Meghalt a Száguldás a semmibe rendezője
Elhunyt Richard Sarafian, a Száguldás a semmibe című 1971-ben készült autós akciófilm amerikai rendezője.
Elhunyt Richard Sarafian, a Száguldás a semmibe című 1971-ben készült autós akciófilm amerikai rendezője.
MTI
A világ legnagyobb filmstúdiójának építésébe kezd Csingtao városban Kína leggazdagabb embere, a Dalian Wanda Group tulajdonosa - jelentette a kínai sajtó vasárnap.
MTI
Játék közben egy 43 ezer eurót rejtő műanyag szatyrot találtak görög gyerekek: a jókora summát egy idős nő dugta el, mert félt a bankban tartani - közölték a hétvégén görög online hírszolgáltatók.
MTI
Nem kellett egyetlen marhát sem levágni azért a hamburgerért, amit egy hónapja sütöttek ki Londonban. A hús ugyanis a Maastrichti Egyetem laborjában készült, amihez az élő szarvasmarha nyakából vett, úgynevezett szatellit sejteket speciális táptalajon, elektromos ingerekkel izomszövetté fejlesztettek. A tesztelők szerint a laborhús nem volt visszataszító, a magyarok ugyanakkor ódzkodnak a nem természetes hústól.
hvg.hu
Megoperálták vasárnap Beatrix korábbi holland királynőt, mert elesett és eltörte egyik arccsontját - közölte vasárnap a holland királyi udvar.
MTI
A magyar lakosság 95 százaléka D-vitamin-hiányos tél végére a Semmelweis Egyetem I. számú Belgyógyászati Klinikájának kutatása szerint - közölte a Magyar Prevenciós Orvosi Egyesület
MTI
Retrocsatornát indít december 15-től a közmédia - közölte a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) sajtóirodája vasárnap.
MTI
Kelet-Magyarországon adták fel a nyertes szelvényt az ötös lottón - közölte a Szerencsejáték Rt. sajtóosztálya vasárnap az MTI érdeklődésére.
MTI
Befejeződött Árpa Attila filmje, az Argo 2 forgatása. A rendező az MTI-nek elmondta, hogy a bemutatót 2014 tavaszára tervezik.
MTI
24 órás ingyenes szív- és érrendszeri szűrést tartanak a Kutatók Éjszakájának alkalmából a Semmelweis Egyetem - közölte az intézmény.
hvg.hu
Szeptember 27-28-án, pénteken és szombaton rendezik meg a 10. Szatmár-Beregi Szilvanapokat Tarpán, ahol ezúttal is megtartják a tájegység jellegzetes gyümölcséből készülő szeszpárlatok versenyét, a házi pálinkák viadalát, és híres szilvásételeket is kóstolásra kínálnak az érdeklődőknek.
MTI
A zsúri nagydíját pedig egy szingapúri dráma nyerte a Miskolci Nemzetközi Filmfesztiválon.
MTI
A Nemzeti körüli botránydömping lassan elkopni látszik: már senkit nem érdekel a buzizás, ahogy a fasisztázók is magukra maradtak. Vidnyánszky Attila színházának első nyílt napja arról szólt, hogy a Nemzeti is csak egy teátrum, amit a darabok milyensége és nem az igazgató személye alapján ítél meg a mindenkori közönség.
hvg.hu
A filmes zsűri férfijai az egészre koncentrálnak, a hölgyek a részleteket értékelik – árulja el a tavaly Cannes-ban Arany Pálmát kapott Cosmina Stratan, aki most a a vasárnapig tartó Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál – Jameson CineFest zsűritagja. Úgy látja, a versenyfilmek kiemelt témája idén a szexuális érzékenység, a testiség. Interjú.
Roman István
Mi kell ahhoz, hogy Budapest egy élhető város legyen, és miben kell megváltozniuk a benne élőknek, hogy mindezt elősegítség? Ezekre a kérdésekre kereste a választ a TEDxBudapestCity 2.0 előadócsapata a Design Terminálban.
Bodnár Zsolt
Megkezdődött Münchenben az Oktoberfest, Európa legnagyobb szabású sörünnepe.
hvg.hu
A Magyar Hősök Emlékkövének megkoszorúzásával, majd a települések képviselőinek fogadalomtételével nyílt meg hivatalosan a 2013-as, immár hatodik Nemzeti Vágtát szombat délelőtt a fővárosi Hősök terén.
MTI
Most játsszák a magyar mozik a kínai filmguru, Wong Kar-wai A nagymester című harcművészeti eposzát. Ennek kapcsán összeszedtük, szerintünk melyik távol-keleti verekedős filmek sikerültek a legjobban. Naná, hogy Bruce Lee és Jackie Chan szerepel a listán, de ott van Chuck Norris is.
Roman István
Fábry Sándor produkciós cége újabb egy évre hosszabbított az MTVA-nál: a 2012-13-ra kapott 880 millió után, 440 milióért gyárthat le újabb 20 adást - írja a Blikk.
hvg.hu
Ma mutatja be a Magyar Állami Operaház a 200 éve született Giuseppe Verdi utolsó operáját, a Falstaffot, melyet az Operaházi Dolgozók Független Szakszervezete (ODFSZ) sztrájkkal akart lehetetlenné tenni, mivel a dolgozóknak 2011 júniusa óta nincs kollektív szerződésük. Az Opera szerint az utolsó pillanatban ez a szakszervezettel is megállapodtak, így elmarad a sztrájk. Kísérőprogramok és útlezárás viszont biztosan lesz.
MTI
MTI
hvg.hu