Új vezetés a magyar nagyvállalat élén – ez áll a változás hátterében

A gazdasági nehézségekre új termékek bevezetésével, mérsékelt árréssel és milliárdos beruházásokkal válaszolt a BioTechUSA-cégcsoport – erről beszélt interjúnkban az étrend-kiegészítőket gyártó- és forgalmazó nagyvállalat tulajdonosa. Lévai Bálint testvérével közösen az év elején lépett hátra a cég operatív vezetésétől, jelenleg Bálint a frissen felállt felügyelőbizottság elnöke. Az átalakításra egy kedvező üzleti év végén került sor: tavaly a cégcsoport 11 százalékos forgalmi növekedés mellett 100,9 milliárd forintos bevételt ért el. Lévai Bálintot erről, a piac kihívásairól és a külföldi terjeszkedésről is kérdeztük.



A csodától a bűnig: a női ciklus útja a történelemben

A női ciklus mindig is több volt puszta biológiai jelenségnél: kortól és kultúrától függően volt, hogy szent erőként gondoltak rá, de olyan is, hogy veszélyes tabuként kezelték. Ebben a cikkben feltárjuk a menstruációhoz kapcsolódó hiedelmeket, rituálékat és mítoszokat a régi koroktól napjainkig.







2010-től harcol a NER ellen, hogy tükörbe tudjon nézni borotválkozás közben – interjú Heindl Péter „plakátjavító” aktivistával

A szüleitől tanulta, hogy mindig azok mellé kell állni, akiket kirekesztenek, bántanak, a rendszerváltás után döntötte el, hogy kizárólag roma ügyekkel foglalkozik. Jelszava, hogy „ahol szamárpad van, rendes ember abban ül”. „Plakátjavításért” többször meggyűlt a baja a rendőrökkel, a mostani választási kampányban ismét akcióba lépett, nála Mészáros Lőrinc, Orbán Viktor és egy zebra üzente Hatvanpusztának, hogy „nem fizetünk”. HVG-portré.