Vidnyánszky lesz a Nemzeti Színház új igazgatója

Balog Zoltán emberi erőforrások minisztere hétfő reggel sajtótájékoztatón ismertette a pályázat eredményét. Nincs meglepetés, Vidnyánszky Attila egyhangú támogatást kapott a pályázatot elbíráló kuratóriumtól.







Malek kiszáll az X-Faktorból

Malek Miklós az X-Faktor tegnapi fináléjának eredményétől és attól függetlenül, hogy 2013-ben is lesz X-Faktor, befejezi a mentori feladatokat - közölte a Hír24. A portál szerint azt mondta, már egy évvel ezelőtt eldöntötte, hogy idén lesz az utolsó ilyen szerepköre a show-műsorban.


A világvégére készülnek a budapesti Planetáriumban

Világvége 2012?! címmel a Föld pusztulásáról, annak legendájáról és valóságáról tart vetítést december 21-én két időpontban a budapesti Planetárium, a vetítések után csillagászati előadásra várják az érdeklődőket.




21 éves szeretővel ünnepeltette magát a kortalan Kiszel Tünde

Vajon hány éves lehet Kiszel Tünde? Ez szombat este sem derült ki, megtudtuk viszont, hogy aktuális kedvese csak 21, nem szerelmesek, ezért nem csókolóznak, de azért a fiú kedveli az idősebb nők társaságát. Kiszel Tünde születésnapi partiján jártunk.



240 milliót adtak egy Csontváry-képért

Rekordáron, 240 millió forintért kelt el Csontváry Kosztka Tivadar Traui tájkép naplemente idején című festménye a Virág Judit Galéria vasárnapi budapesti árverésén.


Kiütötte A hobbit James Bondot

A hobbitok letaszították James Bondot az észak-amerikai mozis toplista éléről, a hétvégén ugyanis a 3D-s fantasyre váltották a legtöbb jegyet az Egyesült Államokban és Kanadában.




Oscar-díj: indul a visszaszámlálás

Kezdődik a visszaszámlálás az Oscar-díjak átadásáig: hétfőtől adhatják le szavazatukat az amerikai filmakadémia tagjai a nekik tetsző alkotásokra.