bizonyos dolgokat meghatároz, de azt nem, milyen ember vagy.
hvg.hu: Ezt azért is kérdezem, mert a klasszikus, nyugati vígjátékok (Peter Sellers, Louis de Funès filmjei) gyakran épülnek a szomszédos népek tipizált szokásainak, beszédének kigúnyolására.
J. D.: Imádom Louis de Funès-t! Gyerekkorom rajongott hőseként tartom számon, különösen az a filmje ragadott meg, amikor cimborájával egy kis tanyán élnek, oda landol egy űrhajó, és állandóan levest főznek, beleadva szívüket-lelküket, amivel megkínálják az idegent.
T. V.: Igen, emlékszem rá, sok Funès-filmet láttam anno.
J. D.: S az űrlény mindig valami olyasmit mondott, hogy „blub-blub-blub”. De mi is volt az eredeti kérdés?
hvg.hu: Hogy mennyit nyom a latba a nemzeti identitás egy művész, egy színész esetében? Ön például mennyire volt francia a filmbeli német lány eljátszásakor?
J. D.: Semennyire, semelyik „francia részem” nem vett részt Renate karakterének alakításában. A német örökségemből gazdálkodtam, túlnyomóan németül beszéltem és így tovább. Renate maga is egy „alien”, egy másodgenerációs Holdlakó, sohasem látott igazi napfényt, sosem járt a Földön, csak történeteket hallott róla. Születése óta kapja a náci agymosást. Csupán elképzelései vannak arról, hogy milyen is lehet itt.
| A németek már a Holdon voltak |
Az elején tisztáznunk kell, az Iron Sky szatíra – legalábbis az akart lenni –, még ha nem is minden tekintetben váltja valóra a célkitűzéseit. Aki olyasmi élményre vágyik, mint mondjuk, a Náci zombik című zsigeri horror esetében, csalódni fog. Nagyot. Itt a Holdról támadó nácik arra használtatnak, hogy általuk kapjunk tükörképet elhülyülő önmagunkról.
A Föld ugyanis nem igazán menthető, tanúskodik erről a pesszimista végkifejlet. Ám a legfőbb bajunk nem a szatírától idegen szomorú lezárással van, hanem az egyenetlenségekkel, közhelyes megoldásokkal, a kapkodással. A remek alapötlet (nácik a Holdon, az 1940-as évek technológiájával) és szórakoztató epizódok mellett (mint mikor a kampányt vezető „főkommunikátor-dög”, Peta Sergeant A bukás nagyjelenetét idézően teremti le impotens alkalmazottait) sok a fél- vagy nem-megoldás, a sablon. Chaplin többször megidézett A diktátora – Renate kiábrándulásának filmbeli mérföldköve, amikor „végigszenvedi” a kétórás szatírát –, kétélű fegyver. Egyrészt világossá teszi, hogy az Iron Sky jelen világunk karikatúráját adja, mint ahogy az elnöknő kampánya, viselkedése, a filmvégi űrcsata-jelenetben csúcsosodó emberi korcsjellem gúnyra méltó. Másrészt rangot ad, minőséget jelent, ha Chaplinhez méri magát egy szatíra, tudni kell olyan színvonalat is hozni. Ez nem minden ízében sikerült a 34 éves finn rendezőnek, Timo Vuorensolának. A film körüli felhajtás azonban akkora (a 7,5 millió eurós költségvetéséből egymilliót a rajongók adtak össze), hogy tervezik a folytatást Iron Sky II – The Coming Race címmel. Reméljük, a rendező és a forgatókönyvesek (az alap sci-fit szolgáltató Johanna Sinisalo és az első részt is jegyző, az Intim részek forgatókönyvírójaként már nevet szerzett Michael Kalesniko) addigra összeszedik magukat, és az „Iron Sky-saga” nem úgy vonul be a sci-fi–történelembe, hogy az „elrakétázott” jó lehetőség mozija. |
hvg.hu: Az Iron Sky végkicsengése elég pesszimista: a Föld nem megmenthető, legfeljebb az emberiség egy része. Ennyire borúlátóan látják a jövőt?
J. D. és T. V. (egyszerre): Igen.
T. V.: Azt gondolom, fokozottan ironikus, hogy egy kiábrándult, bukott náci lány és egy fekete fickó, a Hold sötét oldalán vihetik tovább az emberiséget. Mi, pesszimista emberek, nem igazán hiszünk a reményben (még ha van is), az emberi faj jövőjében. Másrészt meg szeretem azokat a komédiákat, amik a világvégét vizionálják, mert sok báj és öröm sugárzik belőlük. És a filmnek ez a vég tesz jót. Igen, kedvelem a végítélet-vígjátékokat, mint például a Dr. Strangelove című Peter Sellers-film, ha korábban már szóba került ez a kiváló komikus. De említhetném a frissen elkészült This Is the End című, szerintem zseniálisan szórakoztató vígjátékot is.
J. D.: Én meg azt is gondolom, hogy mint a bibliai Noé-bárka utasai…
T. V.: Ne prófétálj!
J. D.: …szóval mint a szentírásbeli bárkán a vészből menekülők, a Holdon lévő túlélők egy új és jobb, egy megtisztult nemzedék lehetőségét hordozzák. Azt hiszem, itt és most, a Földön, nyakig ülünk a szószban, fordulóponthoz értünk. Leromboljuk a környezetünket, inog a gazdasági szerkezet, tele vagyunk problémás, feszült és háborús gócokkal (Görögország, Portugália, Spanyolország, Irak, Irán, Szíria stb.), de Európa sem találja önmagát, depresszióba zuhant. Ráadásul mindenkinek van egy nagy adag nukleáris bombája, őrült fegyverzete – bármi megtörténhet. Akár egy óra alatt leradírozhatjuk magunkat. A kérdés az, hogy teszünk-e ellene valamit? Az emberek képesek az önpusztításra, de képesek arra is, hogy megálljt parancsoljanak a vég felé rohanásnak. Szívből remélem, az Iron Skyból nemcsak az akciójelenetek érnek célba, hanem ez a mögöttes üzenet is. Miszerint nincs jelentősége a bőrszínnek, annak, hogy ki miben hisz, vallásban vagy ideológiában, egyedül a bolygó, az emberi élet számít. Szeretnünk, tisztelnünk és elfogadnunk kell egymást. Mi ezt szórakoztatóan és befogadhatóan tesszük a filmben.
hvg.hu: Julia, ön Németországban tapasztal a mai német fiatalokban a náci éra miatti lelkifurdalást?
J. D.: Ez egy őrült dolog. Amikor felnőttem, állandóan éreztem a nagyapámból – az egész generációjából – áradó a bűntudatot. De még a háború utáni harmadik nemzedékben is kimutatható ez a szégyenérzet. Talán ezért is mondtam, amikor vakáción másutt jártam és megkérdezték, honnan érkeztél, hogy Franciaországból. Nem hozakodtam elő fele részben német mivoltommal. Másszor meg az történt, hogy Philadelphiában akadt tennivalóm, és a repülőn a mellettem ülővel cseverésztem, s amint kiderült, hogy Németországból jöttem, egyből azt tudakolta, hogy is vagyok én Hitlerrel? Mint Sztálinnal, próbáltam elkenni a választ, de legbelül elgondolkoztatott, hogy mint német, még mindig, ennyi esztendő után is azonosítva vagyok a nácizmussal. Szörnyű. Hitler és a nácizmus miatti szégyen hosszú időre beleégett a németek lelkébe, a fiatalokéba is. Az utóbbi tíz évben változott meg igazán valami. Egy olyan városban – Berlinben – élek, ahol, ha kilépek a házunkból, zsidó, arab, török, spanyol, afrikai, jamaikai emberek járnak az utcán, nagyon sokféle kultúrából származóak. Olvasztótégelyszerűen működik – és nagyon jól, úgy, mint Párizs vagy London. Az Angela Merkel vezette kormány szigorú feltételekkel, de segített a görögökön, ennek ellenére újból előrángatták a náci jelzőt. Abszolút igaztalanul, alaptalanul, és ez elszomorít.
T. V.: Persze, könnyebb dolog azonnal, kapásból, a sztereotípiák szerint ítélkezni. Holott a náci eszmék újjáéledése nem német-specifikus, a világon mindenütt tapasztalható. Azok nyúlnak hozzá, akik elvesztették a reményt. A baj, hogy sokkal többen, mint ahogy gondolnánk.
hvg.hu: …akár a filmbeli New York-i neonácik.
T. V.: Úgy van.
hvg.hu: A filmbeli nácik és a modernkori barbárok közül nem tudni, melyikek a rosszabbak. Az Iron Skyban ráadásul a nem nácik – a „demokraták” – is ártatlanokat bombáznak, a bőrfejű neonáciknak meg fogalmuk sincs, Renate miről magyaráz, amikor a szeretetről beszél, csak a pőre erőszaknak élnek. Tart a náci eszmék megerősödésétől?
T. V.: A közös pont a náci ideológiai alap, ami nem változott. Azonban sokkalta aggasztóbbnak tartom, ahogyan manapság némelyek el akarják adni ezt a téveszmét, ahogyan a náci ideológiát a mostani helyzetükre adaptálják. Az „újkori” fasizálódás óriási veszélye, hogy nagy tömegekre hat, iszonyú harag, gyűlölet és agresszió munkál benne. Valaki azt mondta nekem, hogy amikor a filmben a lobogó amerikai zászló, a demokrácia és a szabadság szimbóluma előtt a szeretet eszméjéről hangzik el prédikáció, az ugyanolyan hátborzongató, mint egy náci tömegrendezvény lózungos szónoklata. Ugyanaz a dolog, más csomagolásban.
hvg.hu: Muzsikál és dalokat szerez egy experimentális ipari zenét játszó formációban, ennek netán köze van ahhoz, hogy a Laibach együttes zenéje szól a filmben?
T. V.: Direkt módon nincsen. A Laicbach az egyik kedvencem, a leginkább vonzó, sokat jelentő bandám. Mondhatom, hogy miattuk kezdtem el zenélni. A Laibach az Iron Sky-projektnek a kezdetek óta az egyik legnagyobb támogatója. A zenéjük jólesően átitatott iróniával, ugyanakkor fantáziával és lendülettel. A „himnuszos” lemez nem az egyes országokkal vagy nemzetekkel gúnyolódik, hanem az átdolgozások révén alapvető, igazi érzelmeket tár fel az adott népről. Valós karaktereket rajzol. Másodsorban mond valamit a lehetséges totalitarianizmusról – milyen lenne egy megvalósult totális önkényuralom –, ha úgy tetszik: a mai nácizmusról úgyszintén. Nagyon ösztönző, tanulságos és maradandó élmény volt dolgozni velük.
J. D.: Egy picit visszakanyarodva a (neo-)nácizmushoz: úgy gondolom, valós veszélyt jelent. Senki sem fogja fel, hogy ezek az „ártatlannak” tűnő civil szerveződések milyen fenyegetést hordoznak.
T. V.: Ezért is van szükség ironikus komédiákra, amik mintegy leleplezik ezeket, megmutatják a neonácisták valódi arcát. Könnyen bele lehet ám szédülni a totalitarianizmusba, a Laibachban meg éppen az a jó, hogy az „ő nyelvükön” mondja azt: hékás, nehogy már, álljál meg. Hitler és a nácizmus nem válasz semmire – csak hangzatos lószar.
hvg.hu: Jól érzékeltem, hogy az Iron Skyban amikor az amerikai elnök-asszony újraválasztási kampányával befuccsoló alkalmazottait leteremti a tanácsadó, A bukás – Hitler utolsó napjai elhíresült nagyjelenetét idézik meg, amiben Hitler magából kikelve a vezérkarát alázza porba?
J. D.: (Annyira lelkes erre a felismerésre, hogy magára borítja a teáját. Zsebkendővel kínáljuk.) Bocsánat, csak úgy örülök, hogy ez átjött a filmből!
T. V.: Igen! Az volt az utasításom a forgatáskor a színészeknek, ha ismerik – ismerték –, próbálják visszaadni, pontosabban: újraértelmezni annak az ominózus nagyjelenetnek a hangulatát. S hogyha ez így működött…
hvg.hu: Működött.
T. V.: …akkor igen büszke vagyok rá.
hvg.hu: S végül, ha már az idézetek: az Iron Sky többször utal Chaplin A diktátor című szatírájára. Mennyire gyakorolt hatást önre ez a klasszikus?
T. V.: Filmszatírában ez a korai Chaplin-mozi mérce, hogy milyennek kell lenni, hogyan kell fogalmazni, ábrázolni. Szerintem a filmtörténet egyik legfontosabb filmje A diktátor, és igen, mint a politikai vagy politikai jellegű szatírák műfaját indító film, mintául szolgált számomra is, támaszkodtam rá. A benne elhangzó szép szavú, de persze hazug – a béke, szabadság, szeretet köré szövődő – szeretetszólam szinte szó szerint beépült az Iron Skyba. Mert ez sokkal inkább elárul valamit a nácizmus, általában véve: a megvezető diktatórikus ideológiák mibenlétérről és működési mechanizmusáról, mint bármi. Különösen úgy, amiként a náci eszméktől megvezetett Renate – Julia – mondja el boldogságtól ittasan és különben őszinte meggyőződéssel, ezért hitelesen az USA-lobogó háttere előtt.
| Névjegyek |
Julia Dietze
|
(Köszönjük Fecsó Zoltán közreműködését az interjúban.)
HVG-előfizetés digitálisan is!
Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!
