Kerényi: "Ide a bökőt, hogy Alföldi Róbert kap egy színházat"

A magyar kulturális élet helyzetéről folyt vita pénteken az ATV Csatt! című műsorában. Kerényi Imre miniszterelnöki megbízott többek között arról beszélt, hogy a balliberális oldalnak meg kell barátkoznia azzal, hogy hét szűk esztendő következik számukra a kultúrpolitikában. Állítása szerint ő már nem akar színházat vezetni, abban viszont biztos, hogy Alföldi Róbert kap egy teátrumot.






Voice: végig izgultuk a döntőt

Magyarország hangja: Pál Dénes. Mit kezdjünk vele? Ha egy ország saját határokkal, saját önazonos arculattal, saját mezőgazdasággal, fejlett iparral, megfelelő számú arany és ezüstéremmel, elrugaszkodásra alkalmas gazdaság-növekedési vízióval rendelkezik, előbb-utóbb saját hangra is vágyik.



A feltételezettnél négy százalékkal kisebb a proton sugara

A legújabb mérések szerint a proton, az atommag pozitív töltésű részecskéjének sugara négy százalékkal kisebb, mint a korábbi kísérletek alapján feltételezték a fizikusok; a felismerés új elemi részecskék és erők felfedezéséhez vezethet.



"Nekünk szarból kell aranyat csinálni" - Nesta-interjú

A Quimby és a Kispál utódai még sehol sincsenek, néhány év múlva nem marad több a piacon két kereskedelmi rádiónál, a kedvezőtlen politikai körülmények viszont még inspirálhatják is a magyar művészeket. Nestával beszélgettünk.



Víz nélkül él egy palackba zárt növény 40 éve

Negyven éve él víz nélkül egy jókora üvegpalackba zárt növény Nagy-Britanniában. Gazdája egy 80 éves villamosmérnök, David Latimer. Kísérletként ültetett 1960-ban négy palántát egy lezárható, gömb alakú üvegedénybe, hogy megtudja, képes-e növény zárt rendszerben önfenntartón élni.


Csillagászati áron kelt el Diana hercegnő tabufotója

A várakozásokat lényegesen meghaladó összegért, 18 306 dollárért, vagyis átszámítva több mint négymillió forintért kelt el Lady Diana egy közelmúltig ismeretlen, ifjúkori fekete-fehér fényképe egy amerikai internetes árverésen.


A villámlás fejfájást okozhat

A villámlás fejfájást okozhat - állítja egy amerikai kutató. Felmérése szerint villámokkal tarkított vihar környékén 25 százalékkal megemelkedhet a fejfájásra panaszkodók száma.



Tökéletes töltött buci – recept

Van úgy, hogy az ember téli vasárnapra nagy főzéseket tervez, azután a végén összeüt egy kolbászos tojást. Pláne, ha az ember férfiból van. Kivétel erősíti a szabályt, ez most az. Kandúrkonyha jeligére.





Véresen komoly: a hentesek Budára mentek

Csak egyszer volt Budán kutyavásár. Hogy hány hentes fesztivál lesz? Még nem tudni. De az első most van. Ezen a hét végén komoly disznólkodás folyik a Millenárison.