Átlagon felül teljesítettek a gyógyszállodák januárban

Januárban 9,8 százalékkal több külföldi vendég 8,3 százalékkal több vendégéjszakát töltött el a kereskedelmi szálláshelyeken, mint egy évvel korábban, a belföldi vendégek száma 3,1, az általuk eltöltött vendégéjszakáké 1,4 százalékkal nőtt - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). A vendégek száma 6,2, a vendégéjszakáké összesen 4,9 százalékkal emelkedett.


Cuki, de ne vegyünk élő állatot húsvétra

Az ünnepek alatt az ajándékba összevásárolt élő állatok pillanatnyi mosolyt varázsolnak ugyan a családtagok arcára, de az idill hamar elmúlik - figyelmeztetnek az állatvédők.


Meghalt a Yes alapító-gitárosa

A 65 éves Peter Banks március 7-én halt meg, ám erről napokig nem tudott senki, mivel csak azután kezdték keresni, hogy nem jelent meg egy stúdiófelvételen.



Bűnösnek találták a kannibál zsarut

A 28 éves Gilberto Valle ügyvédjei szerint a volt rendőr e-mailjeiben, internetes bejegyzéseiben talált szörnyű feljegyzések pusztán egyfajta "fantáziálás" vagy "szerepjáték" kellékei voltak, az ügyészség azokban "halálosan komoly" fenyegetést látott. Júniusban hirdetnek ítéletet.



Ráckevei Anna léphet Vidnyánszky helyére

A debreceni Csokonai Színház élére pályázó három jelölt közül Ráckevei Anna színésznő a legesélyesebb, aki Gemza Péter koreográfus-rendezővel nyújtott be pályázatot – írja a Népszabadság szerdai száma.



Egy éve hepatitis A-járvány van Budapesten

A korábbi évekhez képest csaknem kilencszer több hepatitis A vírussal fertőzött beteget regisztráltak tavaly március óta a fővárosban – írta az Országos Epidemiológiai Központ (OEK) információs lapjára hivatkozva a Világgazdaság.


Vigye el az ördög, őrnagy úr

Minden ember életében megjelenik egyszer egy őrnagy. Úgy lehet felismerni, hogy alacsonyabb, fiatalabb és aljasabb, mint ön. Ilyenkor nem árt, ha kézközelben van a margóvágó. Új dobozolási technológia az Örkény Színházban.



VinCE-átlag 2013

Megőrizve meghaladni - ez a kihívás várt a VinCE-t idén már negyedszer megszervező csapatra. A borok továbbra is jók, a helyszín és a körítés elegánsak, a programok érdekesek, de mára az elvárások is igencsak magasra nőttek.




Keleten a helyzet változatlan: 38 éves az East

Sok magyar zenekar próbálkozott azzal a nyolcvanas években, hogy túllépjen a dalversenyek klisés popján, de ténylegesen csak egynek sikerült. Ma este a Müpában ad életműkoncertet az East: minden jegy elkelt.


Támad a nyár Zalában

Egyre több növény virágpora okozhat tüneteket az allergiásoknak, a hét elején már a ciprus- és tiszafafélék pollenkoncentrációja is elérte a nagyon magas szintet - közölte az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) kedden.


Spielberg beszállna egy bollywoodi filmbe

Steven Spielberg azt tervezi, hogy elvállalja egy indiai film produceri feladatait. Az Oscar-díjas rendező erről Indiában beszélt a The Times of India című napilapnak adott interjújában.



Ekkor a legjobb a férfi ivarsejtek minősége

Télen és koratavasszal a legjobb a férfi ivarsejtek minősége - állítják izraeli kutatók 6500 férfi spermamintájának elemzése eredményeként, hozzátéve, hogy ez a normál megtermékenyítő képességűekre áll. A gondokkal küszködők spermája ősszel és tavasszal a jobb.


Rázzon kezet a művésszel, aki felépíttette Párizst

Új művének bemutatója alkalmából érkezik Budapestre a modern francia film egyik legnagyobb alakja, Leos Carax. A szakma által a tavalyi év legjobb filmjének kikiáltott Holy Motors szerdai, premier előtti vetítésén a Puskin moziba látogatók személyesen is megtapogathatják a rendezőóriást.