Nagyobb buszokkal mehetünk Horvátországba
Közel 100 százalékos telítettséggel közlekednek a Volánbusz Zágrábba és Ljubljanába induló járatai, nagyobbra is kellett cserélni a járműveket.
Közel 100 százalékos telítettséggel közlekednek a Volánbusz Zágrábba és Ljubljanába induló járatai, nagyobbra is kellett cserélni a járműveket.
hvg.hu
A boka- vagy térdsérülések a leggyakoribbak, de akadt olyan is, akit vakbélgyulladás gyanújával küldtek kórházba. Sok volt az ájulás annak ellenére, hogy az egészségügyi szolgálat is oszt vizet.
MTI
Dante már két hónapos, eddig azonban az állatgondozókon kívül senki nem láthatta, a közönség szeme elől elzárt "szülőszobában" élt anyjával. Mostanra viszont eljött az ideje annak, hogy a kicsi megkapja az első védőoltásokat.
MTI
Kiszabadította magát és biztonságosan landolt Anthony Martin amerikai szabadulóművész, akit egy lezárt dobozban, négy és félezer méter magasban dobtak ki egy repülőgépből kedden.
MTI
Kínai kutatók az eddigi legerősebb bizonyítékot találták arra, hogy a madárinfluenza új H7N9 törzsének a kórokozója képes emberről emberre terjedni.
MTI
A Nándori Cukrászda “Ribizlihabos-almás réteges” torta nyerte el idén a “Magyarország Cukormentes Tortája” címet.
hvg.hu
Magyarország az idei legjobb idegennyelvű film kategóriában Szász János A nagy füzet című filmjét nevezi az Oscar-díjért folyó versenybe - közölte a Magyar Filmunió és a Magyar Nemzeti Filmalap.
hvg.hu
Csodaország semmivel sem volt több, mint egy átlagos Sziget-nap, a Quimby-koncerten pedig mindent megkaptunk, amit egy nagyszínpados bulitól várhatunk, csak a katarzis maradt el. Fröcsögő izzadtság, rock & roll, melankólia, szabadság. Túl vagyunk a Sziget nulladik napján.
TA
A száj félrehúzódik, a beszéd elakad, és ha az egyik oldali végtagok megbénulnak – ezek a stroke jelei. Ilyenkor arra kell kérni azt, aki rosszul van, hogy próbáljon beszélni vagy mosolyogni, és emelje fel mindkét kezét. Ha ezekre nem képes, feltehetően stroke-ja van. Stroke után egy évvel a betegek harmada már nem él, harmaduknak pedig tartós tünetekkel járó agykárosodása marad.
hvg.hu
Harmincöt napig forog Miklauzic Bence új filmje, a Parkoló című alkotás, amelyben egy parkolóőr és egy üzletember banális konfliktusa növekszik párbajjá.
MTI
A milotai mézes grillázstorta nyerte el idén a Magyarország Tortája címet.
MTI
Dinnyelekvár és dinnyeszobor készül szombaton az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékparkban, ahol az is kiderül, idén ki lesz a legjobb dinnyesúlysaccoló.
MTI
Pátkai Rozina nyerte el idén jazzdal kategóriában az Independent Music Awards közönségdíját.
hvg.hu
Meglepő módon kiszáll a The Expendables – A feláldozhatók című akciófilm harmadik részéből Bruce Willis. A Drágán add az életed sztárjának szerepét a Hollywood Reporters című lap információi szerint Harrison Ford veszi át Sylvester Stallone csapatában.
MTI
A 46 éves műsorvezetőnek nehéz döntést kellett meghoznia: magához veszi-e a négyéves ikreket, kiszakítva őket megszokott közegükből, vagy a keresztszülőkre hagyja a nevelésüket.
hvg.hu
Vádemelési javaslattal zárta a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a nyomozást azzal a békéscsabai férfivel és feleségével szemben, akik ,,Agent Mulder" néven árusítottak egy webáruházban illegális és hamis gyógyszereket – értesült a HavariaPress.
HavariaPress
Az aligátorteknős már konfliktusba került egy játszótéri anyával, aki először farönknek hitte. Próbálják befogni az állatot, amely elég erős hozzá, hogy csuklóból leharapja egy kisgyerek kezét.
hvg.hu
Május 1-jétől a balatonkenesei Telekom Hotelt az Accent Hotel Management üzemelteti – közölte a turizmus Panoráma Bulletin.
hvg.hu
A rendőrség utasítására elaltatták kedden azt a több mint négyméteres afrikai pitont, amely előző nap álmában megfojtott két kisfiút a kelet-kanadai Campbellton városában – közölte a sajtóval a rendőrség szóvivője. A szóvivő ugyanakkor hangsúlyozta, hogy a Barthe testvérek halála ügyében bűnügyi eljárást indítottak.
MTI
Rákbetegséggel kezelik Dustin Hoffmant – erősítette meg kedden az Oscar-díjas amerikai színész szóvivője.
MTI