Augusztus 30-án jön az Állatkertek éjszakája
Országszerte tizenkét helyszínen, változatos programokkal rendezik meg idén az Állatkertek éjszakáját augusztus 30-án. A legtöbb intézmény éjfélig várja aznap a látogatókat.
Országszerte tizenkét helyszínen, változatos programokkal rendezik meg idén az Állatkertek éjszakáját augusztus 30-án. A legtöbb intézmény éjfélig várja aznap a látogatókat.
MTI
Magyarország első városi méhészete nyílik augusztus 22-én a budapesti Hősök terén, a Műcsarnok hátsó teraszán.
MTI
Tízezrek maradtak áram nélkül a montenegrói Budvában, a balkáni ország egyik legnépszerűbb tengerparti üdülővárosában, az Adriai-tenger partján – jelentették a helyi hatóságok csütörtökön.
MTI
A brit soul-énekes, Michael Kiwanuka az utolsó pillanatban lemondta a koncertjét. Kicsit változik az A38 színpad programja.
hvg.hu
Az idén elhunyt Király Tamás divattervezőre emlékeznek pénteken a Sziget fesztivál Összművészeti színpadán. A legendás alkotó utolsó munkái mellett felvonulnak meghökkentő ruhakölteményei is.
MTI
A porból főzött olasz fagylaltok, az uniformizált torták és krémesek ideje lejárt. Ma már lassan kiveti magából a piac azt a fagyizót, amely nem kézműves, és azt a cukrászdát, ami nem dizájn, nincs egyedi arculata, saját üzletfilozófiája. Utánajártunk, miből válogathat a trendkövető édesszájú Budapesten, vagy akár a Sziget Fesztiválon.
Szaszkó Mariann
Uniós támogatással harmincágyasra bővítették és korszerűsítették a Szegedi Tudományegyetem gyermekklinikájának koraszülött intenzív osztályát.
MTI
Angelina Jolie amerikai színész-rendező Ausztráliában keres megfelelő helyszínt Unbroken című új háborús filmjéhez.
MTI
Deutsch Tamás, azaz dajcstomi "kiborult" azon, hogy Majka egy plakáton pizzát hirdet.
hvg.hu
Ki is az a bor virtuóz? Egyáltalán miért érdekes ez? Egy svéd, akinek húsz éve szenvedélye a bor. Járja a világot, kóstolóról kóstolóra, pincészetről pincészetre utazik, és a saját rendszerében pontszámoktól mentesen, igen beszédes kis skála szerint értékeli a borokat. Felfedezte magának Magyarországot, és beleszeretett a tokaji borokba.
SZJ
Zé, avagy a Szárnyas Ízvadász kiugrott a Szigetre és körbenézett, hogy milyen is az idei gasztro felhozatal.
hvg.hu
Újabb 24 embert állított elő a Fejér megyei rendőrség drogfogyasztás gyanújával az O.Z.O.R.A Fesztiválról – értesült a HavariaPress.
hvg.hu
hvg.hu
HavariaPress
A filmet, amelynek címe Too Much Johnson, egy északkelet-olaszországi kulturális központban találták meg, pedig azt hitték, 1970-ben elpusztult Orson Welles madridi házának tüzében.
hvg.hu
Az ausztrál szentimentalista öltönypunk ikonja fejsúlyos, kissé rutinszagú koncertet adott a Szigeten, mellyel annak rendje s módja szerint kilóra megvette a közönséget.
cz.t.
A Külügyminisztérium arra kéri a Kenyába készülőket, kövessék figyelemmel a híradásokat, mivel szerdára virradóra a nairobi reptéren tűz volt, ezért ott nem fogadnak és nem indítanak nemzetközi járatokat.
MTI
Nézői véleményeket is beépít Eszenyi Enikő a Vígszínház igazgatói pályázatába.
unknown
Elérte a közepes szintet a parlagfű átlagos pollenkoncentrációja az országban - közölte az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) csütörtökön Facebook-oldalán.
MTI
Augusztus utolsó napjára befejeződnek a szilvásváradi erdei vasút felújítása.
hvg.hu
hvg.hu
HavariaPress
Megkezdődött a magyar HBO saját gyártású sorozatának, a Terápia második évadának forgatása. Az HBO 2012-ben vetítette a Terápia első évadát, mely a pszichoterápia zárt ajtók mögötti világát mutatja be Mácsai Pál főszereplésével.
hvg.hu
Őrizetbe vette a rendőrség azt a három fiatalt, akiknél egy lopott övtáskát és kábítószert is találtak az O.Z.O.R.A Fesztiválon.
HavariaPress